Vágólapra másolva!
Egyszerre felszínes és túlkomplikált, a Kettős játék végig hidegen hagy. Hiába Julia Roberts első komoly szerepe a Közelebb óta, a film nem tud kitörni az okoskodó, érdektelenségbe fulladó forgatókönyv csapdájából.
Vágólapra másolva!

Ritkán látni pocsék filmben ilyen remek színésznőt. Remek színésznőt, aki minden pillanatban remekül játszik. A Kettős játék ilyen film. Julia Roberts a Közelebb óta nem vállalt komoly szerepet - a Kettős játék-ban Clive Owen oldalán volt CIA-ügynököt játszik, aki Owen ex-MI6-ügynökével összefogva próbál ipari titkokat megkaparintani és aztán jó pénzért túladni rajtuk.

Tony Gilroy író-rendező vonzódik ezekhez a neonfényű, ipari kémkedéses, irodaházas izgalmakhoz; első rendezése, a Michael Clayton George Clooney-val is áskálódó, gátlástalan óriáscégekről szólt. Gilroy egyébként veterán forgatókönyvíró: ő írta például a Dolores Clairborne-t, Az ördög ügyvédjé-t, és az elmúlt évtized legjobb kémfilmjeit, a Bourne-trilógia mindhárom részét. Jó színészek, jó forgatókönyv és a Michael Clayton-nal már valamennyire bizonyító rendező: lehetett volna ebből egy remek kis film.

Hiába reménykedtem, a Kettős játék egy túlkomplikált, össze-vissza facsart, érdektelenségbe fulladó, végtelen hosszúnak tűnő film. Gilroy agyas sztorijában negyedóránként ugrálunk öt évet hátra, két évet előre, tíz percet vissza, három napot megint előre, és így tovább, paródiához méltó lelkesedéssel. Nem azzal van a gond, hogy az ember nem tudná követni ezt az eredetileg elengánsnak szánt ámokfutást, ha nagyon akarná - de nem akarja, mert nem éri meg a befektetett energiát. Mert a nagy szökellésben semennyivel sem kerülünk közelebb a két hőshöz: Claire (Roberts) és Ray (Owen) két óra múlva is ugyanolyan távoli, hevenyészve felskiccelt, halványan ellenszenves alakok, mint az első pillanatban.

Forrás: [origo]
Clive Owen és Julia Roberts


Ki ez a két ember? Jó sok pénzt akarnak, rendben, de ez általában elég sok emberről elmondható. Bizalmatlan, gyanakvó lelkek, és ezt jó sokszor el is ismétlik szenvedő arckifejezéssel és önelégült tekintettel: "Ilyenek vagyunk, mert profi ügynökök voltunk, most meg ipari kémek, úgyhogy, bébi, civillel nem is tudnánk szerelembe esni, egymáshoz vagyunk láncolva örökké". A romantikus vonal, amit az olyan mondatokkal próbálnak életben tartani, mint az "Állandóan rád gondolok. Akkor is, ha velem vagy", amit Owen nagyon komoly arccal szűr át a fogsorán, elhal szépen, mert nem vezet sehová. Nem emészti el őket a szenvedély, mert az egyetlen mozgatórugója a sztorinak mégiscsak a pénz.

A pénzt pedig valami szupertitkos, halálfontos képletért kapják, ezért küzd a két rivális cég. Az egyik oldal meg akarja őrízni a titkot - ezeknek dolgozik Claire -, a másik pedig meg akarja szerezni, ez meg Ray. Mindkét cégben ott van a kötelező csipet-csapat: a high-tech geekgyerek a sok monitorral, meg a többi, penge-intelligens elemző és minden hájjal megkent, akcentussal megspékelt kémelhárító. Van köztük izgalmas arc is, mint a Star Trek-frizurájú Kathleen Chalfant, akit nem sok filmben láttunk eddig, mert színpadon játszik már vagy negyven éve, vagy Tom McCarthy, aki remek kis filmeket rendez, amikor éppen nem karakterszínészkedik. De nem ők a főszereplők, hanem Ray és Claire, az érdektelen, pénzéhes szuperpár.

Forrás: [origo]
Paul Giamatti és Tom Wilkinson


Ha részleteiben nézzük a Kettős játék-ot, könnyedén előugranak az érdemei: Gilroy feszes, okos dialógusai, Robert Elswit elegáns, hűvös képei, és leginkább maga Roberts, aki minden pillanatban pontosan, tökéletesen játszik - ő a film legfontosabb, legvonzóbb darabja. Nem az ő hibája, hogy maga a történet soha nem áll össze, soha nem kap életre, és csak az unalom marad utána.