Cicagatyás remekmű

Szellemes, de nem vicceskedő, érzelmes, de nem nyálas, cuki, de nem émelyítő, mélységesen emberi és végtelenül szerethető. Indie-popos gyerkőcök, mondom az új kedvenc filmetek címét: Unmade Beds.

Szombat este a berlini filmfesztiválon a Converse-cipős, cicanadrágos, kapucnisfelsős fiatalság is megkapta végre a maga kultfilmjét. Az Unmade Beds fordulatos cselekmény helyett pontosan megrajzolt figurákat, hiteles miliőt és megéltnek tűnő helyzeteket vonultatott fel.

Unmade Beds | Deborah Francois és Fernando Tielve

Axl (Fernando Tielve - a kisfiú az Ördöggerinc-ből szépen felcseperedett), a húszéves spanyol srác Londonban múlatja az időt. Nyiltszívű, lelkes és közvetlen, minden este kiköt valami buliban, jól beiszik és másnap reggel gőze sincs, hogy mi történt, hol van, és ki ez a lány (vagy néha fiú) mellette az ágyban. Vera (Deborah Francois - úgy néz ki, mint Virgine Ledoyen kishúga) szintén húsz körül lehet, francia, egy könyvesboltban dolgozik, amikor munka közben látjuk vagy olvas, vagy mereng, vagy azt magyarázza egy kuncsaftnak, hogy ő miért nem venné meg a helyében a kiválasztott könyvet. Axl az édesapját keresi, aki még kiskorában lépett le, Vera egy fájdalmas szakításon próbálja meg túltenni magát.

Unmade Beds | Deborah Francois

Alexis Dos Santos rendező párhuzamosan meséli a két fiatal sztoriját, és mivel elég hamar ugyanabban a foglaltházban kötnek ki, elkerülhetetlennek tűnik, hogy előbb-utóbb összefutnak majd. Nem árulom el, hogy milyen körülmények között találkoznak, mert az Unmade beds egyik nagy érdeme, hogy milyen ügyesen és ötletesen játszik a nézői elvárásokkal: feldob irányokat, de aztán semmi sem történik úgy, ahogy gondolnánk.

A foglaltház világa és az indie-bulik példás hitelességgel vannak ábrázolva, ami nem meglepő, hiszen a Buenos Aires-i születésű rendező az utóbbi tíz évben Londonban élt, és amikor a vetítés után kiállt a színpadra, pont úgy festett, mintha a vászonról lépett volna le.

Alexis Dos Santos rendező, Deborah Francois és Fernando Tielve

Arra külön ki kell térnem, hogy mennyire isteni zenék vannak ebben a filmben. Ezzel biztos mindenki máshogy van, de én azt szeretem, ha olyan számokat hallok egy filmben, amiket korábban még nem ismertem, viszont baromira tetszenek. Kifejezetten zavar, amikor a rendező olyan felvételt használ, amit már más filmben hallottam. Például a fantáziátlanság csúcsának tartom, hogy az idei Berlinálén már két filmben is (Ricky, Mammoth) felcsendült Cat Power The Greatest-je, pedig azt a My Blueberry Nights után nem szabadna még egyszer elővenni.

Mondok három zenehasználatot, amit imádtam az Unmade Beds-ben. Az egyik legfelemelőbb jelenetben a Good Shoes We Are Not The Same című számára bolondozik két srác és egy lány a lakásban, táncikálnak, csókolóznak, aztán lekerülnek a ruhák és egy bájosan félvállról vett édeshármasba torkollik az egész. Vagy ott van az a rész, amikor Vera megpróbál beüzemelni egy ősrégi lemezjátszót, de pár másodperc után mindig leugrik a tű a bakelitről. Az egyetlen lemez, amit hajlandó játszani, az valami nyolcvanas évekbeli italo-disco sláger, nem pont a Mamma Maria, de egy olyan színtű bűnös élvezet (megkérdeztem a rendezőtől a MySpace-en, hogy mi volt az a szám, ha válaszol, akkor update-elem a cikket. UPDATE: végre válaszolt Alexis, és kiderült, hogy nem lőttem mellé nagyon, mert a filmbéli számért is ugyanaz a Ricchi e Poveri nevű együttes a felelős, akik a Mamma Mariá-t is elkövették, de ennek a szóbanforgó gyöngyszemnek az a címe, hogy Sara Perche Ti Amo). Amikor ez az olasz dal egy későbbi jelentben még visszajön, hát az valami csodálatosan örömteli. A végefőcímdal pedig Kimya Dawson (tőle egy csomó számot használtak a Junó-ban is) hétperces I'm Fine-ja, amiből leákombákomoztam négy sor szöveget a noteszomba, mert annyira zseniálisan borultnak találtam: Milli Vanilli met Liza Minnelli / They got really giddy / Acted all silly / Sang me a song I didn't understand. Hú, és volt még egy ultrahidegrázós hotelben bolyongás a Cherry Blossoms-ra a Tinderstickstől. Akkor ez már négy.

Unmade Beds | Deborah Francois

Magyarországon sajnos soha nem fogják bemutatni az Unmade Beds-et, mert nincs benne híres ember és nem foglalható össze a tartalma egy frappáns mondatban, de ha már idáig eljutottál az olvasásban, megnézted a képeket és meghallgattad a számokat, úgyis tudod, hogy utánamész-e vagy sem.

---------------

Unmade Beds
Rendezte: Alexis Dos Santos
Szereplők: Deborah Francois, Fernando Tielve
Berlini filmfesztivál, Generation szekció - nyitófilm