Vágólapra másolva!
Steven Spielberg nevét folyamatosan újabb és újabb filmes projektekkel kötik össze, amelyekből aztán a fele sem valósul meg - ebben hasonlít a rendező két kollégájához, Martin Scorsesehez és Guillermo del Toróhoz -, most viszont két következő filmjének premierdátumát is kihirdették, úgyhogy feltételezzük, ezeket valóban megrendezi. Az első film egy egyelőre cím nélküli hidegháborús thriller, amely Tom Hanks főszereplésével forog, és 2015. október 16-án kerül az amerikai mozikba. Hanks egy ügyvédet alakít majd a filmben, akit a CIA a Szovjetunióba küld, hogy tárgyaljon egy elfogott amerikai pilóta szabadon bocsátásáról. A forgatókönyv utolsó verzióján jelenleg a Coen testvérek dolgoznak.Steven SpielbergForrás: AFPmiddleA második filmet 2016. július 1-jén mutatják be, ez Roald Dahl The BFG című, Magyarországon Szofi és a Habó címmel megjelent mesekönyvének élőszereplős adaptációja. A mese egy kislányról szól, aki összebarátkozik egy kedves óriással, akinek az a feladata, hogy szép álmokat osszon szét a gyerekek közt, és együtt legyőzik az emberevő óriásokat. A könyv alapján '89-ben már készült egy animációs film. A szereposztásról még nincs hír.
Vágólapra másolva!