Túl a hullaházon

A Szemle idei elsőfilmes mezőnyében nagy a tolongás, és a filmek műfaji sokszínűsége miatt nem is lesz könnyű kijelölni egy győztest. De A nyomozó akkor is kiemelkedik, egyszerűen azért, mert eredeti. Legalábbis magyar viszonylatban.

Anger Zsolt A nyomozóban

Ha egy Szemle ennyire lagymatag, mint az idei - nyugodtan nevezhetjük akár gyengének is -, akkor felértékelődnek a közepesnél jobb filmek. A közönség iszonyú hálás, még akkor is, ha újságírókból áll. A nyomozó után valóságos ováció tört ki a teremben, így most mindenkit kénytelen leszek kiábrándítani azzal, hogy nem fogok lelkesedni. De elismerem, hogy A nyomozó eddig a Szemle legüdébb színfoltja. Meg aztán, aki a Sírhant művek-et szereti, rossz ember nem lehet.

Gigor Attila szereti a Sírhant művek-et, mert rendezett egy magyar filmet, amelyiknek boncmester a főhőse, de lehetne akár temetkezési vállalkozó is, hiszen hullák sminkelésével és kozmetikázásával is foglalkozik. (Nem tudtam, hogy a kórboncnok munkakörébe ez is beletartozik.) Az is nagyon hasonlít a kedvenc sorozatomra, hogy látjuk a "páciensek" utolsó pillanatait, és színvonalában, szellemességében ezek a jelenetek meg is közelítik az eredetit, pedig ez nem könnyű feladat. És még egy hasonlóság: a főhős itt sem teljesen normális ember. Kissé deffektes, és látomásai is vannak, de ezt  nemhogy megbocsátani, megszeretni sem esik nehezünkre.

Szóval itt ez a Tibor, akinek épp bimbózni kezd egy hozzá méltóan deffektes szerelmi élete, amikor beüt A csapda. Ez egy másik film a közelmúltból, majdnem Oscar-jelölést kapott. A hasonlóság abból áll, hogy mindkettő főhőse tisztességes ember, akit gyilkosságra bérelnek fel, és kiszolgáltatott helyzetében - egy beteg hozzátartozó kedvéért - kénytelen is vállalni a megbízást. Majd kiderül, hogy átverték őket, és megpróbálják rendbe hozni, amit már nem lehet. De A csapda Kelet-Európai rögvalóság, A nyomozó meg inkább Sírhant művek, szóval itt a groteszk humor győz. Hál' Istennek.

Anger Zsolt a filmben

A nyomozó egyik legnagyobb erénye a humora, és hogy hű is marad hozzá az utolsó percig. Egyáltalán: stílusában, koncepciójában teljesen egységes. Van stílusa, és van koncepciója, lassan már ezt is értékelem. A szereplői hibátlanok, mind a maga módján. Anger Zsolt (aki Tibort alakítja) elég fajsúlyos színész ahhoz, hogy elég legyen a szeme a szerephez. Persze, kell a többi is: a tar fej, a mackós termet, az anyajegyek a halántékán, meg minden; de a szeme él, a többi meg csak ott van.

Rezes Judit annyira üdítő jelenség, hogy hiányzik, mikor nem szerepel. Pedig nemcsak kedves, de nagyon fontos is a szerepe: neki kell normálisnak lennie ahhoz, hogy mellette kirajzolódjon az abnormális - és valóban remekül kompenzálja Tibort. A mellékfigurák is mind hitelesek, az meg egyszerűen hihetetlen, hogy Tóth Ildikó évtizedek óta nem öregszik.

Tóth Ildikó és Anger Zsolt a filmben

A legnagyobb elismerés persze az író-rendezőt illeti, egyrészt, mert ennyi ötletet halmozott fel, másrészt, mert kipróbált valamit, ami a magyar filmben most épp új (a '60-as, '70-es években azért sem a krimi, sem az abszurd nem hiányzott a magyar film palettájáról), harmadrészt azért, mert az akciójelenetei váratlanok, rövidek és pontosak - ami magyar filmben egyenesen bravúrnak számít. Végül és összességében azért, mert nem remegett meg a keze, precízen végigvitte a legapróbb részletekig, amit elképzelt. Az olyan nyalánkságoknak meg külön tudok örülni, mint egy nemlétező film plakátja és hangjátéka, egy nem létező bulvármagazin címlapja, egy nemlétező bulvárműsor riportja, és egy nemlétező alapítvány prospektusa - ezeknek is azért, mert nem hányaveti paródiák, hanem gondosan kivitelezett fricskák.

Most már csak azt kell elárulnom, hogy akkor mégis mi a bajom vele. Azon kívül, hogy a 16 mm-es film először tűnt kevésnek a vizuális élményhez. De a lényeg nem ez. Akadnak elsőfilmesek, akik átütően tehetséges, de kedvesen éretlen, vagy épp bájosan tökéletlen filmmel debütálnak. Pechjükre viszont vannak olyanok is, akik átütően tehetséges, és még tökéletesen profi, kiforrott, érett munkával lépnek először a mozi nyilvánossága elé. Mint akik mindig is tudták, hogy mit akarnak, és azt hogyan lehet elérni. Gigor Attila számomra (!) az előbbi kategóriába esik. Ez még nem igazán Film. Valami hiányzik belőle, amitől az ember kicsinek érzi magát a nézőtéren. Ez egy ügyes, okos, szellemes Elsőfilm. De nagy reményeket fűzök a következőhöz.