|
Az MTV filmes blogja csinált egy rövid interjút Alice Bragával, aki Antal Nimród Predators-ában egy tökös - francia vagy franciául is beszélő, ez egyelőre nem tiszta számunkra - csajt alakít, az egyetlen nőt a ragadozók bolygóján az életben maradásért küzdő csapatból, amelynek többek közt Adrien Brody, Topher Grace, Laurence Fishburne és Danny Trejo alakítják a tagjait. Az interjú aktualitását az adja, hogy Antal Nimród és a Predators producere, Robert Rodriguez péntek este a South by Southwest filmfesztiválon mutatnak majd be először részleteket a filmből.
Az esemény abszolút exkluzív lesz: még Braga sem látott egy kockát sem a Predators-ból, viszont mindjárt azzal kezdi az interjút, hogy Pados Gyula operatőrt dicséri a film fantasztikus vizuális világáért. Adrien Brodynak is jut néhány kedves szó, aki állítólag meglehetősen kigyúrta magát a szerephez, és igazi akcióhősként mutatkozik majd be Braga szerint. A színésznő figurájáról csak annyi újat tudunk meg, hogy orvlövész.
Antal Nimródot ellenben hosszan méltatja: "Az egyik legkedvesebb rendező, akivel valaha dolgoztam. Szenvedélyes és teljesen átadja magát a munkának, és nem csak a technikai dolgokra koncentrál, hanem a színészekre is. Nimród imádja az akciófigurákat! Az irodája tele van játékokkal, olyan, mint egy kisfiú. Szuper, amikor olyan valaki rendezi az embert, aki rajong az ilyen típusú filmekért. Olyan, mintha egy kisgyerek mesélné el a történetet. A rajongóknak is nagyon jó, hogy egy ilyen ember rendezi a filmet, mert azt fogja adni nekik, amit látni akarnak." |
Osvárt Andrea: Nincsenek benne kilógó belek
Osvárt Andrea hetek óta Chilében forgatja az Aftershock című véres katasztrófafilmet a Motel-filmeket jegyző Eli Roth-szal. A hullafáradt színésznőt Skype-n értük utol ...
Osvárt Andrea: Nincsenek benne kilógó belek
Osvárt Andrea hetek óta Chilében forgatja az Aftershock című véres katasztrófafilmet a Motel-filmeket jegyző Eli Roth-szal. A hullafáradt színésznőt Skype-n értük utol ...
Osvárt Andrea: Nincsenek benne kilógó belek
Osvárt Andrea hetek óta Chilében forgatja az Aftershock című véres katasztrófafilmet a Motel-filmeket jegyző Eli Roth-szal. A hullafáradt színésznőt Skype-n értük utol ...
Több mint énekesnő
Az egész világ megdöbbent, amikor Whitney Houstont holtan találták Los Angeles-i hotelszobájában. A 48 éves korában elhunyt énekesnő halálhíre bizonyára mély nyomot hagy ...
Beszélnünk kell Tildáról
Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Briliáns elme, aki kívülről fújja a filmtörténetet, de leginkább csintalankodni ...
Éreztem Angelina Jolie illatát
Hiába töltött két alkalommal is hosszabb időt hazánkban, a földkerekség legismertebb asszonyát eddig szigorúan őrizték a magyar újságírók elől (egy kiválasztottat ...
Jim Broadbent: Thatchernek nem volt humorérzéke
Ki a Harry Potterből, ki Bridget Jones apukájaként, ki pedig Mike Leigh kedvenc színészeként emlékszik rá, de minden mozirajongónak ismerős Jim Broadbent arca. A ...
"Ki lehet bírni akkor is, ha nem tetszik" - interjú Fancsikai Péterrel
Fancsikai Péter a Tibor vagyok, de hódítani akarok kamasz színészéből lett a Krétakör filmfelelőse; első rendezését most mutatták be a Szemlén. A jp.co.de című kísérleti ...
Nincs más, csak mágikus fanszőrzet
A felhozatal idén tagadhatatlanul szerényebb volt, viszont a családias méretű helyszínek és a megrendezés körüli viszontagságok miatt bajtársias hangulat lengte be a ...
Kiült a gyönyör az arcunkra
Kitarthat-e egy poén 80 percen át? - Erre a kérdésre akartam megtudni a választ, amikor helyet foglaltam a Toldi nagytermében a Final Cut - Hölgyeim és Uraim vetítésén. ...
"Minden igazgató megkapta a magáét" - interjú Dieter Kosslickkal, a Berlinale vezetőjével
Dieter Kosslick, aki 2001 óta igazgatja a berlini filmfesztivált, péntek délután villámlátogatásra érkezett a Filmszemlére. Megosztotta velünk a véleményét az Andy ...
Margaret Thatcher egészen emberi
A Mamma Mia!-t rendező Phyllida Lloyd a most is zseniális Meryl Streep közreműködésével egy nagyon női, megható, ám kissé szétszórt és felszínes életrajzi filmet csinált ...
Még jó is lehet a Filmszemle
Az anyagi nehézségek miatt idén szerényebbre tervezett Filmszemle talán mégsem lesz olyan fapados, mint amilyenre számítottunk. Az előző években néha alig tudtunk ...
Meryl Streep: Negyven fölött minden perc ajándék a színésznőknek
Meryl Streepet egész egyszerűen a még aktív színésznők legjobbikaként szokás emlegetni. Több mint három évtizedre visszanyúló karrierje során sohasem került ki Hollywood ...
Öt percig sem tartott a Való Világ küzdelme
A védettséget jelentő lila kendőt olyan szerezte meg, akinek nagyon kellett.
Nem akart a halálig várni
Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.