Mi már korábban felhívtuk rá a figyelmet, hogy a nálunk készülő hollywoodi filmeken átok ül, de most a Hollywood Reporter is elkezdte felgöngyölíteni, hogy mi mehetett félre a részben Budapesten forgatott World War Z esetében. A Brad Pitt főszereplésével készült zombifilm bemutatóját először különösebb indoklás nélkül áttették idén karácsonyról jövő júniusra, múlt héten pedig felröppent a hír, hogy a stáb Brad Pittestül ismét Magyarországra jön egy szokatlanul hosszú, héthetes pótforgatásra. Azóta leszerződtették Damon Lindelof (Prometheus, Lost) forgatókönyvírót is, hogy dolgozza át a film utolsó harmadát.
![]() |
| Brad Pitt a World War Z forgatásán |
A Hollywood Reporter cikke szerint több tényező is hibádzott a World War Z-nél, de a név nélkül megszólalók a legfontosabb problémának a rendezőt, Marc Forstert jelölik meg. Forstert a filmen producerként is dolgozó Pitt választotta a feladatra annak ellenére, hogy a rendezőnek nem sok akciófilmes tapasztalata volt korábban, hanem olyan drámákat rendezett, mint a Szörnyek keringője és a Maradj!. Egyetlen nagy volumenű akciófilmet tudhat csak maga mögött, a nem különösebben jól sikerült A Quantum csendje című James Bond-filmet. Állítólag az volt az elképzelés, hogy Forster majd a dramaturgiára és a figurákra koncentrál, és a csapat más tagjai (köztük az akciófilmekben tapasztalt second unit rendező, Simon Crane) majd kisegítik az akciójelenetekben.
Általában viszont káoszhoz vezet, ha nincs egy határozott ember, akinek az elképzelése szerint zajlik az egész forgatás, és valószínűleg itt is ez történt. A film Oscar-díjas operatőre, Robert Richardson állítólag többször szerette volna otthagyni a produkciót (ezt nyilván nem tehette meg a szerződése miatt), mert rosszul tűri, ha nincs erős irányítás a forgatáson. Forster elképzelései pedig állítólag olyan zavarosak voltak, hogy néhány héttel a forgatás kezdete előtt még azt sem döntötte el, hogy hogyan nézzenek ki és hogyan mozogjanak a filmbeli zombik.
![]() |
| A World War Z zombijai |
A forgatókönyv sem volt még elég alaposan kidolgozott, amikor a Paramount zöld utat adott a filmnek, és egyesek szerint csak Pitt és a Paramount-főnök közeli viszonyának volt köszönhető, hogy egyáltalán elindulhatott a projekt, a készületlenség viszont később súlyos problémákhoz vezetett. A filmre már több mint 170 millió dollárt elköltöttek, és a jelenlegi állás szerint öthetes pótforgatásra lesz még szükség, ami leghamarabb szeptemberben kezdődhet. Feltehetően elsősorban akciójeleneteket fognak pótolni, mert Crane eredetileg 60 napot kért ezekre, de csak körülbelül 20 napot kapott.
Amikor tavaly ősszel a Terrorelhárítási Központ munkatársai lefoglalták a forgatáshoz Magyarországra érkezett fegyvereket, Pitt irritáltan reagált, feltehetően azért, mert akkor már kezdett elege lenni a problémás projektből. Azok szerint viszont, akik már látták az eddig leforgatott anyagot, a film egyáltalán nem menthetetlen, csak az erős első 45-60 perchez kéne forgatni egy hasonlóan erős befejezést.
![]() |
| A World War Z budapesti forgatási helyszíne | Még több kép a pesti helyszínről |
A cikk megemlíti, hogy Keanu Reeves részben szintén nálunk forgott 47 Ronin-jával is hasonló gondok merültek fel, mint a World War Z-vel, és annak a bemutatóját szintén 2013-ra halasztották. Mi szóltunk.
Melyik a legjobb Ryan Gosling?
