Ria, Ria, Hungária!

2009.02.05. 15:30

Végre megértük. Készült egy vitathatatlanul jó film Magyarországon, ami nem véletlenül lett jó, hanem mert mindenki jól végezte benne a munkáját. És nemcsak most jó, hanem még jó sokáig annak fog számítani, minimum évtizedekig. Ezenfelül a Made in Hungária legnagyobb érdeme az, hogy hőst adott nekünk. Fenyő Miki istenkirály, irigy, aki nem ért egyet.

Minden filmes tudja, hogy nincs jobb reklám, mint a szájhagyomány, így gyanítom, hogy már most tudja mindenki, hogy a Made in Hungáriá-t látni kell. Az utóbbi évek legeslegjobb szórakoztató filmje, ami olyan magával ragadó, hogy pár perc után azt is elfelejti az ember, hogy filmet néz. Fene érti, hogyan működik ez. De valami az első percben bepattan a helyére, és ott marad az utolsó képkockáig. Ha a siker receptjét nem tudjuk is megfejteni, azokat a mozzanatait örömmel soroljuk fel, amelyek nélkül nem jöhetett volna össze.

Mi is az a retro? Semmiképp sem egyszerű felidézése egy letűnt korszaknak, hanem keveredése a mával. Ez például alapvető, hogy a rendező (Fonyó Gergely) és az író (Tasnádi István) tökéletesen tisztában legyen azzal, mire van szüksége a '60-as évekből. Egyrészt nyilván a külsőségekre - ruhákra, tárgyakra, helyszínekre stb. -, másrészt (és főleg) az életérzésre. De mivel a filmet mai fiataloknak szánják, a szereplők beszéljenek az ő nyelvükön, mondják azt, ha valami természetes, hogy "simán", és "fantasztikus", ha valami jól sikerül.

A kamera idézze fel a korszak színvilágát, de semmiképp ne az akkori idők technikáját, hiszen - mint mondtam - mai fiatalok nézik majd, akik a Pókember-en nőttek fel, és persze az Amerikai pité-n, úgyhogy alapszabály, hogy minden 10-15 percben kivillan egy bugyi, cici, popsi, és az egészet bezsongja a kamasz-erotika. Amúgy is nyilvánvaló, hogy már akkor is mindenkinek a szexen járt az esze.

És ha már fiataloknak készül a film, akkor nem árt, ha tele van fiatalokkal. Nemcsak szerethető hősöket kell eléjük állítani, hanem körülöttük-mögöttük legyen ott az a tömeg is, amelyikből majd a film rajongói lesznek. Mekkora ötlet! Lehet, hogy drága volt, és rengeteg munkába került, de iszonyúan megérte ebbe befektetni. Annyi fiatal szerepel a filmben, hogy minden egyes jelenet tele van velük. Nem azzal a húsz statisztával, amelyik minden filmben lehúzza a színészek játékát az unott arcával és a tökéletesen civil jelenlétével, hanem igazi, lelkes, őrjöngő fiúkkal és lányokkal. És köztük - ha csak villanásokra is - remek karaktereket találunk. Például mindig ott egy kövér lány, akinek a fehér húsa már szinte a korszak szimbóluma, vagy legalábbis emlékezés a Tűz van, babám!-ra.

Forrás: [origo]

Lássuk, mi kell még a kultfilmhez! Naná, hogy sok zene, ami szintén csak a gyökerében eredeti, egyébként újra van hangszerelve, és a szereplők szájából persze minden másképp szól, mint eredetiben. Ha az embernek visszacseng is a fülébe Fenyő Miki utánozhatatlan hangja és modora, ezek már más idők, új sztárok kellenek. És azért őt magát is halljuk a lemezjátszóról, méghozzá angolul énekelni. De a tánc is ugyanolyan fontos, és itt van megint egy óriási ötlet.

Olyan koreográfia, amit nem kell mindenkinek szigorúan követnie, hanem bárki, aki részt vesz benne, magára szabhatja. Úgyhogy a totálokban csak nagy vonalakban látszik, sokkal fontosabb az energia, amit közvetít, és a felszabadult öröm, amivel táncolják. Ezerszer természetesebb így, mint az egyenarcú tánckar, ahol mindenki kötélen rángatott marionettfigura. Tihanyi Ákos ezzel szerintem akkora újító, hogy egy hollywoodi koreográfus is kezet csókolhatna neki. Mert a stílus így is egységes, az összkép érezhetően kontrollált, csak az egész sokkal emberibb, természetes, és valósággal szárnyakat ad.

