Érdekes ez az Újhold című film, mert kizárólag azok számára készült, akik olvasták az Alkonyat-sorozatot és szerelmesek Robert Pattinsonba. Ez elég sok ember, tehát a filmkészítők nyugodtan hátradőlhetnek a kanapén és kibonthatnak egy újabb üveg pezsgőt. A világ másik fele pedig egyszerűen nem érti, mi ez.

Kristen Stewart
Azért megpróbálom értelmezni. Az Újhold az Alkonyat folytatása, ami egyébként egy élvezhető, enyhén bárgyú és erősen melodramatikus tinifilm volt egy gátlásos gimnazistalány, Bella, és egy szépséges, tizenhét éves testbe bújt, százvalahány éves vámpír, Edward szerelméről. Ez a szerelem szigorúan plátói, mert a vámpír attól fél, ha ráveti magát Bellára, amúgy szexuálisan, még meg találná ölni. Ezért aztán a testi vágy jobb híján öblös, nehéz sóhajokban és epekedő, őrjöngő pillantásokban manifesztálódik. Az első film tehát Bella erényöve körül járt bús-eksztatikus táncot, a második meg... nos, a második is.
Kívülállók számára az Újhold kibírhatatlanul, már-már komikusan unalmas. Az egyetlen fejlemény, hogy az új részben Edward (Robert Pattinson) eltűnik a képből, hogy mostantól Rio de Janeiróban (!) sóhajtozzon mélyeket, míg Bellát (Kristen Stewart) egy újabb egzotikus teretmény, egy ifjú vérfarkas kezdi ostromolni. Ez a szerelem is szigorúan plátói, mert a vérfarkas attól fél, ha ráveti magát Bellára, amúgy szexuálisan, még meg találná ölni. Nekem is könnyebb így, mert csak copy/paste-elem az előző bekezdést, és kész a cikk, ömlik a pénz a számlámra.
![]() |
| Robert Pattinson |
A rendező, Chris Weitz, aki annak idején olyan vérbő klasszikussal kezdte a pályáját, mint az Amerikai pite, legutóbb a vértelen, hosszúra nyújtott Az arany iránytű-vel untatta a nézőket és ezt a belassult vonalat viszi tovább az Újhold-ban is. Ami energia volt az első részben, szinte nyom nélkül tűnik el itt a folytatásban és ezen a meglepően esetlen CGI-vérfarkasok sem tudnak segíteni. Az egyetlen igazán látványos pillanat Victoria, a vöröshajú vámpír (Rachelle Lefevre) zenés rohanása az erdőben, az egyetlen halványan érdekes szereplő pedig Jessica, Bella osztálytársa, akit Anna Kendrick jó érzékkel kerekít szórakoztató karikatúrává. De ezek a mellékszereplők eltörpülnek a Twilight-saga két abszolút szupersztárja, Bella és Edward őrületesen mély és forrón szenvedélyes, beteljesületlen szerelme mellett. A csavar az, hogy ők viszont nem nagyon csinálnak semmit. Csak szenvednek, többnyire távol egymástól.
![]() |
| Taylor Lautner és Kristen Stewart |
Igaz, Robert Pattinsont néha félmeztelenre vetkőzteti a rendező, és ami még szórakoztatóbb: Edward szinte kizárólag lassított felvételben létezik. Így közlekedik, belassulva, fájdalmas arccal. Az arca helyére igazából nyugodtan odaköthették volna a fényképét a Bravo címlapjáról, mert azon legalább a fény csúszkált volna; lett volna rajta valami mozgás, valami élet. Míg Pattinson színészi képességei továbbra is csak a pókerező zombik és az antik márványszobrok szintjét ütik meg, Kristen Stewart az Újhold-ban képes még komolyabban zihálni, szomorkodni, duzzogni és kétségbeesni, egy szóval szuperemózni. A vérfarkasfiú, Taylor Lautner, lelkiismeretesen kigyúrta magát és én nagyon tisztelem az ilyesmit, bár Lautnerből a foszforeszkálóra fehérített fogsora maradt meg leginkább; nem tudtam levenni róla a szemem. Egy hajdani, Whitby-ben eltöltött szeles napra és a híres whitby-i szellemvasútra emlékeztetett, amire képes voltam 12 fontot kiadni, és nem bántam meg.
