A szerelmes gengszter mosolya

2009.07.15. 12:19

Nem csalódtam Michael Mannben: sikerült újra egy szép, zilált, minden hollywoodi koreográfiát mellőző, mégis ízig-vérig hollywoodi filmet csinálnia. A Közellenségek  romantikus gengszterfilm arról, milyen remek színész is ez a Johnny Depp.

Az öntörvényű Michael Mann. Konokul megy arra, ahová a szenvedélye űzi, nem érdekli a tökéletes, az egyensúly vagy a szimmetria; nem törekszik arra, ami elérhetetlen. Három éve írtam le róla ugyanezt, és tegnap éjjel, az új film, a Közellenségek alatt is ezért bámultam a vászonra mély áhítattal: Mann érzi, mit akar és úgy csinál filmet, ahogy akar. Mint az egysejtű bigyó a fény felé, úgy halad előre, bárhová, ahová úgy érzi, el akar jutni. Ösztönrendező. Kevés van belőle, meg kell becsülni és úgy kell nézni a filmjeit, mint csorba hollywoodi szuvernírt, ami éppen azért ér ezerszer többet, mint a többi, mert eleve kajlának készült, lendületből.

Igen, a Közellenségek nem hibátlan, sőt, még csak nem is különösebben jó film. Valahol a százhuszadik perc környékén Christian Bale FBI-ügynök idegesen ránéz az órájára és azt várja, mikor ér már véget a Manhattan Melodrama című Clark Gable-film, mert akkor a bankrabló Johnny Depp kisétál a chicagói moziból, ő pedig végre elkaphatja. Elég sokat pillantgat az órájára a néző is, mert körülbelül háromszor is véget ér ez a film a végefőcím előtt - elnyújtott, szaggatott, ide-oda cikázik a zabolátlan sztori. A történet valódi: egy legendás amerikai celeb-bűnöző, John Dillinger (Depp) életének utolsó tizenhárom hónapját mutatja be. Depp az abszolút főszereplő: elegánsan, szomorkás mosollyal siklik át a filmen, bankot rabol, szerelmes lesz, és közben folyamatosan menekül a frissen alakult FBI lelkes nyomozói elől. Aztán elkapják.

Forrás: UIP Dunafilm

Az idő a kora harmincas évek, de a sok korabeli részlet, az autók, a puhakalapos, felöltős fazonok ellenére Mann bravúrosan tölti meg jelennel a múltat. A díszlet csak apró, udvarias jel, a hangulat kelléke; a szereplők éppen olyan otthonosan mozognak ebben a világban, mint mi a mában. Mann felváltva forgatott filmre és videóra és izgalmasan keveri, fonja egybe a kettőt. A videó ideges, remegő, CNN-riportokat idéző textúrája felpörgeti a sztorit, a klasszikus, mélységet árasztó 35 mm megszokottan, jólesően öleli át a nézőt. Mann elsősorban vizuális művész és ha nem is olyan élénk, szédítő erővel, mint a Miami Vice-ban, itt is letámadja az érzékeinket. A dialógusokra nem is marad sok erőnk, de ez tiszta haszon, mert Depp és a többiek legtöbbször mesterkélt sablon-mondatokat kénytelenek egymásra küldeni. Mann-nél így megy ez: valamit valamiért.

Forrás: UIP Dunafilm

De Depp szerencsére lenyűgöző  ebben a filmben. Végre újra színész és nem egy kisminkelt, stilizált báb - régen láttam ennyire jónak. Trükkös, merész alakítás. Úgy kell megszerettetnie a nézővel ezt a Dillingert, hogy ne szisszenjünk fel, mennyire banális, ezerszer látott filmes toposz a lágyszívű, szimpatikus gengszter, akit aztán a végén megkönnyezhetünk. Úgy játssza a hősszerelmest, hogy közben megmosolyogja magát. Úgy mosolyog, hogy közben belefájdul a szívünk. Mann érzelmes pali és szereti az érzelmes keményfiúkat. A Közellenségek-ben a szerelmi szálat egy csinos ruhatároslány, Billie Frechette (Marion Cotillard) hozza, akit John Dillinger élete utolsó hónapjaiban mély elszántsággal, foggal-körömmel szeretett. Jók ezek a jelenetek. Bár alig ismerik egymást és nincs sok közük egymáshoz, Depp és Cotillard eljásszák a két embert, akik arra a kis időre eljátsszák, hogy szerelmesek és ezt a szerelmet halálosan komolyan veszik. 

A legjobb pillanatok mégis azok, amikor a nyugodt, acélidegű Dillinger megszökik a börtönből. Vagy amikor visszakerül oda. Vagy amikor lassú, szórakozott mosollyal a bajsza alatt besétál a rendőrőrsre és unalmában körülnéz kicsit az oroszlán barlangjában. Nem vakmerő, mert ahhoz tudnia kéne, mit kockáztat. Mann hőse gyerek, akit izgat a hajsza, de közben nem is nagyon érti, miért a nagy felhajtás.

Forrás: UIP Dunafilm 

Rablófilm nincs pandúr nélkül, de Mann fókusza nem nagyon vándorol el Deppről, még akkor sem, ha a nyomában lihegő rendőrt Christian Bale játssza. Még akkor sem, ha Mann olyan remek színészeket dob be kétperces szerepekre mint Lili Taylor, Givanni Ribisi vagy Stephen Dorff. Eltörpülnek, eltűnnek, nincsenek. Maga Bale sem tud mit kezdeni a szerepével, ezzel a háttérbe tolt, taszító és kiszámíthatatlan alakkal - az FBI-os kopó szinte felesleges karakter, akinek egyetlen feladata van a filmben: elhozni a hős számára a tragikus, magasztos bukást.

Igazi, jófajta Mann-darab a Közellenségek: egy újabb egyenetlen, kacska, szenvedélyesen szép film, amiben a legjobb az, hogy Johnny Depp újra komolyan vette magát egy kicsit.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK