Bruce Willis jövő év elején érkezik Budapestre, januártól forog ugyanis Magyarországon a Drágán add az életed-sorozat ötödik része (A Good Day to Die Hard). Adam Goodman, a produkció hazai partnere, a Mid Atlantic Films vezetője közölte, hogy a januárban kezdődő forgatás Budapest belvárosát és a főváros környékét fogja érinteni.
![]() |
| Bruce Willis a Drágán add az életed első részében |
A producer kiemelte, hogy a stábban több magyar szakember is helyet kap majd fontos pozíciókban, valamint azt is elképzelhetőnek tartja, hogy magyar színészek is feltűnnek majd a filmben. Az A Good Day to Die Hard című filmet eredetileg Csehországban forgatták volna, ám a bizonytalanná vált cseh pénzügyi támogatási rendszer miatt a stáb végül Magyarországot választotta. A rendező John Moore (Ellenséges terület, Max Payne) lesz, a forgatókönyvet Skip Woods (X-Men kezdetek: Farkas, A szupercsapat) írta. Az amerikai bemutatót 2013. február 14-ére időzítették.
A film főként Oroszországban játszódik, ahova John McClane azért utazik, hogy kiszabadítsa fiát. Hogy ki játssza majd az ifjabb McClane-t, egyelőre nem tudni. Adam Goodman úgy tudja, a szerepre még nem választottak színészt. Az amerikai filmes site-okon mindenesetre számos lehetséges név kering Paul Walkertől (Halálos iramban), Aaron Paulon (Totál szívás) és Paul Danón (Véres olaj) keresztül Milo Ventimigliáig (Szívek szállodája). A Variety szerint a szerencsés kiválasztott akár meg is örökölheti majd a sorozatot az 56 éves Willistől.
A sima szex már nem elég nekik (18+)
Csütörtökön kerül a magyar mozikba A szégyentelen című film, amelyben Michael Fassbender egy kiüresedett életű szexfüggőt alakít. Ennek apropóján összeszedtük a ...
A sima szex már nem elég nekik (18+)
Csütörtökön kerül a magyar mozikba A szégyentelen című film, amelyben Michael Fassbender egy kiüresedett életű szexfüggőt alakít. Ennek apropóján összeszedtük a ...
Szerelmes vagyok az amerikai filmbe
Ha eddig nem tudtuk volna, az idei Szemle nyilvánvalóvá tette, hogy Pálfi György jelenleg a legnagyobb filmes e hazában. Nemcsak akkor alkot világszínvonalút, ha pénz ...
A szemét nem kellék, hanem valóság
Csütörtök reggel mutatták be a berlini filmfesztiválon Fliegauf Bence Csak a szél című filmjét, amely a romagyilkosságokat dolgozza fel. A kényes téma jó kezekbe került: ...
Osvárt Andrea: Nincsenek benne kilógó belek
Osvárt Andrea hetek óta Chilében forgatja az Aftershock című véres katasztrófafilmet a Motel-filmeket jegyző Eli Roth-szal. A hullafáradt színésznőt Skype-n értük utol ...
Több mint énekesnő
Az egész világ megdöbbent, amikor Whitney Houstont holtan találták Los Angeles-i hotelszobájában. A 48 éves korában elhunyt énekesnő halálhíre bizonyára mély nyomot hagy ...
Beszélnünk kell Tildáról
Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Briliáns elme, aki kívülről fújja a filmtörténetet, de leginkább csintalankodni ...
Éreztem Angelina Jolie illatát
Hiába töltött két alkalommal is hosszabb időt hazánkban, a földkerekség legismertebb asszonyát eddig szigorúan őrizték a magyar újságírók elől (egy kiválasztottat ...
Jim Broadbent: Thatchernek nem volt humorérzéke
Ki a Harry Potterből, ki Bridget Jones apukájaként, ki pedig Mike Leigh kedvenc színészeként emlékszik rá, de minden mozirajongónak ismerős Jim Broadbent arca. A ...
"Ki lehet bírni akkor is, ha nem tetszik" - interjú Fancsikai Péterrel
Fancsikai Péter a Tibor vagyok, de hódítani akarok kamasz színészéből lett a Krétakör filmfelelőse; első rendezését most mutatták be a Szemlén. A jp.co.de című kísérleti ...
Nincs más, csak mágikus fanszőrzet
A felhozatal idén tagadhatatlanul szerényebb volt, viszont a családias méretű helyszínek és a megrendezés körüli viszontagságok miatt bajtársias hangulat lengte be a ...
Kiült a gyönyör az arcunkra
Kitarthat-e egy poén 80 percen át? - Erre a kérdésre akartam megtudni a választ, amikor helyet foglaltam a Toldi nagytermében a Final Cut - Hölgyeim és Uraim vetítésén. ...
"Minden igazgató megkapta a magáét" - interjú Dieter Kosslickkal, a Berlinale vezetőjével
Dieter Kosslick, aki 2001 óta igazgatja a berlini filmfesztivált, péntek délután villámlátogatásra érkezett a Filmszemlére. Megosztotta velünk a véleményét az Andy ...
Margaret Thatcher egészen emberi
A Mamma Mia!-t rendező Phyllida Lloyd a most is zseniális Meryl Streep közreműködésével egy nagyon női, megható, ám kissé szétszórt és felszínes életrajzi filmet csinált ...
Egy célja volt csak a tíz villalakó beköltöztetésének
A missziót részben telje- sítették is már a keddi adással: jobb lehet a vége.
Nem akart a halálig várni
Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.