Az Átok című négyrészes tévéfilm (az epizódok együtt tesznek ki egy százperces filmet, legalábbis, ami a hosszt illeti) erősen indul: Pálfi Kata és Tilo Werner szerelmespár, most érkeztek Magyarországra Brüsszelből a nő apjának temetésére. Családi feszültségek, elfojtások, titkok sejlenek fel, biztató. Aztán jön Hevér Gábor Pálfi figurájának az öccseként, aki ahhoz képest, hogy tanár, kicsit túl tahó, de mindegy, Hevér jól hozza. És itt van az anyjuk is, Bánsági Ildikó, aki erős, mint általában és teljesen hihető, aztán még Szamosi Zsófia és a gyerekszereplő, Németh Alexandra, ők is jók. Mátyássy Áron (Utolsó idők) éles szemmel, érzékenyen castingolt, minden adott ahhoz, hogy a film működésbe lépjen. De úgy félidő táján rájövünk, hogy átejtettek minket. Hiába teszi korrektül a dolgát a rendező, az operatőr (Győri Márk) és a színészgárda, mert ez a történet nem tart sehonnan sehova.
![]() |
| Hevér Gábor, Szamosi Zsófia és Németh Alexandra az Átok-ban |
A négy forgatókönyvíró javarészt életszerű párbeszédeket írt, ami szép tőlük, de úgy tűnik, azzal kapcsolatban teljes zavar volt a fejükben, hogy mi az a történet, amit el akarnak mesélni, és hogy kik ennek a történetnek a szereplői. Egymásra hajigálnak egy csomó kibontatlan konfliktust (öcs és nővér, nővér és pasija, anya és apa egykori szeretője, öcs és lánya közt, hogy csak a fontosabbakat említsük), mintha ettől válna méllyé a dolog. Ehelyett egyre valószerűtlenebbé és nevetségesebbé válik a film, ahogy újabb és újabb problémagócok sodródnak a felszínre. Egy évtizedre elég konfliktus suhan el a szemünk előtt egy hétvége leforgása alatt, ami olcsó szappanoperává zülleszti a filmet, szereplőit pedig paprikajancsikká alacsonyítja. Menet közben világossá válik, hogy ennyi feldobott labdát nem lehet 100 perc alatt leütni, és tényleg: egyszer csak vége a negyedik résznek, és nem vagyunk sehol. Simán hozzá lehetne csapni ehhez a sorozathoz még akárhány részt, de isten ments, hogy ezt az időközben papírvékonyságúra kopott családot tovább kelljen néznünk. Tilónak adunk igazat, aki még idejében lelépett.
---------------
Átok
Rendező: Mátyássy Áron
Forgatókönyv: Gál Péter, Szászi Zsuzsanna, Tóth Csaba, Zakál Edit
Operatőr: Győri Márk
Szereplők: Bánsági Ildikó, Pálfi Katalin, Hevér Gábor, Szamosi Zsófia, Németh Alexandra, Tilo Werner, Fodor Annamária, Vilmányi Benett, Bartsch Kata, Rácz Attila, Tövispataki Bea
41. Magyar Filmszemle, versenyfilm - tévéfilm szekció
színes, 100 perc
Mikor és hol vetítik?
2010. február 6. 21.30 - Palace MOM Park, 6-os terem
2010. február 8. 15.45 - Palace MOM Park, 2-es terem
----
Nézz szemlés filmeket az [origo] tékában és a T-Home IPTV Videotékában!
Több mint énekesnő
Az egész világ megdöbbent, amikor Whitney Houstont holtan találták Los Angeles-i hotelszobájában. A 48 éves korában elhunyt énekesnő halálhíre bizonyára mély nyomot hagy ...
Több mint énekesnő
Az egész világ megdöbbent, amikor Whitney Houstont holtan találták Los Angeles-i hotelszobájában. A 48 éves korában elhunyt énekesnő halálhíre bizonyára mély nyomot hagy ...
Beszélnünk kell Tildáról
Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Briliáns elme, aki kívülről fújja a filmtörténetet, de leginkább csintalankodni ...
Éreztem Angelina Jolie illatát
Hiába töltött két alkalommal is hosszabb időt hazánkban, a földkerekség legismertebb asszonyát eddig szigorúan őrizték a magyar újságírók elől (egy kiválasztottat ...
Jim Broadbent: Thatchernek nem volt humorérzéke
Ki a Harry Potterből, ki Bridget Jones apukájaként, ki pedig Mike Leigh kedvenc színészeként emlékszik rá, de minden mozirajongónak ismerős Jim Broadbent arca. A ...
"Ki lehet bírni akkor is, ha nem tetszik" - interjú Fancsikai Péterrel
Fancsikai Péter a Tibor vagyok, de hódítani akarok kamasz színészéből lett a Krétakör filmfelelőse; első rendezését most mutatták be a Szemlén. A jp.co.de című kísérleti ...
Nincs más, csak mágikus fanszőrzet
A felhozatal idén tagadhatatlanul szerényebb volt, viszont a családias méretű helyszínek és a megrendezés körüli viszontagságok miatt bajtársias hangulat lengte be a ...
Kiült a gyönyör az arcunkra
Kitarthat-e egy poén 80 percen át? - Erre a kérdésre akartam megtudni a választ, amikor helyet foglaltam a Toldi nagytermében a Final Cut - Hölgyeim és Uraim vetítésén. ...
"Minden igazgató megkapta a magáét" - interjú Dieter Kosslickkal, a Berlinale vezetőjével
Dieter Kosslick, aki 2001 óta igazgatja a berlini filmfesztivált, péntek délután villámlátogatásra érkezett a Filmszemlére. Megosztotta velünk a véleményét az Andy ...
Margaret Thatcher egészen emberi
A Mamma Mia!-t rendező Phyllida Lloyd a most is zseniális Meryl Streep közreműködésével egy nagyon női, megható, ám kissé szétszórt és felszínes életrajzi filmet csinált ...
Még jó is lehet a Filmszemle
Az anyagi nehézségek miatt idén szerényebbre tervezett Filmszemle talán mégsem lesz olyan fapados, mint amilyenre számítottunk. Az előző években néha alig tudtunk ...
Meryl Streep: Negyven fölött minden perc ajándék a színésznőknek
Meryl Streepet egész egyszerűen a még aktív színésznők legjobbikaként szokás emlegetni. Több mint három évtizedre visszanyúló karrierje során sohasem került ki Hollywood ...
Tomas Alfredson: Magyarország sokkal jobb!
A Suszter, szabó, baka, kém rendezője, Tomas Alfredson és forgatókönyvírója, Peter Straughan elárulták, hogy miért jobb Magyarországon forgatni, mint Csehországban, ...
Aktákat tologatunk, kémek vagyunk
Aki világkörüli kalandozást, sportkocsikat és gyorsan vetkőző modellcsajokat szeretne látni, az várja meg a következő James Bond-filmet. A Suszter, szabó, baka, kém ...
Lement a gyűlölet párbaja a Való Világban
Két, egymást igencsak utáló nő küzdött a bennmaradá- sért a Való Világban.
Nem akart a halálig várni
Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.