Forrás: [origo]

A főszereplők. Áll vagy bukik egy film azon, hogy jól vannak-e kiválogatva a szereplői, és itt őket is nagyon okosan sikerült megválasztani. Szabó Kimmel Tamás arca kicsit emlékeztet Fenyőére, de alkatilag jóval szerencsésebb, magas, laza csávó. Ironikus humorát és lezser színjátszását már Koltai Róbert felfedezte a Megy a gőzös-ben, de ide még jobban passzol ez a stílus. Az ellenoldalon Fenyő Iván kicsit teátrálisabb modorban utazik, szerintem egy fokkal démonibbra vette a figurát, mint kellett volna. De a jelenléte neki is erőteljes, a fogyás jól áll neki, és a Csókkirály-ban tényleg király volt.

A lányok is el vannak találva: Valentin Titánia tényleg egy bombázó, méghozzá az értelmes fajtából, Kiss Tünde pedig érzékeny úrilány. Az ő mondatai ugyan néha kicsit hamisan csengenek, de a szeme nem hazudik, és amikor kitör belőle a szenvedély, megvan a hatása. Nagyon jó, hogy újra feltűnnek friss arcok a vásznon. Ahhoz, hogy a magyar film virágozzon, kellenek az újra meg újra látható sztárok (mint Fenyő), és folyamatosan kellenek ifjú reménységek is.

Forrás: [origo]

A felnőtt szereplők pedig rutinosan asszisztálnak nekik. Hegedűs D. Géza most is olyan vérfagyasztóan hatalomittas politikus, mint a Szezon-ban, Scherer Péternek pedig nagyon jót tesz, hogy végre nem Pepe, hanem egy elhivatott seggnyaló. Bereményi Géza mint kommunista nagykutya ironikus választás, a feje még el is menne elvtársnak, de azért nem ártott volna a szerepnek egy színész, akinek a puszta lénye félelmet ébreszt. Dunai Tamás és Vándor Éva élethűen kisszerűek, és bár nekem mostanában kicsit sok Cserna Antalból, be kell látni, hogy tisztességesen ellátta a feladatát, nem ripacskodott harsányan.

Aki viszont a teljes szereposztásból kiragyogott, az egy Egri Péter nevű srác, civilben a Mystery Gang énekese. Nem csak az arca megkapó, de az egész karaktere filmre termett, sosem akar "játszani", de nem esik ki a szájából a szöveg, az angol kiejtését pedig öröm volt hallgatni. Ő egy igazi felfedezés. És hát nagy örömünkre a stáb szinte összes fontos tagját felfedezhetjük a filmben, már aki felismeri őket. Hitchcocknak még elég volt, ha önmagát elrejti a képben, Neményiék már mindenkinek adnak egy kis felületet.

Forrás: [origo]

Fonyó Gergely, a rendező rögtön az elején "elsüti" magát a taxisofőr szerepében, de hagyjuk is a színészi kvalitásait, amikor vannak rendezői érdemei is, nem kis számmal. Eddigi munkássága meglehetősen vegyes volt, de az mindig látszott, hogy tisztességes mesterember. Hát most jóval többnek bizonyult annál. Nagyon jól választott példaképet (nem nehéz felfedezni a Grease egyes elemeit), nagyon jól tudta, mi kell egy igazi sunshine-movie-hoz (medence, fürdőruhás lányok, színes-mozgalmas tömegjelenetek, szerenád, autóverseny stb.), nagyon jól tudta elkölteni azt a pénzt, amit rábíztak (mert meglátszik a filmen), és nagyon jól vág zenére. Vagy ő, vagy Csillag Manó vágó, de valószínűleg ketten együtt.

Csukás Sándor operatőr is élete legszebb munkáját tette le az asztalra. Már az a jukebox is gyönyörű, amivel az egész mese indul. És persze óriási előny, ha az egész film egy jó forgatókönyvből készül, ami egy olyan elismert író tollából származik, amilyen Tasnádi István.

Forrás: [origo]

Már csak egy ember van, akinek nem köszöntük meg ezt az élményt, Fenyő Miklós, természetesen. Mert ezt a legnehezebb szavakba önteni. A magyar film legnagyobb problémája az volt az elmúlt évtizedekben, hogy nem talált pozitív hőst magának. Ebben a térségben aki sikeres, az gyanús, maradt tehát az antihős ballonkabátban. Hát ez a film egyértelműen arra tör, hogy ezen változtasson. Fenyő Mikit is kóstolgatják a sztoriban, mint minden messziről jött embert. Ő sem kerülheti el a féltékenységet, sem azt, hogy beolvasszák a tömegbe, hiszen alaposan kilóg onnan. De valahogy megússza ép bőrrel, ép elmével. És ilyen számokat írt közben, amelyeket ma is hallgatunk, amelyek ma is ugyanolyan erősek.

Szóval Fenyő Miki istenkirály. Akkor is, ha a film végén kissé megkopva, megöregedve ott áll előttünk esendőn. Hunyorog, mert nem működik a füles, szétdobja a lábait, de már csak jelzésértékűen, és nekikezd egy dalnak, amely már távolról sem idézi a régi dalok színvonalát. És mégis. Ő az, akit addigra úgy megszerettünk, hogy kétméteresre nőtt a szemünkben.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK