A Los Angeles Times szóra bírta Christopher Nolant (Batman: Kezdődik!, A sötét lovag) a következő Superman-filmről, amelyben a filmes forgatókönyvírói, produceri és mentori minőségben vesz részt. Nolan elmesélte, hogy az egész úgy indult, hogy David S. Goyer (Nolan két Batman-filmjének társírója) előrukkolt egy szuper, teljesen egyedi ötlettel a Superman-filmhez, ami Nolannek rögtön nagyon megtetszett, és egyből elhatározta, hogy beszáll a projektbe.
![]() |
| Christopher Nolan |
Mivel Goyer még csak most írja a forgatókönyvet, Nolan ennél többet nemigen árul el a sztoriról, azt különösen nem, hogy milyen főgonoszban gondolkodnak. Nem erősíti meg azt sem, hogy Man of Steel lesz a film címe, azt viszont határozottan kijelenti, hogy nem Bryan Singer, a Superman visszatér alkotója rendezi majd a filmet, hanem egy teljesen új franchise-t indítanak útjára. Nolannek jelen pillanatban fogalma sincs, hogy ki lesz a rendező, de az LA Times megemlíti, hogy egyes spekulációk szerint az öccse és rendszeres alkotótársa, Jonathan Nolan ülhet a rendezői székbe.
Az új Superman-film leghamarabb 2012-ben, de az is lehet, hogy csak 2013-ban kerül sorra, mert Nolan előtte még megcsinálja a harmadik Batman-filmjét. Erről egyelőre két konkrét információt árult el: az egyik, hogy egészen biztosan ez lesz az utolsó Batman-film, amit ő rendez, és a sztori formálásában a trilógia lezárására törekszik, a másik, hogy az első két film életben maradt figuráit játszó színészek mind visszatérnek majd.
Több mint énekesnő
Az egész világ megdöbbent, amikor Whitney Houstont holtan találták Los Angeles-i hotelszobájában. A 48 éves korában elhunyt énekesnő halálhíre bizonyára mély nyomot hagy ...
Több mint énekesnő
Az egész világ megdöbbent, amikor Whitney Houstont holtan találták Los Angeles-i hotelszobájában. A 48 éves korában elhunyt énekesnő halálhíre bizonyára mély nyomot hagy ...
Beszélnünk kell Tildáról
Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Briliáns elme, aki kívülről fújja a filmtörténetet, de leginkább csintalankodni ...
Éreztem Angelina Jolie illatát
Hiába töltött két alkalommal is hosszabb időt hazánkban, a földkerekség legismertebb asszonyát eddig szigorúan őrizték a magyar újságírók elől (egy kiválasztottat ...
Jim Broadbent: Thatchernek nem volt humorérzéke
Ki a Harry Potterből, ki Bridget Jones apukájaként, ki pedig Mike Leigh kedvenc színészeként emlékszik rá, de minden mozirajongónak ismerős Jim Broadbent arca. A ...
"Ki lehet bírni akkor is, ha nem tetszik" - interjú Fancsikai Péterrel
Fancsikai Péter a Tibor vagyok, de hódítani akarok kamasz színészéből lett a Krétakör filmfelelőse; első rendezését most mutatták be a Szemlén. A jp.co.de című kísérleti ...
Nincs más, csak mágikus fanszőrzet
A felhozatal idén tagadhatatlanul szerényebb volt, viszont a családias méretű helyszínek és a megrendezés körüli viszontagságok miatt bajtársias hangulat lengte be a ...
Kiült a gyönyör az arcunkra
Kitarthat-e egy poén 80 percen át? - Erre a kérdésre akartam megtudni a választ, amikor helyet foglaltam a Toldi nagytermében a Final Cut - Hölgyeim és Uraim vetítésén. ...
"Minden igazgató megkapta a magáét" - interjú Dieter Kosslickkal, a Berlinale vezetőjével
Dieter Kosslick, aki 2001 óta igazgatja a berlini filmfesztivált, péntek délután villámlátogatásra érkezett a Filmszemlére. Megosztotta velünk a véleményét az Andy ...
Margaret Thatcher egészen emberi
A Mamma Mia!-t rendező Phyllida Lloyd a most is zseniális Meryl Streep közreműködésével egy nagyon női, megható, ám kissé szétszórt és felszínes életrajzi filmet csinált ...
Még jó is lehet a Filmszemle
Az anyagi nehézségek miatt idén szerényebbre tervezett Filmszemle talán mégsem lesz olyan fapados, mint amilyenre számítottunk. Az előző években néha alig tudtunk ...
Meryl Streep: Negyven fölött minden perc ajándék a színésznőknek
Meryl Streepet egész egyszerűen a még aktív színésznők legjobbikaként szokás emlegetni. Több mint három évtizedre visszanyúló karrierje során sohasem került ki Hollywood ...
Tomas Alfredson: Magyarország sokkal jobb!
A Suszter, szabó, baka, kém rendezője, Tomas Alfredson és forgatókönyvírója, Peter Straughan elárulták, hogy miért jobb Magyarországon forgatni, mint Csehországban, ...
Aktákat tologatunk, kémek vagyunk
Aki világkörüli kalandozást, sportkocsikat és gyorsan vetkőző modellcsajokat szeretne látni, az várja meg a következő James Bond-filmet. A Suszter, szabó, baka, kém ...
A falat verte dühében a Való Világ kiesője
Nehezen viselte kiesését Kinga, aki már nem nyerheti meg a VV5-öt.
Nem akart a halálig várni
Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.