90

[origo] filmklub> !ALROVAT_NEVE

Török Ferencet már a nők izgatják

Bujdosó Bori|2010. 05. 29., 16:58|

Török Ferenc júliusban kezdi forgatni negyedik, Isztambul című nagyjátékfilmjét. A rendező új terepre merészkedik: önéletrajzi ihletésű és férfiközpontú filmjei után most egy ötvenes, elhagyott nő lelkébe próbál belelátni.

Forrás: [origo]

Johanna ter Steege, a főszereplő

KÉPGALÉRIA

KORÁBBAN

Török Ferenc (Moszkva tér, Szezon, Overnight) július 10-én, Isztambulban kezdi forgatni negyedik, Isztambul című nagyjátékfilmjét. A részben Budapesten, részben a legnagyobb török városban játszódó filmről Kántor László producer elmondta nekünk, hogy egy értelmiségi család széteséséről szól, és bár nagyon gyakori élethelyzetet dolgoz fel, különleges, mert kevés olyan film készül, amelynek egy ötvenes nő áll a középpontjában.

Az említett banális élethelyzet az, hogy a főhősnőt több évtizednyi házasság és két gyerek felnevelése után elhagyja a férje. A nő sokkot kap, cél nélkül nekiindul a vakvilágnak, és végül teljesen véletlenül Isztambulban köt ki. A gyerekeinek fogalmuk sincs róla, hogy merre jár az anyjuk, ezért a fia utánamegy, és mire rátalál Isztambulban, addigra az anyja már egy új kapcsolatban él egy helyi férfival.

Török elmondta, hogy a - többek közt Eszenyi Enikő és Hámori Gabi főszereplésével készült - Csodálatos vadállatok című tévéfilm forgatása közben kapott kedvet és inspirációt ahhoz, hogy egy nőről készítsen filmet: "korábban mindig önéletrajzi ihletésű vagy férfiközpontú filmeket csináltam, mert azt gondoltam, hogy a saját szűrőmön keresztül kell elmesélnem a történetet, de a felkérésre készült Csodálatos vadállatok közben rájöttem, hogy mekkora kaland és lehetőség egy nőről forgatni". A történet maga egy "teljesen hétköznapi szituációból indult ki: a környezetemben és a saját családomban is voltak válások. Aztán ahogy fejlesztettük a könyvet, egyre jobban elrugaszkodtunk az alapszituációtól, és ez most már egy teljesen fiktív történet".

Fotó: Kántor László
Banovich Tamás díszlettervező és Török Ferenc rendező az isztambuli terepszemlén | Nézz még több képet a terepszemléről! | Fotó: Kántor László

Azért akadt azonosulási pont a filmben a rendező számára, mégpedig a húszas évei elején járó fiú személyében, aki tulajdonképpen az anyjával történtek révén válik igazán felnőtté: "A fiú nagyon fontos szereplő, és általa megvan az a szempont a filmben, amivel azonosulni tudok. De nem az ő vállán nyugszik a teher, nem ő viszi a filmet, ő inkább oppozíció az anyával szemben. Írás közben azt vettem észre, hogy különös lendületet ad a történetnek, hogy az ellenponttal azonosulok és folyton a főhősnőt próbálom megérteni".

A felforgatott életű anyát a holland Johanna ter Steege alakítja majd, akinek nem ez lesz az első szerepe magyar filmben: ő alakította Szabó István Édes Emma, drága Böbé-jében Emmát. A lelépő férj szerepére a rendező Lukáts Andort kérte fel, a török szerelmet pedig a Három majom című film főszereplője, Yavuz Bingöl alakítja majd. A fiú- és a lánygyerek szerepére még nincs biztos jelöltjük az alkotóknak, ezért róluk még nem akarnak nyilatkozni. A nemzetközi szereposztás ellenére a film nagy része magyarul forog, de a törökországi jelenetekben persze angolul és törökül is megszólalnak majd. Kántor szerint amúgy ez "nem egy dialógusokra épülő film lesz, inkább a belső történések és emberi reakciók a fontosak".

