Erre izgulnak a tinik

Vágólapra másolva!
A folytatások szabályaira fittyet hányva a High School Musical című tiniőrület televíziós matinéből nőtte ki magát "a huszonegyedik század Grease-ének" címére igényt tartó mozifilmmé. A biztonság kedvéért a célcsoportból verbuvált segédkritikussal megerősítve mertük csak megtekinteni Zac Efron hónaljkutyáját és a magascét kivágó pomponlányokat. Élménybeszámolóba oltott kritika a kacagtatóan giccses tinimusicalről, ami visszarepít az ártatlanság korába.
Vágólapra másolva!

Mondjuk, hogy azért kerülte el a radaromat a High School Musical című tiniőrület eddig, mert tévéfilmként hódított világot, és még a legerősebb szakmai elkötelezettség mellett is ignorálhattam a létezését. Mivel azonban volt gyerekszobám, teljesen meg tudom érteni, hogy tizenegy-két évesen nagy élmény rajzfilmhősök bonyolultságával rendelkező amerikai középsulis karakterekkel együtt dalolászni, sőt, imádtam a Grease-t és a Suli című tévésorozatot is. Majdnem két évtizeddel később azonban kissé rémisztőnek tűnik másfél órát teljes hangerővel kántáló, fogpasztamosolyú pomponlányok és ponponfiúk társaságában tölteni. Ezért úgy döntök, segítséget veszek igénybe 12 éves unokahúgom, Zsuzsika személyében.

Korához képest rendkívül fejlett kritikai érzékkel rendelkezik, és akármikor találkozunk, megkérdezi tőlem, hogy "Mikor írtok már végre valami jó filmről?". Ezért direkt felkészülök kicsit Zac Efronból és készen állnék a válasszal, hogy bizony foglalkoztunk a Hajlakk-kal, és már beharangoztuk azt is, hogy a 21 éves szívtipró végre komoly filmkarrierbe kezdett Richard Linklater kamerája előtt. A szokásos szemrehányás azonban elmarad, és még arra is spongya került, hogy legutóbbi nagy beszélgetésünk sírással végződött, ugyanis azt mertem mondani a Tokio Hotel énekesére, hogy transzvesztita. Zsuzsika most iszonyatosan hálás, mert egy pénteki tanítási napon elviszem a High School Musical 3 sajtóvetítésére. Persze alig várja, hogy elhenceghesse a barátnőinek a hírt, de az igazolásért cserébe teljes titoktartásra kötelezem. A békés hangulat persze nem tart örökké, ugyanis határozottan lesajnál amiatt, hogy én még nem láttam a High School Musical első két részét és Zac Efron összes filmjét. Szó, ami szó, én is fenntartásokkal kezelném, ha valaki a harmadik résszel kezdené a Keresztapa-trilógiát, vagy A Gyűrűk Urá-t, de pont ezért megyünk együtt.

Forrás: [origo]

Ifjú alkalmi kritikustársam mindenesetre már a filmre várakozva ellentámadással indít: "Tudom, hogy nem szereted Zac-et, de biztos neked is van olyan színésznő, akit imádsz, mert szép és szexi!" Tétován sorolni kezdem, de minden név említésére megsemmisítő választ tartogat: Angelina Jolie ("rémisztő"), Kate Winslet ("dagadt"), Keira Knightley ("deszka"), Cate Blanchett ("az ki?"). Próbálom felkelteni az érdeklődését Zac Efronnál érettebb férfi színészek iránt, de az eredmény még lehangolóbb: Brad Pitt ("öreg"), Johnny Depp ("öreg"), Keanu Reeves ("öreg") és már előre félek, hogy mi lesz a válasz a nálam két évvel fiatalabb Jake Gyllenhaal említésére. Szerencsére elsötétül a terem, kezdődik a High School Musical 3. Hosszú idő óta először kicsit megszeppenve nézek a vetítés elébe, és rettegek a pillanattól, amikor el kell kezdenem majd írni egy teljesen más korosztály bálványairól.

Sajnos azonnal elszúrom a lehetőséget, hogy tartósan jófej maradjak unokahúgom szemében, ugyanis a film első kockájának láttán - a nézőtéren jelenlévő több kollégával egyetemben - kipukkan belőlem a röhögés, ugyanis Zac Efron arcát láthatjuk közeliben; fújtat, mint egy bika és csepeg az izzadtság a homlokáról. Még hogy John Travolta?! Egyenesen Rocky ez tiniváltozatban, és természetesen énekelve fordítja meg a vesztésre álló kosárlabdameccset. Persze ez még csak a kezdet; az első nóta közben az elképzelhető leggiccsesebb módon, színkavalkád, visító biztatócsapat és eltúlzott ováció közepette feltűnik Zac szerelme, Vanessa is ("Az életben is együtt járnak" - bök oldalba Zsuzsika, és azonnal eszembe jut, hogy ezt 19 évvel ezelőtt én is elhittem Kylie-ról és Jasonról, de ezt az információt magamban tartom, csakúgy, mint azt is, hogy Vanessáról éppenséggel két kattintással bárki meztelen fényképeket láthat a neten, amiért vérlázító módon neki kellett bocsánatot kérnie a Disney utasítására). Zac ivarérettségét egyébként a kosármeccs közben hangsúlyosan fel-felvillanó hónaljkutyája bizonyítja csak, Nessával (megtudtam, hogy így szokás becézni) ugyanis a szájrapuszinál tovább nem nagyon jutnak. Petting helyett sport, piacigidrogok helyett színjátszókör - ki ne szeretné ebbe a suliba íratni csemetéjét?

