Fickós, aztán mégis ernyedt

2009.09.04. 0:38

Az új Hajsza a föld alatt majdnem egy tökös akció-remake lett, de Tony Scott nem tudott ellenállni a csábításnak, hogy filmjét álmagyarázatokkal és műpátosszal terhelje le. Jobb lett volna könnyedén.

John Godey Hajsza a föld alatt című regényéből először 1974-ben csináltak filmet Walter Matthau és Robert Shaw főszereplésével, később egy tévéfilmet is kanyarítottak belőle, most pedig Tony Scott esett neki az alapanyagnak. A sztori pont annyi, amennyi egy színtiszta "heist movie"-hoz (a magyarban sajnos nincs igazán ütős kifejezés ezekre a komplikált bűntett köré szerveződő krimi-akciófilmekre) kell, és Joseph Sargent eredetije ezt is szállította feszesen, pontosan, kis humorral. Tony Scottnak viszont ennyi nem volt elég, ami valahol érthető, ha nem akart volna többet kihozni az alapanyagból, mi a túrónak nyúlt volna hozzá.

A gerinc ennyi: néhány komolyan felfegyverzett fickó eltérít egy New York-i metrószerelvényt. Az első kocsit lekapcsolják, és túszul ejtik a benne utazó tizennyolc embert, az életükért cserébe tízmillió dollárt kérnek a város polgármesterétől (James Gandolfini, akit mindig szórakoztató nézni, de a szerep követelményei itt minimálisak) egy órán belül. A rosszfiúk vezetője (a bajszos, tetkós, napszemüveges John Travolta) a hívását fogadó forgalomirányítóval (a nyakkendős, körszakállas, jófiúszemüveges Denzel Washington) közli követeléseit és tartja a kapcsolatot a pénz megérkezéséig.

Forrás: [origo]
Denzel Washington a Hajsza a föld alatt című filmben

A patetikus megoldások iránt megmagyarázhatatlanul vonzódó Scott nem csak akciófilmesként akar brillírozni, hanem háttérsztorit épít a túszejtőnek és a forgalomirányítónak is, két szép párhuzamos történetet, hogy a néző szemét majd kibökje, hogyan lehet ugyanabból a vesztes szituációból morális győztesként (és nem mellesleg élve) vagy minden értelemben vesztesként kikerülni. És ha már sikerült megteremteni a mesterkélt hasonlóságot a rossz- és jófiú közt, akkor tudjuk, mi jön: valamiféle kapocs alakul ki a két ember közt, egy olyan kapocs, amire nekem, nézőnek semmi szükségem nincs.

Mert a Hajsza a föld alatt pompásan működik, amikor éppen nem veszi túl komolyan magát, és simán akciófilm. Washington, Travolta és a rendőrfőnököt alakító John Turturro mind keményvonalas profik, akik nem hagynak cserben, és nem végez félmunkát Scott sem. A két premier plánban feszülő férfiarc önmagában elegendő ahhoz, hogy érezzem életük legnehezebb napjának súlyát, a föld fölött dögös zenére száguldozó politikusok és rendőrök ijedt sietsége pedig akkor is magával ragadna, hogy Scott időnként nem vinné át a vágást videoklipes őrületbe. Ereimben ott dobolnak a másodpercek, nem az egyik vagy a másik férfinak drukkolok, hanem, hogy mindenki épségben hazaérjen, pedig tudom, hogy nem fognak, az ilyen filmeknek nem békés kakaózás a végük.

Forrás: [origo]
John Travolta a Hajsza a föld alatt című filmben

A forgatókönyvíró (Brian Helgeland, aki a Tűzben edzett férfi-t és az elszentimentáliskodott Titokzatos folyó-t is írta) a tempó fenntartása mellett legalább egy dologban ügyes még: nem hagyja számításon kívül az elmúlt harmincöt év technikai vívmányait. Kiszórja azokat az elemeket, amik utoljára a 70-es években voltak hitelesek, helyettük wifit, webkamerát és Google-t használ, és ezektől jobban elhiszem a filmet. Abban viszont szinte biztos vagyok, hogy Helgelandnek egy fikarcnyi humorérzéke sincsen, pedig az eredeti könnyedségét sem ártott volna megőrizni.

A '74-es film befejezése szinte komikus volt, Walter Matthau arckifejezése a legutolsó képen pedig kincset érő, de Helgeland és Scott pont az ellentétes irányba megy el, és nem állnak meg időben. Az utolsó felvonásban eltűnik a jó kis akciófilm, amit addig néztem, és elharapódzik az említett hamis pátosz. Nagy kár, hogy emiatt a fináléban már se a rosszfiút, se a jófiút nem hiszem el. Ráadásul a kakaózást épp csak levágták a végéről.

KAPCSOLÓDÓ CIKK