A kegyetlen katonát alakító Árpa Attila után Növényi Norbert olimpiai bajnok birkózó is csatlakozott a jelenleg Magyarországon forgó, Die Hard - Drágább, mint az életed szereplőgárdájához. A javarészt Moszkvában játszódó filmben John McClane (Bruce Willis) az orosz fővárosban próbálja a fiát kimenekíteni orosz gengszterek karmai közül. A Blikk értesülései szerint Növényi is egy maffiózót alakít majd, de jelenleg még nincsenek pontosabb információk a szerepről. A lap úgy tudja, Oszter Sándor és Ganxsta Zolee is felbukkan majd a filmben.
A főállásban sportoktatással foglalkozó Növényi a lapnak elmondta, hogy "voltam ruhapróbán, katonai szerelést és öltönyt is próbáltam. Már 3 hete fel kellett volna venni azokat a jeleneteket, amelyekben szerepelni fogok, de mivel minden nap változik a forgatókönyv, még azt sem tudom, hogy pontosan milyen jeleneteim lesznek, azt meg pláne nem, hogy azokat mikor veszik fel. Nyár végéig tartanak a felvételek, addig egész biztosan kiderül. Augusztus végéig készenlétben állok majd".
Növényi Norbert korábban szerepelt többek közt a Zimmer Feri-ben és a Taxidermiá-ban, valamint a részben Budapesten forgatott Vörös zsaru című Schwarzenegger-filmben is, amiben a fővárosunk szintén Moszkvát alakította.
Meggörbül a tér, annyira vagány
J.J. Abrams ott folytatta a Sötétségben - Star Trekkel az Űrszekerek-univerzum újjáépítését, ahol a 2009-es újratöltött első rész végén abbahagyta, és ismét egy ...
Meggörbül a tér, annyira vagány
J.J. Abrams ott folytatta a Sötétségben - Star Trekkel az Űrszekerek-univerzum újjáépítését, ahol a 2009-es újratöltött első rész végén abbahagyta, és ismét egy ...
Meggörbül a tér, annyira vagány
J.J. Abrams ott folytatta a Sötétségben - Star Trekkel az Űrszekerek-univerzum újjáépítését, ahol a 2009-es újratöltött első rész végén abbahagyta, és ismét egy ...
Borzasztó, ha nem sikerül a film
Pohárnok Gergely operatőr 2006-ban a Taxidermiával, idén a Miele című olasz filmmel szerepelt a cannes-i filmfesztivál hivatalos programjában. Az [origo]-nak adott ...
Csak egy rendes lány?
Emma Watsont sokan még most is a Harry Potter-filmek stréber, aranyoska Hermionéjával azonosítják, de a huszonhárom éves színésznő kezdi kinőni a jókislány-szerepkört. ...
Én vagyok Gatsby
Aki mesterművet várt, magára vessen, aki pedig egy új Moulin Rouge!-t, örüljön, hogy nem kapta meg. Baz Luhrmann A nagy Gatsby-je nagyon tisztességes, szinte minden ...
Tíz dolog, amit várunk Cannes-ban
A szerdán kezdődő 66. cannes-i filmfesztiválon újra eláll majd a lélegzetünk Ryan Goslingtól, zenélő vámpírokat és meleg Matt Damont bámulunk, Alec Baldwin segítségével ...
Őrült magyar komolyan gondolja
Itt egy fiatal magyar filmrendező, aki mindenben különbözik az átlag magyar filmrendezőtől: nem végzett Színműt, sci-fit és horrort csinál művészfilm helyett, nem ...
Ha gyűlölöd a popcornt
Azok sem maradnak néznivaló nélkül a nyáron, akiket hidegen hagynak a szuperhősök, a képregényfigurák és a hatalmas robbanások. Hiszen Jude Law begyógyszerezi Rooney ...
Nem féltem, inkább ideges voltam
Feltörekvő német színésznő, aki 19 évesen, első főszerepével már egy sereg díjat begyűjtött: a szép arcú Saskia Rosendahl a Titanic fődíját elnyerő Lore című filmben ...
Temessük el végre Amélie-t!
Az új évezred első éveinek legjobb filmjei közül kettő is eszünkbe juthat a Tajtékos napokról, hiszen Audrey Tautounak az Amélie csodálatos életét, Michel Gondry ...
Hollywood ledobja milliárdos bombáit
A filmforgalmazók minden bizonnyal esős nyárban reménykednek, mert csak folytatásból vagy tucatnyit küldenek a mozikba, köztük Superman, Kirk kapitány, Adam Sandler, a ...
Az is csoda, hogy még élek
Brian de Palma szerint egy nagy művésztől nem várható el, hogy barátságos nagybácsi legyen, és ő ehhez is tartotta magát interjúnk alatt. Hollywood 72 éves ...
Hollywood benyal Kínának
Tarantino simán hagyja, hogy kínai cenzorok szabják át a filmjét, Robert Downey Jr. Pekingben bohóckodik, Michael Bay kínai valóságshow-ban választ szereplőket a ...
Sokkal többen nézték ByeAlexet
Hamis volt, de a Compact Disco döntőjét tavaly nem követték ennyien.
Emberek ugrálnak Budapest tetőin
Budapest 100 videójában a Széchenyi fürdőt és hőerőművet veszik be.
Saját útját filmezte végig egy csomag
Minikamerát és intelligens vezérlést szerelt postai csomagjába egy brit szaki.