A szüzen kimúlt guminő balladája

A Plasztik szerelem szeretnivaló, kedves történet, de alaptézisül választott helyzetkomikumában nincs elég szufla egy egész estés film megtöltésére. Az elfojtott érzéseit egy guminőre kivetítő fiú gyógyulásához egy egész falunyi elsőosztályú színész asszisztál, az érdekesnek ígérkező pszichológiai szál kifejtése helyett azonban sablonos feloldozással és a guminő-poén laposra döngölésével kell beérnünk.

Lars huszonéves csendes fiú, aki bátyja garázsában éldegél egy északi városkában. Az emberi interakciókat kerüli; nem szereti ha hozzáérnek, nem szereti ha programokat szerveznek neki. Aggódó családtagjai meglepetéssel vegyes megkönnyebbüléssel fogadják, hogy egy este végre elfogadja vacsorameghívásukat, mégpedig plusz egy fővel. A néző persze már előre kuncog, mert a rövidke bevezetésnek köszönhetően rég kitalálta, hogy ki is jön vacsorára. A tátott szájú, neccruhás Bianca (Lars elmondása szerint "mozgássérült, nem beszél jól angolul, de ápolónő volt és életét az emberek megsegítésének szentelte") pedig helyet foglal az étkezőben és nem szándékozik többet elmozdulni a kis család életéből.

A Plasztik szerelem-nek ez a legerősebb jelenete, ami még vagy háromnegyed óráig elegendő munícióval látja el a hüledező és hahotázó nézőket. Ryan Gosling tökéletesen végigviszi a helyzetkomikumot: percekig a rokonaival együtt lélegzünk, hogy ezt most vajon komolyan gondolta, ki fog törni röhögésben, vagy esetleg kényszerzubbonyban kell elvezetni? Leesett állakból akad még bőven, hiszen Bianca bevezetésre kerül a városka szociális életébe, a jóindulatú lakók pedig Lars lelki békéje érdekében maximális együttműködést tanúsítanak. Erről a pontról azonban tovább kellene lépnie a filmnek, de nem sikerül; nevethetünk újra és újra azon - csökkenő lelkesedéssel - hogy Bianca milyen mókásan mutat a sógornő konzervatív mackóruháiban, amint megjelenik az orvosi rendelőben, a templomban, a házibuliban stb.

Mindez tökéletes rövidfilm-alapanyag lenne; 20-25 percig elkacarásznánk Larson, Biancán és bíznánk benne, hogy szegény fiú úgyis kinövi majd. Ahhoz viszont, hogy a Plasztik szerelem két órán keresztül megtartsa a magas színvonalat, hiteles pszichológiai megoldást kellene kínálnia arra, hogy miért viselkedik így Lars és mi jelentheti a kiutat számára. A csírája benne is van a forgatókönyvben ennek a szándéknak, hiszen a háziorvosnővel (Patricia Clarkson csodálatos, mint mindig) megkezdett terápia során megtudunk pár érdekes dolgot a fiúról (például, hogy öt-hat réteget ölt magára, hogy ne érezze ha hozzáérnek) és a két remek színész közti kölcsönhatás magasra kiemeli a filmet a komédia műfajából. Ez az irányvonal azonban sajnos elsikkad és marad a sablonosabb megoldás: egy testvéri beszélgetést és egy hús-vér lánnyal eltöltött randit követően Lars önként taszítja el magától a guminőt.

Paul Schneider, Emily Mortimer, Ryan Gosling és Bianca

A guminő egyébként akár plüssmackó is lehetne, mert szexuális tárgy mivoltára csak egy-két szégyellős utalás történik, a filmet jobbára puritán köd lengi be. Senki nem gyanakszik súlyos szexuális frusztrációra amiatt, hogy az emberi érintésektől idegenkedő srác egy életnagyságú szexuális segédeszközt hordoz keresztül-kasul a vidéken, inkább fényképezkednek Biancával és jótékonysági rendezvényekre hívják. A generációja legjobb színészévé teljesedő Ryan Gosling arcára pedig elég csak egy pillantás, hogy lássuk: ő készen állt volna rá, hogy elvigye ezt a karaktert sokkal izgalmasabb és rizikósabb végletek felé.