A spanyol Időbűnök-ről nehéz úgy írni, hogy ne lőjük le azt a poént. Azon túl, hogy az idei Titanic egyik legjobb és legpotensebb filmje, maradjunk annyiban, hogy egy négyszereplős időutazásos film, egy térben nyitott, időben zárt kamaradarab, amelyben egy rokonszenves bénabéla nyárspolgár távcsövével meglát egy szép pár női mellet, utána megy, időgubancba keveredik, és minél inkább igyekszik az időgubancot kibogozni, annál szorosabbá köti azt a csomót, aztán szépen rájön a lényegre, átveszi az irányítást, önmaga szörnyű torzulásává válik az időben, majd megpihen. Az Időbűnök-nek több olyan testiségben plasztikus eleme van, illetve épp annyira központi kérdése a torzuló identitás, hogy egyáltalán ne legyen meglepő az, hogy maga Cronenberg kereste meg Nacho Vigalondo rendezőt, hogy elkészítené a saját verzióját, és bár nem tudom, hogy valóban ő készíti-e majd, egy amerikai remake mindenesetre készül.
Hector (illetve Hector 1, Hector 2 stb.) hiábavaló filmbéli kapálózásához hasonlóan épp az Időbűnök legnagyobb erényeiből következik az, hogy akármennyire is kézenfekvő egyeseknek egy remake ötlete (de most komolyan: a rossz filmek remake-jének van értelme, hogy jobb készüljön abból, ami nem lett annyira jó - ezzel szemben szinte mindig jól sikerült filmekből készülnek remake-ek), annyira magától értődően marad majd ki abból a lényeg. Mert nyilván mindenki az alapkonfliktuson és annak megoldásán agyal, de pont ez az a része az Időbűnök-nek, ami az időutazásos hagyomány központi problémáinak csak egy újabb (azonban valóban nagyon szórakoztató) vázlata. Ha ezt átemelik egy új közönségorientált filmbe, nem marad az Időbűnök-ből semmi. Mert Vigalondo filmjéből feleslegesnek érzik majd adaptálni Hector vérfagyasztóan komikus figuráját és mulya "válságkezelését", az Időbűnök csehszlovák és lengyel sci-fikre és vígjátékokra egyaránt emlékeztető kispolgári hangulatát és pasztellszíneit, valamint a szombat délutáni szunyókálást követő borzalmat, a hétköznapok linearitását megtörő irreális iszonyatot, ami után semmi sem lesz már a régi.
Ha sietsz, ma 18 óra 30 perctől még elkaphatod az Időbűnök-et a KINO moziban.
Több mint énekesnő
Az egész világ megdöbbent, amikor Whitney Houstont holtan találták Los Angeles-i hotelszobájában. A 48 éves korában elhunyt énekesnő halálhíre bizonyára mély nyomot hagy ...
Több mint énekesnő
Az egész világ megdöbbent, amikor Whitney Houstont holtan találták Los Angeles-i hotelszobájában. A 48 éves korában elhunyt énekesnő halálhíre bizonyára mély nyomot hagy ...
Beszélnünk kell Tildáról
Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Briliáns elme, aki kívülről fújja a filmtörténetet, de leginkább csintalankodni ...
Éreztem Angelina Jolie illatát
Hiába töltött két alkalommal is hosszabb időt hazánkban, a földkerekség legismertebb asszonyát eddig szigorúan őrizték a magyar újságírók elől (egy kiválasztottat ...
Jim Broadbent: Thatchernek nem volt humorérzéke
Ki a Harry Potterből, ki Bridget Jones apukájaként, ki pedig Mike Leigh kedvenc színészeként emlékszik rá, de minden mozirajongónak ismerős Jim Broadbent arca. A ...
"Ki lehet bírni akkor is, ha nem tetszik" - interjú Fancsikai Péterrel
Fancsikai Péter a Tibor vagyok, de hódítani akarok kamasz színészéből lett a Krétakör filmfelelőse; első rendezését most mutatták be a Szemlén. A jp.co.de című kísérleti ...
Nincs más, csak mágikus fanszőrzet
A felhozatal idén tagadhatatlanul szerényebb volt, viszont a családias méretű helyszínek és a megrendezés körüli viszontagságok miatt bajtársias hangulat lengte be a ...
Kiült a gyönyör az arcunkra
Kitarthat-e egy poén 80 percen át? - Erre a kérdésre akartam megtudni a választ, amikor helyet foglaltam a Toldi nagytermében a Final Cut - Hölgyeim és Uraim vetítésén. ...
"Minden igazgató megkapta a magáét" - interjú Dieter Kosslickkal, a Berlinale vezetőjével
Dieter Kosslick, aki 2001 óta igazgatja a berlini filmfesztivált, péntek délután villámlátogatásra érkezett a Filmszemlére. Megosztotta velünk a véleményét az Andy ...
Margaret Thatcher egészen emberi
A Mamma Mia!-t rendező Phyllida Lloyd a most is zseniális Meryl Streep közreműködésével egy nagyon női, megható, ám kissé szétszórt és felszínes életrajzi filmet csinált ...
Még jó is lehet a Filmszemle
Az anyagi nehézségek miatt idén szerényebbre tervezett Filmszemle talán mégsem lesz olyan fapados, mint amilyenre számítottunk. Az előző években néha alig tudtunk ...
Meryl Streep: Negyven fölött minden perc ajándék a színésznőknek
Meryl Streepet egész egyszerűen a még aktív színésznők legjobbikaként szokás emlegetni. Több mint három évtizedre visszanyúló karrierje során sohasem került ki Hollywood ...
Tomas Alfredson: Magyarország sokkal jobb!
A Suszter, szabó, baka, kém rendezője, Tomas Alfredson és forgatókönyvírója, Peter Straughan elárulták, hogy miért jobb Magyarországon forgatni, mint Csehországban, ...
Aktákat tologatunk, kémek vagyunk
Aki világkörüli kalandozást, sportkocsikat és gyorsan vetkőző modellcsajokat szeretne látni, az várja meg a következő James Bond-filmet. A Suszter, szabó, baka, kém ...
Lement a gyűlölet párbaja a Való Világban
Két, egymást igencsak utáló nő küzdött a bennmaradá- sért a Való Világban.
Nem akart a halálig várni
Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.