Indiana Jones veszi a kalapját

Az új Indiana Jones-filmben Harrison Ford még mindig a régi, de az ötletgazda George Lucas és a rendező Steven Spielberg már nem igazán tudják felvenni a tempót. Az eredmény egy lagymatag kaland, ami iránt nehéz lelkesedni, de legalább vehemens utálatot sem vált ki.

A csaknem húsz év kihagyás után újjáélesztett Indiana Jones-széria legfrissebb darabjával, az Indiana Jones és a kristálykoponya királyságá-val kapcsolatban igazából egyetlen kérdésre kell felelnie a filmet értékelni készülő újságírónak: érdemes volt előásni ezt az archeológiai leletet nézők örömére, alkotók dicsőségére vagy sem? Rövid, kérlelhetetlen válaszom: nem volt az. Indy nyugodtan alhatta volna tovább örök álmát, mert a negyedik részben - egy dolgot kivéve, melyről később szólok - nem történik vele semmi olyasmi, amit az első háromban ne láttunk volna már. Igaz viszont, hogy olyasmi sem igen történik vele, ami ellentmondana a jól kidolgozott Indy-mitológiának, nem róhatjuk fel az alkotóknak, hogy bakanccsal taposták volna gyermekkori álmainkat. Ezért, ha úgy teszem fel a kérdést, hogy baj-e, hogy megcsinálták az új filmet, megint csak az a válaszom, hogy nem az. Meglennénk nélküle, de nem sok vizet zavar.

Az Indy-filmek a valóságot nagyvonalúan, de az időt többé-kevésbé valószerűen kezelik (Indy nem születhet újra mindannyiszor fiatalon, mint James Bond), ebből már adódik, hogy George Lucas-nak és a forgatókönyvíró David Koeppnek az ötvenes évekbe, a hidegháború időszakába kellett helyezniük az új történetet. Az alkotók hamar lefutják a rajongóknak szóló kötelező kört a korábbi mellékszereplők hollétének tisztázásával: Indy íróasztalán két fotó, apja és Marcus Brody halott - ez letudva.

A megszokottnál hamarabb, a film legelején feltűnik új főgonoszunk, Irina Spalko szovjet ügynök, aki nagyon akar valamit Indytől, és naná, hogy ez a valami nem kisebb dolog, mint a világuralom megszerzése. Cate Blanchett, aki Spielbergék kedvéért kék egyenruhát, sötétbarna Kleopátra-frizurát és nem túlzottan hiteles orosz akcentust öltött magára, nem volt a legjobb választás erre a szerepre. A ragyogó színésznő bárkit és bármit el tud játszani, ehhez a bolondozáshoz viszont nem elég gyermeteg, az Indiana Jones-bőrt oly otthonosan viselő Ford partnereként kilóg a filmből.

Indy hamarosan találkozik Mutt-tal (Shia LaBeouf), a világban mini-Brandóként közlekedő, forrófejű fiúval, akinek egy bizonyos Oxley professzor (John Hurt) a nevelőapja, és aki belerángatja a következő nagy kalandba: Peruba kell menniük, hogy megtalálják Akator mitikus városát, a kristálykoponya birodalmát. LaBeouf és Ford párosa megint csak nem a legszerencsésebb, a csak halovány színészi képességekkel rendelkező srác szinte észrevétlen marad Ford mellett, a kémia köztük nulla.

Akkor telik meg egy kis élettel a film, amikor végre felbukkan Karen Allen, azaz Marion, Indy régi szerelme, akit a frigyládás kaland óta nem láttunk. Az alkotók a kitaposott utat járják tovább: Marion és Indy csipkelődése ott folytatódik, ahol huszonhét éve abbamaradt, de Indy tőle szokatlan módon vallomást tesz, amiből kiderül, hogy mindig is Marion volt számára az igazi (ezt persze mi rajongók mindig is tudtuk). Hiába, a korral puhult kicsit a mi Indynk is.

A perui kaland centiről centire az Indy-szabályok szerint zajlik: sok-sok látványos, a fizika törvényeire és az emberi test anatómiájára nem sokat adó üldözéses jelenet és a régészeti ismeretek mellett sok találékonyságot igénylő kincskeresés az egzotikus helyszínen, a főhősök szellemes vagy legalábbis annak szánt szópárbajaival fűszerezve. Minden ugyanolyan és mégsem ugyanolyan jó, főképp az tűnik fel, hogy Indy mintha elvesztette volna legendás humorát. Fordra nem lehet panaszunk, lazán hozza a kötelezőt, és hatvanöt évesen is hihető a szerepben, de a forgatókönyv nem az igazi. Hiányoznak a finomságok, csak a már háromszor felmondott leckét halljuk újra, ami most már kicsit unalmas. Annak viszont örülhetünk, hogy nem nyomták tele hivalkodó számítógépes trükkökkel a filmet, főszerepet ez a technika csak a sci-fi-beütésű fináléban kap, ahol nem is lehetett volna nélküle boldogulni.

Shia LaBeouf, Harrison Ford és Karen Allen a filmben

Ahogy említettem, a film végén Indy olyat tesz, amit még soha - bár a sztori eme lezárásán aligha fog meglepődni bárki -, és ezzel lényegében egyszer s mindenkorra szögre akasztja a kalapját, a záró képsor pedig egyértelműen előkészíteni látszik a talajt ahhoz, amit George Lucas Cannes-ban már elejtett, azaz, hogy az Indiana Jones-széria Shia LaBeouffal a főszerepben kezdje meg második generációs pályafutását. Ha ez megvalósul, visszatekintve az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága semmivel sem fog többnek tűnni majd, mint átvezetésnek az új sorozathoz.