Daniel Craiget már csak egyszer láthatjuk James Bondként

2017.08.16. 10:52

Mindenki tényként kezelte már, hogy Daniel Craig ötödszörre is eljátssza James Bondot, de a hírt eddig csak angol bulvárlapok és névtelen források erősítették meg – igaz, a New York Timesnak is. A stúdió és a Bond-filmeket felügyelő producerek hallgattak a témában, és Daniel Craig is húzta kicsit az idegeinket. Ennek most vége.

Daniel Craig a Spectre párizsi premierjén

Forrás: AFP

Az angol színész Stephen Colbert talkshowjának vendége volt tegnap este, és elismerte, hogy az interjúiban eddig szemérmesen nyilatkozott, de ha valakinek, hát Colbertnek elmondja őszintén, mi a helyzet. A műsorvezető ezek után egyenesen rákérdezett, hogy következőnek is őt láthatjuk-e 007-esként martinizni, a színész pedig igennel felelt. Craig azt is elárulta, hogy ez lesz az utolsó filmje a világ leghíresebb szuperkémjeként, mert a csúcson szeretné fogasra akasztani Bond szmokingját.

Az új Bond-film Amerikában 2019. november 8-án, Európában pár héttel korábban kerül mozikba, a forgatókönyvet pedig ismét Neal Purvis és Robert Wade írja. A következő kérdés így az, hogy ki fogja rendezni a filmet a három esélyes közül: Denis Villeneuve (Sicario, Érkezés, Szárnyas fejvadász 2049), David MacKenzie (A préri urai) vagy Yann Demange (’71)?

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK