Kiderült, miről szól a Valami Amerika 3

2017.06.19. 19:15

A hétvégén elkezdődött Herendi Gábor nagysikerű filmsorozata, a Valami Amerika harmadik részének forgatása. A munkálatok a tervek szerint augusztus 2-ig tartanak, a Filmalap félmilliárd forintos támogatásával készülő vígjáték 2018. február 15-én kerül majd a magyar mozikba.

Szabó Győző, Hujber Ferenc és Pindroch Csaba a Valami Amerika 3 forgatásánFotó: Wlcsek András

Eddig nagy volt a titkolózás a film történetével kapcsolatban, de a frissen közzétett szinopszisból végre kaphatunk némi képet arról, hogy miről fog szólni a Valami Amerika 3.

Tamás, Ákos és András, a balek testvérek minden eddiginél lehetetlenebb helyzetbe kerülnek a szélhámos Alexnek köszönhetően. A körülményeket bonyolítja a rendőrség és a két rivális maffiabanda, Baláék és Toniék is. Egy rejtélyes, milliókat érő, lopott bélyegért indul hajsza, amelynek tétje a fiúk sorsa. Eszter és Timi is beleveti magát a nyomozásba, mindenki versenyt fut az idővel.

A szereposztás nagyrészt ugyanaz, mint az első két részben, de új színészek is feltűnnek majd a vásznon. Pindroch Csaba, Szabó Győző, Hujber Ferenc, Szervét Tibor, Ónodi Eszter, Oroszlán Szonja, Csuja Imre, Faragó András, Thuróczy Szabolcs és Tompos Kátya mellett a harmadik epizódban Pokorny Lia, Stohl András, László Zsolt, Nagy Ervin, Kovács Lehel és Scherer Péter is szerepet kap.

A film forgatókönyvét Herendi Gábor rendező és Divinyi Réka írta, az operatőre Márton Balázs lesz, látványtervezői Horváth Viktória és Nánássy Zsolt, jelmeztervezője Sinkovics Judit, hangmérnöke Major Csaba, vágója Király István, gyártásvezetője pedig Téni Gábor.

A Valami Amerika első két része a rendszerváltás utáni időszak legnépszerűbb filmjei közé tartoznak: az első részt 529 187-en látták moziban, a másodikat pedig 448 738-an. "A nézők szinte követelik a folytatást, egyfajta kultuszfilm lett" - fogalmazott Herendi Gábor.

Schütz Ila a filmbenForrás: Budapest Film
Schütz Ila isteni találmány volt a Valami Amerikában
Tizenöt éve mutatták be a Valami Amerikát, az egyik legnépszerűbb magyar vígjátékot. Herendi Gábor rendező az évforduló alkalmából elmesélte, milyen nehézségek árán született meg a film, miért félt eleinte Básti Julitól, és miért nem játszott végül a Valami Amerikában Eszenyi Enikő és Kulka János. A rendező elárulta, ki sértődött meg a Bűnös város művészfilm-paródiáján, miről beszélgetett Tarantinóval, és kiderült az is, mikor láthatjuk majd a harmadik részt. Olvassa el az interjút!

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK