Ha a nő nem engedelmeskedik

Feo Aladag, a Die Fremde (Az idegen) rendezője kb. ott vette fel a fonalat, ahol Fatih Akin, a Fallal szemben című film végén letette: Sibel Kekilli török származású német színésznő ismét egy hányattatott sorsú török származású német nőt játszik, aki megint menekül, ezúttal Isztambulból vissza Berlinbe. Aladag filmje természetesen nem a Fallal szemben folytatása, de akár az is lehetne, annyira hasonló témákat jár körül.

Isztambul külvárosában kezdődik a történet, Kekilli egy Umay nevű 25 éves családanyát alakít, aki boldogtalan házasságban él férjével, Kemallal és annak családjával. Férje engedelmességre kényszeríti, megalázza (veri például), úgyhogy Umay-nál egyszer csak betelik a pohár, fogja magát és kb. 5 éves fiával együtt visszaszökik Berlinbe, szüleihez és három testvéréhez.

Családja nagyon megörül a nem várt látogatóknak, az öröm azonban csupán addig tart, amíg ki nem derül, hogy Umay férje és - még rosszabb! - annak beleegyezése nélkül tért vissza korábbi otthonába. Apja előbb közvetíteni próbál veje és lánya között, erkölcsi nézetei szerint ugyanis olyan egyszerűen nincs, hogy egy nő csak úgy odébbáll. Aztán amikor ez hatástalan, úgy dönt, hogy legalább az unokáját vissza kell szöktetni Isztambulba. Umay véletlenül meghallja a tervet, ezért a kisfiúval sietve lelép otthonról, és átmenetileg egy anyaházban húzzák meg magukat. Aztán munkát vállal egy étteremben, iskolába jár, normális életet kezd, összejön egy kedves, figyelmes és gyerekszerető német kollégájával. Boldogan élhetnének, amíg meg nem halnak, amennyiben Umay nem venné a fejébe, hogy a lassú víz partot mos elv alapján kibékül a családjával, nem fogadja el ugyanis, hogy fontosabb a család hírneve, mint az egymás iránt érzett szeretet és lojalitás.

Ennél rosszabbul nem is dönthetett volna: a becsületének elvesztésén kesergő család teherként és provokációként éli meg Umay ismételt próbálkozásait és hátat fordít neki. Aztán jön az izgalmas és a végén egy csavarral megtoldott végkifejlet, de ezt már nem árulom el, hátha egyszer Magyarországon is meg lehet majd nézni a filmet.

Éppen elég érdekes a film hátteréül szolgáló valóság: Németország évek óta érzékeli a török bevándórlók jelenlétéből fakadó szociokulturális ellentéteket. Ehhez jönnek a szüleik szemében elnémetesedő új generációk családi konfliktusai: a gyerekek modern értékrendje sorozatosan ütközik a szülők megcsontosodott, autoriter erkölcsi normáival, a szülők pedig foggal-körömmel meg akarnak felelni a diaszpórában élő török közösség - gyakran rég idejétmúlt - értékrendjének. Egy fiatal török nő engedelmességre van ítélve: nem hagyja el férjét, még ha az veri is, pláne nem lép le a családjától, egy némettel meg aztán végképp nem áll össze - ezt diktálja az egyhangú konszenzus a nagy idegenben.

Az iszlám vallást ezúttal csak annyira keverik bele a történetbe, amennyire szükséges, a film egyik legjobb párbeszéde például a valláshoz köthető: néhány héttel azután, hogy a fiatal nő megszökik családjától, a szülőkhöz beállít békítőkövetként Umay török származású főnöknője. A minden kompromisszumtól elzárkózó apa előbb kitessékeli a nőt, majd egy "isten áldja" köszönéssel búcsúzik tőle, amire villámgyorsan jön az "istent hagyja ki ebből, nincs ehhez semmi köze" replika.

Sibel Kekilli a Berlinale-nyertes Fallal szemben-hez hasonlóan itt is remekül alakítja az individualista, öntudatára ébredt független német-török nőt. Mondjuk volt is a karakterhez honnan merítenie: színésznői pályafutása előtt lelépett otthonról és mindenféle munkát elvállalt a takartástól a fotómodellkedésig. A Fallal szemben sikerei után kiderült, hogy egy ideig pornózott is, ezért a szülei megszakítottak vele minden kapcsolatot. Mostanában pedig a nők jogaiért harcoló Terre des Femmes nevű szervezetet támogatja teljes vállszélességgel.

Szűnni nem akaró vastaps és kurjongás jelezte a film végén, hogy a történet a német közönségnél telibe talált: azt meg külön jó látni, hogy németek évekig tartó parttalan vita után kezdik elfogadni, hogy hazájuk bevándorlóország, hogy Berlinben él a világ harmadik legnagyobb török közössége; és hogy mindezekkel a ténnyel nem árt végre kezdeni valamit. Egyebek mellett például azt, hogy a filmekben nem kívülről szemlélt, idealizált egzotikumént és/vagy bánatos szemű, a társadalom peremére szakadt szociójelenségként ábrázolják a többségi társadalomból kilógó etnikumokat. Mint ahogy nálunk például ez még mindig szokás.