Most, hogy Cannes-ban bemutatták Ryan Gosling és Nicholas Windig Refn közös új filmjét, Az irgalmatlan-t is, egy időre biztosan le kell mondanunk a filmezéstől a ...
Melyik a legjobb Ryan Gosling?
Most, hogy Cannes-ban bemutatták Ryan Gosling és Nicholas Windig Refn közös új filmjét, Az irgalmatlan-t is, egy időre biztosan le kell mondanunk a filmezéstől a ...
Túl meleg Hollywoodnak
Steven Soderbergh az első filmjével, a Szex, hazugság, videóval Arany Pálmát nyert 1989-ben, így stílusos, hogy visszavonulása előtti utolsó filmje is Cannes-ban ...
Meggörbül a tér, annyira vagány
J.J. Abrams ott folytatta a Sötétségben - Star Trekkel az Űrszekerek-univerzum újjáépítését, ahol a 2009-es újratöltött első rész végén abbahagyta, és ismét egy ...
Borzasztó, ha nem sikerül a film
Pohárnok Gergely operatőr 2006-ban a Taxidermiával, idén a Miele című olasz filmmel szerepelt a cannes-i filmfesztivál hivatalos programjában. Az [origo]-nak adott ...
Csak egy rendes lány?
Emma Watsont sokan még most is a Harry Potter-filmek stréber, aranyoska Hermionéjával azonosítják, de a huszonhárom éves színésznő kezdi kinőni a jókislány-szerepkört. ...
Én vagyok Gatsby
Aki mesterművet várt, magára vessen, aki pedig egy új Moulin Rouge!-t, örüljön, hogy nem kapta meg. Baz Luhrmann A nagy Gatsby-je nagyon tisztességes, szinte minden ...
Tíz dolog, amit várunk Cannes-ban
A szerdán kezdődő 66. cannes-i filmfesztiválon újra eláll majd a lélegzetünk Ryan Goslingtól, zenélő vámpírokat és meleg Matt Damont bámulunk, Alec Baldwin segítségével ...
Őrült magyar komolyan gondolja
Itt egy fiatal magyar filmrendező, aki mindenben különbözik az átlag magyar filmrendezőtől: nem végzett Színműt, sci-fit és horrort csinál művészfilm helyett, nem ...
Ha gyűlölöd a popcornt
Azok sem maradnak néznivaló nélkül a nyáron, akiket hidegen hagynak a szuperhősök, a képregényfigurák és a hatalmas robbanások. Hiszen Jude Law begyógyszerezi Rooney ...
Nem féltem, inkább ideges voltam
Feltörekvő német színésznő, aki 19 évesen, első főszerepével már egy sereg díjat begyűjtött: a szép arcú Saskia Rosendahl a Titanic fődíját elnyerő Lore című filmben ...
Temessük el végre Amélie-t!
Az új évezred első éveinek legjobb filmjei közül kettő is eszünkbe juthat a Tajtékos napokról, hiszen Audrey Tautounak az Amélie csodálatos életét, Michel Gondry ...
Hollywood ledobja milliárdos bombáit
A filmforgalmazók minden bizonnyal esős nyárban reménykednek, mert csak folytatásból vagy tucatnyit küldenek a mozikba, köztük Superman, Kirk kapitány, Adam Sandler, a ...
Az is csoda, hogy még élek
Brian de Palma szerint egy nagy művésztől nem várható el, hogy barátságos nagybácsi legyen, és ő ehhez is tartotta magát interjúnk alatt. Hollywood 72 éves ...
Így pörgött Tóth Gabi az első X-Faktor-válogatón
A csatorna székháza előtti tömeget szombat délben az egyik új mentor énekeltette.
Valamit piszkosul akar
Miért nem keres rá magára Vass Virág a neten? Miért a félelem mozgatja a magyar nőket? Interjú az írónővel.
Saját útját filmezte végig egy csomag
Minikamerát és intelligens vezérlést szerelt postai csomagjába egy brit szaki.