Fotó: Kántor László
Török Ferenc rendező (bal szélen) az isztambuli terepszemlén | Nézz még több képet a terepszemléről! | Fotó: Kántor László

Mint Török elmondta, a forgatókönyv első változatában még az dominált, hogy "a válás után semmi remény, egy ötvenes nőnek vége van", végül azonban egy életigenlő filmet fognak leforgatni: "százból egynek sikerül, de ennek az egy nőnek sikerülni fog" - mondja a rendező. Lesznek ugyan drámai pillanatok a filmben, de inkább a kalandokra helyezik a hangsúlyt, arra, hogy "valaki kiszolgáltatja magát a véletlennek, és bár mindig félő, hogy bajba kerül, a sors nem veri át. Úgy tűnik, lebeg egy védőangyal fölötte".

Az Isztambul-t Garas Dániel, Török állandó operatőre fényképezi, a film hangulatának egyik meghatározó eleme lesz a hagyományos török hangzást elektronikával vegyítő Baba Zula együttes zenéje. A forgatás a tervek szerint augusztus végéig tart majd, és a film a jövő év második felében kerülhet a hazai mozikba.

[origo] címlapon»

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
    Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
    Forrás: AFP Brad Pitt, a gyengéd gyilkos Az utóbbi időben szinte nincs is cannes-i filmfesztivál Brad Pitt nélkül. Tavalyi versenyfilmje Arany Pálmát nyert, Angelina Jolie-val a karján pedig évről évre őrületbe ...
    Forrás: Cannes Film Festival Meggyomroztak minket a Riviérán A cannes-i filmfesztivál könyörtelenül lesújtott ránk: az első napokban már kaptunk nyugdíjas szexturizmust, ördögűzésbe fulladó leszbidrámát, őrületbe kergető ...
    Forrás: AFP Bruce Willis az idétlen arcát mutogatja Ki most a leggyönyörűbb színésznő? Kié a legkerekebb koponya? És mit keres egy teve a francia Riviérán? A szerdán kezdődött cannes-i filmfesztiválon készült fotókból ...
    Forrás: UIP Dunafilm Angelina Jolie elélvez a laptopjától Az internet világnapja alkalmából elővettünk néhány olyan filmet, amelyben központi szerepet kapott a világháló. Robert Redford és szupercsapata nagyokat mókázva töri ...
    Forrás: Big Bang Media Nem a magyarok szúrták el A thriller halála az unalom, és A holló már a főcíme utáni pillanatokban lapos és érdektelen film. Egy dolog, hogy egy szó sem igaz belőle, bár a múltból merít ...
    Forrás: Big Bang Media Tíz dolog, amit várunk Cannes-ban Kristen Stewart és Robert Pattinson megpróbál színésznek tűnni, Matthew McConaughey ez egyszer magán tartja az ingét, Shia LaBeouf megküzd az alkoholért, és végül az ...
    Forrás: ecranlarge Mikor volt Johnny Depp a legőrültebb? Johnny Depp volt már Michael Jacksonra hajazó édességgyáros, rugalmas végbelű transzvesztita és ollókezű műember is. A sztár mostanában szerelmes vámpírként ...
    Forrás: InterCom Johnny Depp szájában megalvad a vér Tim Burton és Johnny Depp nyolcadik közös filmje nem az a morbid humorú, őrületes mese, amelyben reménykedtünk. Az Éjsötét árnyék nem ragad magával, nincsenek benne ...
    Forrás: AFP Ezek a szuperhősök nem hibátlanok Az Így jártam anyátokkal Robinjaként ismert Cobie Smulders komolyan vette a szerepét a Bosszúállókban, és megtanult bánni a fegyverrel, a Coulson ügynököt játszó Clark ...
    Forrás: AFP Lokiról kiderült, hogy jó pasi Tom Hiddleston meglepte az [origo] tudósítóját a Bosszúállók londoni premierjén: a film nyomoronc Lokija az életben magas, kisportolt, kifejezetten vonzó férfi. A ...
Szárítógép AEG T 76280 AC- MOST 5 ÉV extra garanciával - 8 kg. töltet, irányváltás funkció, B osztály, LCD kijelző, farmer, gyapjú, sportruha program…
129 900 Ft
80
100
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: tv2 Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Fotó: Hajdú D. András [origo] Egy euró egy sör A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.
Forrás: objet.com Nyomtasson villáskulcsot! Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.

További adatok » Időjárás »