![]() |
| Kristen Stewart és Robert Pattinson |
A Twilight-fan se bánja majd, hogy jegyet vett az Újhold-ra. Nem bánt ez a film senkit. De nem is akar senkinek sem tetszeni, aki kívül esik az Alkonyat-univerzum tágas határain. Bevállalja, hogy az átlagember számára élvezhetetlen, népszerűsége pedig felfoghatatlan, mert egyedül a rajongóknak készült, mint az esküvőkre összevágott, szórakoztatónak szánt kis videó, amit a részeg és boldog vendégek elismerő térdcsapkodással néznek végig. Valójában ez egy élettelen, sápatag, érzelmes zongoraszóval aláfestett románc, amiben a szereplők sokszor és hosszú percekig fuvarozzák egymást haza, hogy aztán a motort leállítva egymás szemében elmélyedve sóhajtozzanak tovább. Aki szeret ilyesmit moziban, több mint két órán át megfigyelni, elégedetten bólogat majd az Újhold alatt. Ez az ő filmje.
Osvárt Andrea: Nincsenek benne kilógó belek
Osvárt Andrea hetek óta Chilében forgatja az Aftershock című véres katasztrófafilmet a Motel-filmeket jegyző Eli Roth-szal. A hullafáradt színésznőt Skype-n értük utol ...
Osvárt Andrea: Nincsenek benne kilógó belek
Osvárt Andrea hetek óta Chilében forgatja az Aftershock című véres katasztrófafilmet a Motel-filmeket jegyző Eli Roth-szal. A hullafáradt színésznőt Skype-n értük utol ...
Osvárt Andrea: Nincsenek benne kilógó belek
Osvárt Andrea hetek óta Chilében forgatja az Aftershock című véres katasztrófafilmet a Motel-filmeket jegyző Eli Roth-szal. A hullafáradt színésznőt Skype-n értük utol ...
Több mint énekesnő
Az egész világ megdöbbent, amikor Whitney Houstont holtan találták Los Angeles-i hotelszobájában. A 48 éves korában elhunyt énekesnő halálhíre bizonyára mély nyomot hagy ...
Beszélnünk kell Tildáról
Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Briliáns elme, aki kívülről fújja a filmtörténetet, de leginkább csintalankodni ...
Éreztem Angelina Jolie illatát
Hiába töltött két alkalommal is hosszabb időt hazánkban, a földkerekség legismertebb asszonyát eddig szigorúan őrizték a magyar újságírók elől (egy kiválasztottat ...
Jim Broadbent: Thatchernek nem volt humorérzéke
Ki a Harry Potterből, ki Bridget Jones apukájaként, ki pedig Mike Leigh kedvenc színészeként emlékszik rá, de minden mozirajongónak ismerős Jim Broadbent arca. A ...
"Ki lehet bírni akkor is, ha nem tetszik" - interjú Fancsikai Péterrel
Fancsikai Péter a Tibor vagyok, de hódítani akarok kamasz színészéből lett a Krétakör filmfelelőse; első rendezését most mutatták be a Szemlén. A jp.co.de című kísérleti ...
Nincs más, csak mágikus fanszőrzet
A felhozatal idén tagadhatatlanul szerényebb volt, viszont a családias méretű helyszínek és a megrendezés körüli viszontagságok miatt bajtársias hangulat lengte be a ...
Kiült a gyönyör az arcunkra
Kitarthat-e egy poén 80 percen át? - Erre a kérdésre akartam megtudni a választ, amikor helyet foglaltam a Toldi nagytermében a Final Cut - Hölgyeim és Uraim vetítésén. ...
"Minden igazgató megkapta a magáét" - interjú Dieter Kosslickkal, a Berlinale vezetőjével
Dieter Kosslick, aki 2001 óta igazgatja a berlini filmfesztivált, péntek délután villámlátogatásra érkezett a Filmszemlére. Megosztotta velünk a véleményét az Andy ...
Margaret Thatcher egészen emberi
A Mamma Mia!-t rendező Phyllida Lloyd a most is zseniális Meryl Streep közreműködésével egy nagyon női, megható, ám kissé szétszórt és felszínes életrajzi filmet csinált ...
Még jó is lehet a Filmszemle
Az anyagi nehézségek miatt idén szerényebbre tervezett Filmszemle talán mégsem lesz olyan fapados, mint amilyenre számítottunk. Az előző években néha alig tudtunk ...
Meryl Streep: Negyven fölött minden perc ajándék a színésznőknek
Meryl Streepet egész egyszerűen a még aktív színésznők legjobbikaként szokás emlegetni. Több mint három évtizedre visszanyúló karrierje során sohasem került ki Hollywood ...
Öt percig sem tartott a Való Világ küzdelme
A védettséget jelentő lila kendőt olyan szerezte meg, akinek nagyon kellett.
Nem akart a halálig várni
Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.