Frissített pokolgép Hollywoodnak

David Lynch komolyan veszélyes alkotó. Legújabb munkája is tiszta nyelven fogalmazza meg azt, ami a hochszakmai körökben kimondatlanul, de egyezményesen tilos. Mindössze azért nem tiltják be, mert elvhűségéből eredően munkái saját magukat tiltják be - a Hollywood emlőin kábuló tömeg e keserű orvosság első cseppjét is tüstént visszaöklendezi.

Laura Dern az INLAND EMPIRE-ben

Igen, már a sajtóvetítés válogatott közönsége sem volt eléggé nyitott a INLAND EMPIRE-re: sorban adták föl a szakmabeliek, hogy elérjék a háromórás élmény végkifejletét. Aki a filmtől figyelme ideiglenes elterelését - mintegy vetítésnyi öngyilkosságát - szeretné megkapni, az megbánja a mozijegy árának kifizetését. A Mulholland Drive-ban már nagyon kidomborodó vonulat itt tovább szűkül: ez a film is a vetítés előtt kezdődik, és a stáblistával nem fog véget érni. Az álomgyár mechanizmusát rendszeresen ismerő gondolkodó tudja, mely csavarok meglazításával, kiszerelésével lehet elérni, hogy a lélekfaló minimális működésre is képtelenné válva összeomoljon. Lássuk e csavarokat, egytől egyig.

A legközvetlenebb eszköz ehhez a naturalizmus. Az álvilág díszleteit bedönteni nem nagy ügy, és valamelyest el is terjedt az az elidegenítő effektus, amikor az éppen forgatott jelenetet nem állítják le, hanem a rendező kommentjeit, a távolodó kamera látóterébe kerülő technikai eszközöket is megmutatják. E játék ott kezd fokozottan veszélyessé válni, amikor Lynch nekiesik a fehér ember színészparadoxon-dogmájának. Kisül, hogy főhősünknek nem attól jó az eljátszott játéka, hogy kiülteti kamerázható alakjának felszínére azokat a megszokásokat, amelyek alapján elhisszük neki, hogy ő nem egy színész magánember, hanem a szerep. A Laura Dern (több, óriási Lynch-film szőke ciklonja - figyelemreméltóan szépen idősödik, arcára nem hízik, hanem finomodik, karaktere mélyül) által játszott színésznő: Sue valahogyan egy őszinte ember képében kezd föl-föltűnni, hiszen elvállalt szerepét éppen a forgatásokon túl is élni kezdi, ráadásul partnerével. Nekünk, nézőknek nem kell valami feszült figyelemmel szétszálaznunk, mely jelenet éppen a forgatás, majd hogy mely az azon kívüli élet képe, sőt ezen felül mi az, ami Sue tudatában zajlik csak: elképzelt, félelemből kisarjadó belső vetítés vagy álom. Ezen, filmesíthető szférák egymás mellé helyezése által a néző totálisan azonosul a főhőssel: életét közben szerepjátszásként fogja értelmezni. Történet sincsen, csak egyfajta ábrázolása annak, hogyan működik az emberi elme. Igaz, ezt csak a megbomlottság végleteivel tudja megbízhatóan körülkeríteni a rendező. Most a szereplők ki is mondanak erre utaló - a film szempontjából önreflektív, ha tetszik (és a magyarok ezt nagyon szeretik hangoztatni) szájbarágós - gondolatokat: nem tudom, mi az, ami már volt, és mi az, ami még csak lesz. Vagy: van, hogy az ember szavaival nem pontosan azt fejezi ki, amit gondol stb.

Laura Dern (fotelben ülő nő) és még mások az INLAND EMPIRE-ben

Az emberek világának sokrétű ábrázolása mellett itt is megmutat a rendező egy más lényektől lakott közeget, akikről nem lehet eldönteni, hogy döntő szerepűek, avagy csak elemelten élik újra az események velejét. Jelen esetben nyuszimaszkos családkomédia az alakjuk; a film egyéb helyeiből vett szövegeket olykor indokolatlan közönségröhögéssel díjazottan ismétlik. Lynch használ aláfestő, hagyományosabb zenéket is, de zaj-kompozícióival egészíti ki a film hanganyagát. Ezek közül csak azt emelem ki, amikor utánozza az érzékek elviselhetetlenre erősödő kiélesedését a fehér zaj irreális fölhangosításával.

A színes fények, a szimbolikus utalások és az egymásra fényképezett képek garmadája is bevettetik a INLAND EMPIRE-ben. A számtalan Anger-követő között azonban Lynch egy alig támadható állásponton veti meg a lábát: az eszközöket nem öncélúan alkalmazza, hanem mintha tudná, mit jelent a fény. Többször megfilmesítette a meggyötörtetést követő halálélményben jelenvaló üdvözülést is. Ennyiben az egyetlen értő angeriánus, aki most nyílt támadást intézett a fontossági sorrendet átszervező álomgyár ellen, annak agytörzsét roncsolva. Nem kábít, hanem ébreszt.

Paksi Endre Lehel