Forrás: [origo]

Elképesztő a film képmutató puritánsága és talán ebben tér el legjobban a nagy példaképtől, a Grease-től; itt bizony tisztában vannak vele, hogy a fő célközönség max. 15 évig terjed. Más kérdés, hogy ebben a korosztályban is igen kevesen vannak azok, akik elhiszik, hogy egy egész gimin (azazhogy három filmen) keresztül tartó kapcsolatban a szalagavató előtt kerül sor az első (szigorúan nyelv nélküli) csókra. Megfogadom, hogy a film után beszélgetést kezdeményezek erről Zsuzsikával, de később nem merem felhozni. Neki mindenesetre tetszik a tündérmese-szerű szerelmi szál, nyilván azért, mert még nem látott húsz másik olyan középiskolás filmet / sorozatot, amelyben a "más városban tanulunk tovább, most mi lesz?" dilemma a történet fő mozgatórugója. Ettől függetlenül a ballagás, a továbbtanulás és a szalagavató olyan toposzok, amelyek szükségszerűen felmerülnek egy ilyen filmben, de kár, hogy a forgatókönyvíróknak csak annyi mondanivalójuk volt a témáról, mint a szintén nagy röhögést kiváltó "Az idő szélsebesen repül" mondat.

Bizony, az idő tényleg szélsebesen repül, hiszen a pici unokahúgomat, akit nem is olyan rég még babakocsiban tologattunk, először látom szaporábban lélegezni egy hímnemű lény hatására. Zac Efron ugyanis a legviccesebb jelenetben félmeztelenre vetkőzik (csak a hátát mutatják, nyugalom!) és bemutatja, hogy hogyan lehet három percben a lehető legtöbb popkulturális legenda előtt tisztelegni: jackós moonwalk, Dancing on the Ceiling és persze Footloose. Utóbbi egyébként előrevetíti, hogy ebből a suliból csak Efront fogják átmenteni a felnőttkorba, a High School Musical atyja, Kenny Ortega ugyanis már bejelentette, hogy újraforgatja a Footloose-t nyilvánvalóan Zac főszereplésével.

Forrás: [origo]

Természetesen nem csak a Bravo magazin mostanában legnépszerűbb poszterfiúja jár ebbe a bizonyos, élénk színekben pompázó gimibe és Zsuzsikával később meg is tárgyaljuk, hogy kinek ki a kedvenc karaktere. Neki Zac bro'-ja (nem tudtam, hogy ez a szó már beférkőzött a magyar nyelvbe, de ugyanez a helyzet a magyar fordításban szintén előszeretettel alkalmazott "giganagy" jelzővel is), a bodri hajú afroamerikai Chad és az előző részekhez képest új karakter, Jimmy Z (Matt Prokop), akiről már az a hír járja, hogy a most elballagott Zaccel és Vanessával ellenétben szerepelni fog egy - a tévébe visszaköltöző - negyedik részben. Zsuzsika teljesen ledöbben, amikor azt mondom neki, hogy engem a Király Lindából, Christina Aguilerából és Paris Hiltonból összegyúrt kis rózsaszín (újabb hommage a Grease-nek) ribanc szórakoztatott a legjobban, ő volt ugyanis az előző két rész gonosz boszorkája. Most viszont neki és ikerbátyjának jutnak a legelviselhetőbb számok és a legötletesebb koreográfiák. A koreográfiára egyébként általában nem lehet panasz, a zene már más kérdés. Zsuzsikának mindenesetre megígértem, hogy letöltöm neki a soundtrack-albumot, nem kell karácsonyig várnia, de előre figyelmeztetem, hogy két év múlva nem lesz büszke rá, ha egy srác (tegyük fel, hogy addigra már nem csak Zac fogja izgatni) meglátja az iPodján.

Forrás: [origo]

Összességében senkit nem akarok lebeszélni arról az élményről, hogy megtudja, mit találnak menőnek manapság azok a tinik, akik már beleszülettek a kapitalizmusba és őskövületnek tartják a Házibuli-t, de hangsúlyoznom kell, hogy a High School Musical 3 abszolút generációs élmény. 15 felett irtó ciki, 25 felett pedig milliószor látott alaphelyzetek patyolatfehérre suvickolt újrafeldolgozása nagy adag képmutatással és nem szándékosan kacagtató jelenetekkel. 15 alatt azonban, alkalmi kritikustársam összegzése szerint: "Még jobb, mint az első két rész. Zac most is fantasztikusan játszik és még helyesebb, mint eddig. Remélem nem igaz, hogy nem fog szerepelni a negyedik részben.".