Heil tanár úr!

A hullám című film egy számtalanszor hallott tanmese új verziója. Mégis, aktuálisabb, mint valaha, és az igényes, intelligens kivitelezésnek köszönhetően nyugodt szívvel ajánlható minden korosztálynak szórakoztató tanmeseként és elgondolkodtató szórakoztatásként egyaránt.

Aki nyomon követi az utóbbi évek európai filmművészetét, tudhatja, hogy Németországból sorra jobbnál jobb filmek indulnak világhódító körútra. Irigylésre méltó, ahogy szembenéznek a múlt század rémségeivel (A bukás, Sophie Scholl, A mások élete), illetve ahogy dinamikus és bátor filmekkel (Fallal szemben, Edukators, A lé meg a Lola) csábítják be a moziba a fiatalokat is. Ettől persze még lehet egy rakás rettenetes német film is, de a fentebb felsoroltakhoz hasonló nemzetközi babérokra törő A hullám kipipálja a kortárs német filmhez fűződő elvárásokat, hiszen a múlttal is szembenéz, és elsősorban pont a fiatalokhoz szól. Megérdemelné, hogy nálunk is kitörjön az európai film = művész-/rétegfilm skatulyából.

Todd Strasser 1981-es regénye egy rendhagyó (a valóságban is megtörtént) iskolai kísérletről szól, miszerint a diktatórikus rendszerek modellezésére a kreatív módszerekkel dolgozó tanárból vezér lesz, diákjai pedig Hitlerjugend-szerű alattvalóként engedelmeskednek parancsainak. Egyrészt azon ritka esettel állunk szemben, hogy a filmadaptáció sokkal jobb, mint a könyv (magyarul is megjelent az Athenaeum Kiadó gondozásában), másrészt pedig pontosan ez az a téma, aminek jót tett, hogy 2008-ban került feldolgozásra, Németországban.

Míg az eredeti kísérletben és a regényben az amerikai nebulók egyértelműen a náci Németországot próbálták megérteni, a filmben a német diákok lerágott csontnak bélyegzik a II. világháborút - amivel a mozinézők nagy része feltehetőleg egyet is ért -, és kifejezetten azt vizsgálják, hogy mennyi realitása van a szélsőségek felerősödésének egy olyan demokratikus társadalomban, mint a mai Németország. A válasz sejthető, és a közösséghez való tartozás igénye, a társadalmi egyenlőtlenség megszűnésének vonzereje vagy a jóléti tespedtségből való kitörés lehetősége cseppet sem bélyegezhetők forradalmi magyarázatnak arra nézve, hogy a tizenéves diákok miért látnak fantáziát a Hullám-mozgalomban. A nácizmus jelképrendszere sulykoltan megjelenik a filmben, óvatosan távol tartották azonban magukat a készítők a gyűlöletkeltéstől és a csoport mások ellenében való önmeghatározásától. Sőt, egyes jelenetekben a Hullámhoz való tartozás legalább olyan menő dolognak tűnik, mint a Harcosok klubjához.

A karizmatikus tanár karaktere is egyszerű motívumokból építkezik (Ramones pólót hord, idősebb kollégái furának tartják, a diákok tegezik stb.), laza idealizmusával a Fél Nelson-beli Ryan Gosling (crackmentes) rokona lehetne. és minden adalékinformáció a magánéletéből jelentőssé válik a történet szempontjából. A film megtekintése után az lesz a legfontosabb kérdés, hogy mit gondolunk róla és mennyiben tartjuk felelősnek a Hullám kisebbfajta cunamivá duzzadásáért. Izgalmas, ellentmondásos karakter fényévekre a Holt költők társasága vagy a Veszélyes kölykök egydimenziós tanárfiguráitól. Jürgen Vogel (aki zseniális volt A szabad akarat-ban, és egy pillanatra sem zavar be az ottani, merőben más karaktere) telitalálat a szerepre, neki köszönhetően a kiszámíthatóbb, sablonosabb jelenetek is megtelnek feszültséggel.

Nem ilyen fényes a helyzet a diákokat illetően. A film jórészt megtartotta a regény unalmas, skatulyákból előhúzott figuráit, pedig el lehet kerülni ezt a csapdát, amint azt az idei cannes-i Arany Pálma-nyertes Entre les murs bizonyítja. Mintha csak egy valóságshow-válogatásáról jött volna az inspiráció, van az osztályban reményteljes sportoló, idegesítő stréber lány, kemény török srác, gazdag családból származó bajkeverő, bájgúnár, emós, dagi és félkegyelmű. Egyikük sem nyeri el igazán a néző szimpátiáját, pedig ha ők képesek lennének arra, hogy a hullámot lesodorják a vászonról a nézőtérre, azaz a külső szemlélőt is mozgalmuk hatása alá kerítenék, akkor érne el a film igazi katarzist. Így azonban csak korrekt, elgondolkodtató és nagyrészt szórakoztató darab marad, aminek van ugyan mondanivalója a múltról és a jelenről, illetve az amerikai és az európai iskolák tragédiáiról is, de ez a mondanivaló inkább aktuális, mintsem új.