A genetikai hulladék is ember

Lee Daniels Precious-ének (korábban Push címen nyerte meg a Sundance zsűri és közönségdíját, de egy szóra sem érdemes sci-fi thriller névrokon miatt átkeresztelték, pedig Sapphire alapul szolgáló regénye is Push néven jelent meg) tizenhat éves hősnője (Gabourey Sidibe) két mázsás, csekély értelmi képességekkel megáldott afroamerikai leányzó, aki második gyermekét várja az apjától. Vidám felütés, ugye? Elvégre ezen deficitek közül bármelyik elegendő ahhoz, hogy pokollá tegye valaki életét, nemhogy együtt. Mégis, nem véletlen, hogy ez az amerikai talkshow-császárnő, Oprah Winfrey legújabb kedvenc filmje, amit Sundance-től Cannes-on keresztül az Oscarig fog vinni a közönség lelkesedése és "az új Bíborszín"-ként emlegeti az amerikai sajtó. A Precious ugyanis iszonyatosan durva, helyenként kegyetlen, de alapvetően humanista és életigenlő film.

Mo'Nique a Precious című filmben | A film előzetese

Alaptézise, hogy minden ember értékes és méltó a fejlődés lehetőségére. Pedig Preciousről ez senkinek sem jut eszébe, mindennapjainak részint humoros, részint elborzasztó bemutatásától ugyanis felfordul a gyomrunk, és ő maga is genetikai hulladéknak tekinti magát. A legpozitívabb érzés, amit ki tud csiholni a nézőből rezignált bálnára emlékeztető látványa, az a szánalom. Kínunkban nevetünk azon, hogy Down-kóros gyermekét Little Mongónak becézi (a könyv szerint "mert az olyan latinos"), vagy, hogy anyja, aki túlzás nélkül maga a sátán (Mo'Nique jövő évi Oscar-jelölésében most bárkivel fogadnék és a győzelem is sanszos) szerint nem lehet AIDS-es, mert "seggbe nem kapott". A közeg bemutatása precíz és sajnos nagyon is realisztikus; érdekes módon az sem zavaró egy percig sem, hogy hol Mariah Carey tűnik fel szociális munkásként, hol Lenny Kravitz kórházi ápolóként. Valószínűleg ők is szívesen adták nevüket egy olyan projekthez, amitől első hallásra mindenki hanyatt-homlok menekülne, de utólag örülhet, hogy a jóindulat mellé nem hamis tanulságokat kapott.