Penélope Cruz és Antonio Banderas végre együtt

2012.06.14. 7:51

Pedro Almodóvarnak minimum két világsztárt köszönhet a filmművészet. Penélope Cruz az ő filmjei hatására lett színésznő, majd Almodóvar rendezte első Oscar-jelölt alakításában (Volver) is. Cruzra saját bevallása szerint az 1990-es Kötözz meg és ölelj! tette a legnagyobb hatást, ami érdekes módon pont Almodóvar utolsó együttműködése volt férfi múzsájával, Antonio Banderasszal a tavalyi visszatérésig (A bőr, amelyben élek). A spanyol zseni kedvenc férfi és női múzsája tehát sosem találkozott Almodóvar-filmben, sőt még Hollywoodnak sem jutott eszébe, hogy lefizessék őket valami közös Csizmás kandúr- vagy Kémkölykök-vendégszereplésre. 2000-ben viszont együtt adták át a legjobb külföldi film Oscarját Almodóvarnak a Mindent anyámról című filmért, amely Penélope második közös munkája volt a rendezővel.

Forrás: AFP
Pedro Almodóvar, Penélope Cruz és Antonio Banderas az Oscar-díjkiosztón 2000-ben

Almodóvar maga is érezhette a kínálkozó filmtörténelmi pillanat lehetőségét, hiszen többször nyilatkozta, hogy A bőr amelyben élek női főszerepét eredetileg Cruznak szánta (végül Elena Anaya jobb választásnak bizonyult), míg a főhős figuráját eleve a hűtlen Banderasra írta. A bőr, amelyben élek a Banderas/Almodóvar újra egymásra találás ellenére is kissé alulmúlta a várakozásokat, de ez még nem ok arra, hogy ne várjuk óriási lelkesedéssel a rendező következő filmjét, amelyben úgy tűnik valóságos best of szereplőgárdát készül felvonultatni saját korábbi színészeiből. Cecilia Roth (Mindent anyámról, Szenvedélyek labirintusa), Javier Cámara (Beszélj hozzá!, Rossz nevelés),  Lola Duenas (Volver, Megtört ölelések) és Paz Vega (Beszélj hozzá!) már leszerződött a Los amantes pasajeros (Átmeneti szeretők) főbb szerepeire, de a Screen Daily híre szerint Penélope Cruz és Antonio Banderas is csatlakozhat hozzájuk pár jelenet erejéig.

Forrás: Budapest Film
Pedro Almodóvar és Antonio Banderas A bőr, amelyben élek forgatásán

A Los amantes pasajeros története egy repülőgép-baleset körül bonyolódik és a pánik hevében az utasok legintimebb titkaikról vallanak majd. Augustín Almodóvar, a rendező testvére és producer-partnere szerint a film a nyolcvanas évek őrült Almodóvar-komédiáihoz nyúl vissza, így remélhetőleg nyoma sem lesz majd benne a rendező életművén egyre jobban elhatalmasodó önismétlő melodrámázásnak. Az viszont még talány, hogy kokainozó apácákra és pisiszexelő leszbikusokra is számíthatunk-e. A filmet mindenesetre nem akarják sem Cannes-ban, sem más fesztiválon versenyeztetni, hanem 2013 tavaszán nagyjából egy időben debütálna mindenhol a világban.

Forrás: Budapest Film
Penélope Cruz és Pedro Almodóvar a Megtört ölelések forgatásán

Penélope Cruz utolsó pillanatban bejelentett részvétele a Los amantes pasajeros-ban mindössze annyiból meglepő, hogy a szülése után gőzerővel újra dolgozó színésznő kapósabb, mint valaha. Olaszországon kívül még be sem mutatták új filmjét, a To Rome With Love-ot (második együttműködése Woody Allennel, aki Oscar-díjig rendezte a Vicky Cristina Barceloná-ban), de már leforgatott még egy olasz nyelvű filmet, a Venuto al mondó-t (hűséges a rendezőihez, Sergio Castellitóval is másodjára dolgozott együtt) és a héten nyert megerősítést az a pletyka is, miszerint leszerződött Ridley Scott új filmjének egyik női szerepére. A Cormac McCarthy (Nem vénnek való vidék, Az út) forgatókönyvéből készülő The Counselor Hollywood legforróbb portékájának számított az utóbbi hónapokban, hiszen Michael Fassbender, Brad Pitt, Javier Bardem és Angelina Jolie versengtek a főszerepekért. Fassbender, Bardem és Pitt részvétele már megerősítést nyert, mint az is, hogy Jolie-t Cameron Diaz ütötte ki a film végzet asszonya szerepéből. A főhős (Fassbender) barátnője szerepét viszont Cruz kaparintotta meg, így ismét egy filmen dolgozhat férjével, Javier Bardemmel, akivel még házasságuk előtt háromszor szerepeltek együtt (Sonka, sonka, Vicky Cristina Barcelona, Eleven hús), de érdekes módon pont Almodóvar kamerája előtt az Eleven hús-ban egy darab közös jelenetük sem volt.