Segítség!

Fogalmam sincs, hol kezdjem, az apró részleteknél, vagy az egész cselekménynél. Mindegy, melyiket választom, biztosan felhúzom magam, mert már a film közben sem tudtam mit kezdeni a szégyenérzettel, hogy itt ülök, és ezt nézem. Az S.O.S. Szerelmet nem felejti el az ember a teremből kilépve, sem a ruhatárnál, de még az utcán sem, és ha beül az autóba, ott is sokáig kísérti az élmény.

Varga Boglárka és Csányi Sándor

Jó, kezdjük az elején. Első kép: vetített háttér előtt luxusautó ringatózik, mögötte a világ több ismert látványossága, benne a sofőr és egy puccba öltözött férfi és nő, alattuk negédes zene. Ha mindez irónia, akkor oké, de ez nem egyértelmű, a  néző bizonytalan. Aztán az autó ténylegesen megindul és célba ér, és máris olyan kínos jelenetbe csöppenünk, ami nem sok jót ígér. Esetlen párbeszéd, karikatúraszerű játékstílus, tökéletesen hiteltelen helyzet. Ja, és egyáltalán nem vicces.

Vajon mitől működtek azok a vígjátékok, amik az elmúlt években kiugró sikert arattak? - jut eszembe, mert van időm gondolkodni. A miniszter félrelép, a Valami Amerika, az Üvegtigris, és a Csak szex, és más semmi - amellett, hogy szakmailag profik voltak, abban hasonlítanak, hogy nem egy elszállt ötletre építettek, hanem a valóságra. Reális a miniszter, akinek csaja van, reális a büfékocsi és körülötte lebzselő kriplik, reális a szingli csaj, aki csak gyereket szeretne, és a reklámfilmrendező, aki meg filmet akar forgatni. Persze minden kicsit színesebb, merészebb, vadabb, mint ami velünk történik, mégis hihető. Ugyanis a nézőt komolyan veszik.

Az S. O. S. Szerelem! már itt elbukik. Azt állítja, hogy létezhet Magyarországon egy komoly piaci szereplőként működő cég, amelyik garantálja ügyfeleinek a tuti randit, akár úgy is, hogy ehhez teljes családfát, gyerekkort, kulturális és társadalmi közeget hamisít. Ugyebár a Randiguru mindenkinek eszébe fog jutni, és mivel ez is egy sikeres film, érdemes is elgondolkodni, hogy  miért. Nyilván, mert nem állít eleve hülyeséget, nem mondja, hogy a randi-tanácsadáshoz 8-10 fős személyzet kell, és nem arra tanít, hogy úgy lehet valakit becserkészni, ha mindent behazudsz neki. Épp ellenkezőleg.

Ulmann Mónika és Fenyő Iván a filmben

De mondjuk, hogy az S. O. S. Szerelem! mást akar üzenni, például, hogy a pénz nem minden, hogy a kultúra, a neveltetés talán nem is valami értéktelen hülyeség. De nem, hamarosan kiderül, hogy ennek a filmnek nincsenek ilyesfajta hátsó szándékai. Kellett egy csavar a végére, mert ez most így szokás, aztán jöjjön össze egymással mindenki.

Ennyi hát a sztori, azon pedig lépjünk túl gyorsan, hogy még mindig írnak olyan vígjátékot, amiben egy férfi nőnek öltözik, és hogy a hanyagul kivitelezett nemcsere (pl. a pólóból kikandikáló mellszőrzet, a borostás arc, és a labilis paróka) senkinek föl sem tűnik. Lehet, hogy ez a vígjátéki alaphelyzet ősi színpadi gyökerekből táplálkozik, de a film, az más, ott szinte minden tapintható, igazi.

Kovács Patrícia a filmben

Ez a baj a többi részlettel is: mivel kidolgozatlanok, odavetettek, egyszerűen nem lehet semmit komolyan venni. Miért gondolja bárki is, hogy a vígjátékban nincs szükség igazi karakterekre, akiket valódi érzelmek fűznek egymáshoz? A főhősnek van egy koravén kislánya, de ennél sokkal több róluk, az életükről nem derül ki. Úgy mutatkoznak be, ahogy a Kramer kontra Kramer végződik, de ez itt már csak üres póz, bemagolt koreográfia. Ki ez a nő, akibe a hősünk beleszeret? Nem tudnám egyetlen jellemvonását sem felidézni. Sem akkor, amikor szerepet játszik, sem akkor, amikor önmagát adja. És hogy kerül egy miniszter a sztoriba? Minek? Mire jó a sok epizódalak, ha nincs lehetőségük arra, hogy karakterré váljanak?

Persze, lehetné még folytatni, beleköthetnénk az eklektikus és kisstílű látványvilágba (hiába volt a produkciónak art directora és látványtervezője is), az ordító hirdetésekbe (tudjuk, a megrendelő hibája), a koncepció nélküli zenei aláfestésbe, de a sok kérdés úgyis megválaszolatlan marad. Lehet, hogy rengeteg munka fekszik a műben, de a java fércmunka.

Gyárfás Dóra