|
Némileg kár, hogy a Tekintet című film apropóján vagyok most kénytelen felemlegetni Zomborácz Virágot, de a lehetőség az lehetőség, ami talán nem kopogtat kétszer az ember ajtaján. Zomborácz Virág ugyanis zseniális, a szó legkomolyabban vett értelmében. Vannak, akik könnyedén bánnak ezzel a szóval, dobálóznak vele, hogy ez meg az briliáns, így meg úgy zseniális - Zomborácz Virág viszont az. Kevés olyan kortárs magyar írót tudok mondani, aki úgy bánik a szavakkal mint ő, magyar humoristából pedig nem keveset, hanem nullát tudok említeni, aki megütné az ő szintjét.
Aki megnézi a Tekintet című filmet, az elképzelhető, hogy nem jut azonnal erre a következtetésre. A Tekintet azt a benyomást kelti, hogy valószínűleg sokkal jobban működik papíron - nézi az ember, és azt érzi, hogy olvas, kihallani az arcok és a gesztusok mögül a rendezői instrukciókat, és a szövegek is talán inkább leírva hatnának beszélt nyelvnek. Mintha hiányozna belőle az a sötét fanyar csavarosság, ami egyébként tipikusan zomboráczi, (Remélem az első bekezdés felütése után nem veszik zokon tőlem, ha mostantól a legcsekélyebb gátlás nélkül alkalmazom a "zomboráczi", a "zomboráczizmus" és a "zomboráczista" szavakat.) holott egyetlen a filmben megjelenő színész ellen sem emelnék szót, azt hiszem mindenki meglehetősen magas szinten alakított, mégsem csapja vállon az embert az az életből-ellesett feeling, amire mintha egyébként törekvést éreznék.
Ha a fanatikus zomboráczista zarándokútját kívánjuk járni, alighanem célravezetőbb a Nyomtávváltás című rövidfilmmel kezdeni. Nem hinné az ember, de nyújt olyat magyar rövidfilm, amire az ember nem számít, ami nem tipikus "magyar-rövidfilmes", amiben nem ott vannak a csendek és a megszólalások, az atomszférák és a cipőkopogások, mint a műfaj uniformisviseletében megszokott, és ki tudja miért, úgy tűnik, megkívántatik. Eredeti, nagyon finom iróniával átszőtt, keserédes dialógusok - általam legalábbis - nagyon régen várt nagykövetei egy olyan jellegű humornak, ami tökéletesen hiányzik a palettáról, nem csak itt; mégis nagyon idevaló.
A macska szerepe a francia irodalomban című filmjéből való a szűkebb körömben azóta szállóigévé vált, sőt mémesedett "te nem tudnál egy kismadárkát csinálni, de a jóisten az igen!", mint tipikus zomboráczizmus. Nagyon jellemzően megismerhető az a metsző, de mégis valahogy melegszívű és szívet is melengető ön- és társadalomreflexió, a realitás és az abszurd tipikusan zomboráczi keveréke a De ezt most komolyan mondom-ban.
Hurrá, emberek. Van egy saját zsenink. Olyan, de olyan jó lesz nekünk, ahogy ő egyre csinálja majd a dolgait. Majd meglátják. --------------- Tekintet Mikor és hol vetítik? ---- Nézz szemlés filmeket az [origo] tékában és a T-Home IPTV Videotékában! |
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
Brad Pitt, a gyengéd gyilkos
Az utóbbi időben szinte nincs is cannes-i filmfesztivál Brad Pitt nélkül. Tavalyi versenyfilmje Arany Pálmát nyert, Angelina Jolie-val a karján pedig évről évre őrületbe ...
Vetkőzzünk le, aztán irány a medence! - nyomulnak a sztárok Cannes-ban
Ki vette fel a legcukibb szerelést? Mitől tart egy magyar szupermodell? Hogyan csempésszünk be cipőtartót egy premierre? Robert De Nirónál pisztoly van? Milyen magas ...
Meggyomroztak minket a Riviérán
A cannes-i filmfesztivál könyörtelenül lesújtott ránk: az első napokban már kaptunk nyugdíjas szexturizmust, ördögűzésbe fulladó leszbidrámát, őrületbe kergető ...
Bruce Willis az idétlen arcát mutogatja
Ki most a leggyönyörűbb színésznő? Kié a legkerekebb koponya? És mit keres egy teve a francia Riviérán? A szerdán kezdődött cannes-i filmfesztiválon készült fotókból ...
Angelina Jolie elélvez a laptopjától
Az internet világnapja alkalmából elővettünk néhány olyan filmet, amelyben központi szerepet kapott a világháló. Robert Redford és szupercsapata nagyokat mókázva töri ...
Nem a magyarok szúrták el
A thriller halála az unalom, és A holló már a főcíme utáni pillanatokban lapos és érdektelen film. Egy dolog, hogy egy szó sem igaz belőle, bár a múltból merít ...
Tíz dolog, amit várunk Cannes-ban
Kristen Stewart és Robert Pattinson megpróbál színésznek tűnni, Matthew McConaughey ez egyszer magán tartja az ingét, Shia LaBeouf megküzd az alkoholért, és végül az ...
Mindennap megnézem, mennyi pénzt hoztak a filmjeim
Ő vette észre elsőként Christopher Nolan zsenialitását, neki köszönhetjük, hogy nem lett szájbarágós a Donnie Darko, helikopteren röpködött James Cameronnal, dolgozott ...
Mikor volt Johnny Depp a legőrültebb?
Johnny Depp volt már Michael Jacksonra hajazó édességgyáros, rugalmas végbelű transzvesztita és ollókezű műember is. A sztár mostanában szerelmes vámpírként ...
Johnny Depp szájában megalvad a vér
Tim Burton és Johnny Depp nyolcadik közös filmje nem az a morbid humorú, őrületes mese, amelyben reménykedtünk. Az Éjsötét árnyék nem ragad magával, nincsenek benne ...
Ezek a szuperhősök nem hibátlanok
Az Így jártam anyátokkal Robinjaként ismert Cobie Smulders komolyan vette a szerepét a Bosszúállókban, és megtanult bánni a fegyverrel, a Coulson ügynököt játszó Clark ...
Lokiról kiderült, hogy jó pasi
Tom Hiddleston meglepte az [origo] tudósítóját a Bosszúállók londoni premierjén: a film nyomoronc Lokija az életben magas, kisportolt, kifejezetten vonzó férfi. A ...
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.