Jim Carrey-vel hasítunk a város fölött

2009.11.08. 1:34

Úgy tartják, Charles Dickens találta ki a modern kor embere számára a karácsonyt. Robert Zemeckis meg kitalálta, hogyan lehet repülni a moziszékben. A Karácsonyi ének gyönyörű és látványos kísértethistória három dimenzióban, elviselhető mennyiségű ünnepi érzeménnyel.

Széleskörű megfigyelés, hogy karácsonykor az ember sokkal több giccset, édességet, fahéjillatot és tanulságos mesét visel el, mint az év más szakában, sőt kifejezetten jól is esnek ezek a dolgok ilyenkor. A karácsonyi film ezért külön műfaj, ahol minden eszköz megengedett, ha az a szent cél, a karácsonyi hangulat és béke megteremtését egyengeti.

Most, hogy ezt leszögeztük, a továbbiakban nyakló nélkül fogunk lelkesedni a Karácsonyi ének-ért, mert ez a legszebb karácsonyi mesevilág a Grincs óta, ami nemcsak tűpontosan adja vissza Charles Dickens eredeti meséjének minden mozzanatát, de az animációs technika segítségével aprólékosan fel is építi a moziszékben ábrándozó néző köré a viktoriánus London havas díszletét, majd meg is röpteti benne kétszer-háromszor.

A film az ún. motion capture technikával készült (amelynek titkait ebben a cikkben fedjük fel), amit nagyjából úgy lehet elképzelni, hogy valóságos színészek arc- és testmozgására rajzolják meg a filmet. Ez semmi mást nem jelent, mint hogy készüljünk fel rá, rajzfilmet fogunk látni. Nem érdemes hosszú ideig keresni Jim Carrey vagy Colin Firth arcvonásait, mert csalódni fogunk. De ki az a szőrszálhasogató, korlátolt felnőtt, aki azt firtatja, miért torzak az arcok, miközben gyufaláng-arcú szellemmel lehet repülni csodaszép, havas mérföldeken át?

ForrA!s: [origo]

A történet Scrooge-ról, a kapzsi csúf öregemberről szól, aki a nagy pénzcsinálás közepette elfelejtette szeretni az embereket, és három (egészen pontosan négy) kísértetnek kell rádöbbentenie őt szenteste, hogy mennyire tökfej, mert ugye szeretni és segíteni kell embertársainkat, meg örülni a karácsonynak. A szerző, Charles Dickens olyan klasszikus, akin nem ült meg a por, Karácsonyi ének című meséje pedig még inkább az, ezért aztán egy cseppet sem meglepő, hogy az alkotók a történet legapróbb részleteiben is hűségre törekedtek (néhány apróbb jelenet maradt csak ki). Még a szereplők külseje is az első kiadásban (1843) szereplő rajzok pontos mása, Scroodge álla pont abban a szögben ugrik előre, ahogy azt a karikaturista-illusztrátor John Leech annak idején megrajzolta.

De emellett az alkotók maximálisan éltek az animáció kínálta lehetőségekkel is, tehát minden helyre, ahol az eredeti novella lehetőséget hagy rá, látványos repüléseket, rakétaszerű kilövéseket és hideglelős üldözős jelenetet illesztettek be, szerencsére nem többet a kelleténél. Aki régen olvasta a mesét, annak talán nem is fog szemet szúrni az a pár akciódús betoldás, amik viszont fantasztikusan mutatnak a vásznon.

ForrA!s: [origo]

Biztos mindenkinek van olyan álma, hogy repül, vagy ha nem, elképzelte ébren, milyen lehet. A hatalmas IMAX vászon és a 3D sokat segít abban, hogy átéljük: konkrétan lehet érezni azt a kis szorítást a gyomor tájékán, ahogy suhanunk le és föl a rozsda háztetők és kormos kémények között. Bárki bármit mondjon is, már emiatt megérte hagyományos film helyett animációt csinálni, és akkor még nem beszéltünk Scrooge külsejéről, erről a groteszk tüneményről. Hát hol másutt lehetne ilyen technikákat bevetni, ha nem egy mesefilmben?!

Mielőtt rohannánk a gyerekkel megnézni a filmet, ne felejtsük el, maga Dickens nevezte a művét "karácsonyi kísértet-históriának" (Ghost Story of Christmas), a filmben is csakúgy röpködnek a szellemek. A mellettünk ülő ötéves forma kisfiú ugyan a film után megjegyezte, hogy neki mennyire tetszettek a lovak (mármint azok, amik a Halál követeként égő szemgolyójukkal rohantak Scrooge lelkéért), de nem biztos, hogy mindegyik gyerek ennyire élvezi az ilyesmit, ezért aztán stabil lelkű nagycsoportosoknak ajánljuk a filmet.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK