Vágólapra másolva!
Egy hollywoodi közhely szerint bármit el lehet adni kutyával és gyerekkel. Az édes kis tipegők és cuki szőrös barátaik továbbra is biztosan őrzik vezető helyüket a sikerlistán, de nagyon úgy fest, hogy közvetlenül utánuk ott csetlenek-botlanak tűsarkaikon a New York-i divatbolond újságíró csajok. Az Egy boltkóros naplója is a romantikus vígjátékok új csoportjába sorolandó, a maga nem túl eredeti, nyomokban vicces módján.
Vágólapra másolva!

Egy időben nagyon kellemes, visszatérő álom boldogított: valami felismerhetetlen boltban, elképesztően leárazott, csodaszép ruhákat vásároltam. Komolyan dolgoztam rajta, hogy mikor legközelebb ismétlődik az álom, beazonosítsam a helyszínt. Azt hiszem, akkoriban jártam a legközelebb ahhoz a szenvedélybetegséghez, amelyben a film főhőse, Rebecca Bloomwood (Isla Fisher), a fiatal újságírólány szenved. Őt ugyanis már gyermekkorában is más motiválta a felnőtté válásban, mint többi normális kispajtását. Nem érdekelte, hogy ha majd nagy lesz, nyugodtan ehet édességet ebéd előtt, vagy késő estig fennmaradhat filmet nézni. Számára a felnőtt világ szépsége abban merült ki, hogy bármit megvehet majd, amit csak akar. És mivel szülei elmulasztották elolvasni a "Hogyan neveljünk pénzügyileg érett gyereket" ide vonatkozó fejezeteit, nem csoda, hogy a felnőtt Rebeccát a dizájnerboltok teljes tavaszi-nyári kollekciójának felvásárlása juttatja el az orgazmusközeli állapotig.

Nem is lenne ezzel semmi baj - kivéve az exkluzív leárazásokon szerzett lila foltokat, amelyeket a betegtársaival vívott, futballhuligánokat is megszégyenítő taposásban, ütlegelésben és gyalázásban szerez - csakhogy hatalmas adóssággal és egy roppant mérges behajtóval a háta mögött elveszíti az állását. Rettentő ironikus módon felveszik egy gazdasági magazinhoz, és cikkei, melyekben pénzügyi tanácsokkal látja el az olvasókat, a kezdeti, abszolút hozzá nem értése ellenére, hatalmas sikert aratnak. Káros szenvedélye mindeközben mit sem csökken, hiába próbálkozik önsegítő csoportokkal és leszoktató kazettákkal. Kórképének megfelelően mindenkinek hazudik, akit csak ér, beleértve rendkívül vonzó szerkesztőjét is, akivel kezd egyre jobban összemelegedni.

Forrás: [origo]
Hugh Dancy és Isla Fischer


A jóképű Luke (Hugh Dancy) egyébként furcsa egy szerzet, aki mintha folyamatosan azt az utasítást kapná a fülébe, hogy a lehető legkevésbé életszerűen reagáljon Rebecca ballépéseire. Okos, és felelősségteljes vezető, aki egy frappáns ötlet miatt felvesz egy lányt, és minden ballépését elnézi, sőt szinte jutalmazza. Ezt magyarázhatnánk akár a vonzalmával is, csak az meg nem látszik. A két szereplő között nem működik a kémia, és ha nem tudnánk, hogy Luke ért pradául, és nem mellesleg rohadtul gazdag, amit topis öltözködésével palástol, na meg ha Rebecca találkozna rajta kívül más férfival is a filmben, szinte meglepődnénk, hogy végül mégis egymásra találnak.

A film ritmusa olyan, mint egy kemény zsírégető torna tempója. Gyorsnak tűnik (amire ráerősít a szinte egyfolytában szóló fitneszterem-zene Lady Gagától a Pussycat Dollsig), mert szinte húszpercenként új konfliktussal bővül, mégis szaggatott, és úgy rugdos előre a cselekményben, mint egy kíméletlen aerobikedző a gyakorlatokon. Ez akkor is így van, ha néhány ismétlődően visszatérő komikus motívum megsegíti a dinamikát. Ilyen Rebecca Finnország-mániája, ugyanis az önéletrajzába perfekt finn nyelvtudást hazudik - ami további bonyodalmakhoz vezet-, a behajtónak pedig azt, hogy Finnországban tartózkodik.

Forrás: [origo]
Isla Fischer


Aki miatt tényleg érdemes megnézni a filmet, az Isla Fisher, és az ő magán-burleszkjelenetei. Sacha Baron Cohen egyenesen azt állítja, hogy ő a legjobb komika, akit valaha ismert, és ez még akkor is nagy dicséret, ha egy nyilvánvalóan elfogult vőlegény nyilatkozta. Fisher vicces, legyezős táncát látva a pávák kénytelenek lennének elvonulni, hogy átgondolják és felturbózzák násztánc-koreográfiájukat.

Persze nem maradhatunk örök érvényű és a gazdasági világválság apropóján rendkívül aktuális tanulság híján, bár nem tudom ki az, akire ma megnyugtatóan hatnak Rebecca apjának szavai: "Ha az amerikai gazdaság túléli, akkor te is."