... - hazudta a miniszter

2009.09.11. 11:55

Az Egy kis gubanc nagyon vicces film, érdemes megnézni. A teljes élvezethez jól kell érteni angolul, mert, bár hivatalosan ez egy bonyodalmas politikai vígjáték, mégsem a rafináltan megcsavart forgatókönyv vagy valami dramaturgiai brillírozás miatt lehet rajta nevetni, hanem, hát azért, mert nagyon sokat és nagyon mocskosan káromkodnak benne. Legtöbbször úgy, hogy azt nem lehet lefordítani magyarra. Közben pedig nagyon okos az egész.

Egy béna brit nemzetközi fejlesztési miniszter mond valami a tévében arról, hogy a közel-keleti háború előre nem látható. Nem is úgy értette, illetve végül is úgy értette, mert nem tudja, hogy kellett volna értenie és egyáltalán nem is érti az egészet. A lényeg, hogy kimondta, és innentől a brit kormány háttérapparátusa azon dolgozik, hogy a közvélemény elhiggye, hogy nem is azt hallotta, amit hallott, az amerikai szövetségesek ne falják a fogalmatlan minisztert, a béke- és háborúpártiak érdekeik szerint külön-külön

Ha lebontjuk a kontextust, elfelejtjük a limuzinokat és a Downing Street 10-et, az egész nem különbözik túlzottan egy átlagos kalamajkás vígjátéktól, amiben valami őrületes félreértést kell tisztázni. A kézikamerás felvétel még rá is segít a tévéjáték-érzésre - a skót rendező Armando Iannucci A kormányrúdnál (The Thick of It) című BBC-sorozatát gondolta tovább, ebből lett ez a film. Van benne viszont két karakter, akiket mindenféle forgatókönyv nélkül, önmagukban is el lehetne nézni egy üres szobában másfél órán keresztül. Sőt, mivel úgyis a szöveg a lényeg, még rádiójátékként is működne a dolog.

Forrás: [origo]
Peter Capaldi és Tom Hollander az Egy kis gubanc című filmben

A brit kormány médiaügyeket kézben tartó háttérembere, a filmet csodálatosan varacskos rosszindulattal végiggyalázkodó Malcolm Tucker (Peter Capaldi) a film egyértelműen legnagyobb fegyvere, sőt, az év egyik legszórakoztatóbb karaktere, a Becstelen brigantyk Hans Landájának ligája. Tökéletes ellenpontja az értetlen, bizonytalan, önálló döntéshozásra képtelen rongybabaminiszter, akit stábja egy pillanatra sem hagyhat magára anélkül, hogy leégjen az egész ország előtt - a szerepéből adódóan persze ő közel sem lehet akkora király, mint Tucker, de a viccekhez rá is szükség van, Tom Hollander pedig nagyon kedvesen bénázza el mindezt.

A dilis bonyodalmaknak persze valamivel nagyobb súlyt ad, hogy egy háború elindításáról van szó, mintha egyszerűen csak tortákat dobálnának egymás arcába a szereplők, ez viszont csak akkor működik igazán, amikor nem akarják túlhangsúlyozni. Az a jelenet például, amiben egy házifogadáson a gyerekszobába beosonva akarja kiszámolni egy éneklő számológépen a háború várható áldozatait két magas rangú szereplő, kifejezetten kínosan erőltetetten akar jófej lenni. Amikor viszont ez természetesnek tűnik, az egészen nagyszerű: a film egyik legviccesebb részében két, háborút eldöntő bizottsági megbeszélés között a miniszternek haza kell ugrania választókerületébe és műmosollyal kezelni a kisvárosiak személyes problémáit, amire egyébként pont annyira alkalmatlan, mint helytállni az ENSZ-ben.

Forrás: [origo]
Peter Capaldi az Egy kis gubanc cínű filmben

Amiért pedig megbocsátható, hogy ez Egy kis gubanc-nak nem teljesen kidolgozott minden részlete, az az okos és éleslátó szembenézés mindazzal, ami az iraki háború előtt történt (és kitörése után derült ki) Nagy-Britanniában és Amerikában. A történet ugye teljesen egyértelműen idézi fel a (részben) félig- és teljesen kamu érvek alapján megindított háború előkészítését, és több szereplő is van, aki egy az egyben megfeleltethető valódi politikusnak.

A békepárti karosszék-ezredes Miller (James Gandolfini mackós alakítása) nagyon hasonlít Colin Powell egykori amerikai külügyminiszterre, az íróasztalán papírnehezéknek kézigránátot használó héjában, Linton Barwickben (David Rasche) pedig még az amerikai politikát felszínesen követők is fel fogják ismerni Donald Rumsfeldet. Tony Blair egykori sajtófőnöke, az iraki fegyverdossziét kicsit szexisebbre átíró Alastair Campbell nélkül valószínűleg nem lenne Tucker figurája sem.

Forrás: [origo]
James Gandolfini az Egy kis gubanc című filmben

Tucker egy jelenetben telefonjába ordítva mocskolódik, miközben Washington utcáin sétál. Egy lomha és kövér amerikai rászól, hogy hagyja ezt abba. Eileen Jones, az Exiled kritikusa nagyon jól látta meg, hogy mi történik itt valójában: ez a pörgős mocskosszájú szatíra minden hibájával együtt (amihez az is hozzátartozik, hogy elkésett egy kicsit) is jobb válasznak tűnik a nagyon sok ember életébe kerülő hazugságokra, mint bármi, amivel Amerika azóta elő tudott állni.

KAPCSOLÓDÓ CIKK