Polanski minket is felnőttnek néz

Polanski Szellemírója komolyan veszi és felnőttként kezeli a nézőt: igazi, klasszikus mozis élvezet, ami egyszerre üt gyomorszájon és nevettet meg. Minden színész kiváló, a hangulat polanskisan leírhatatlan, de azért megpróbálkozunk kielemezni ezt az okos és elegáns politikai thrillert.

Ewan McGregor a Szellemíróban

Jól nézzék meg ezt a filmet. Ma már nem sokan művelik ezt finom, zsigerekig hatoló, visszafogott és velőtrázó stílust - mostanában a mosóporunk intelligens, nem a thrillereink. Roman Polanski a Szellemíró-val valami olyat ad a nézőnek, ami ritka kincs: olyan filmet, ami komolyan veszi a nézőjét. Felnőttként kezeli, számít rá és bízik benne. Nem babusgat, nem szépítget, de nem is száll alá a vértől gőzölgő, kibelezett testek birodalmába. Volt idő, amikor Polanskit is érdekelték a halálgörcsbe facsarodott, vérben ázó testek, de ez a legújabb film mással próbálkozik, máshogy hat ránk.

A Szellemíró Robert Harris angol újságíró 2007-es bestsellerét, a The Ghost című politikai thrillert veszi alapul; ebből a regényből írta Polanski Harrisszel közösen a forgatókönyvet. Nem a műfaj szól nagyot, hiszen rengeteg politikai thriller készül ma is. Amikor először hallottam a projektről, nem is nagyon tudtam összehozni a kettőt - Polanskiról nem a finoman sikló politikai intrikák, hanem az átlagember lelkének iszonyatos zsugorodása, valós vagy képzelt üldöztetése, a psziché megnyomorított, kétségbeesett vergődése jut az ember eszébe. A Szellemíró csodálatos eleganciával ötvözi a kettőt. A politika az erő, ami elkapja, berántja és tönkrezúzza a kisembert, az meg kapálózik és ha mázlija van, kievickél a halál torkából. A hetvenes években nagyon szerették ezt a műfajt, a Keselyű három napja volt ilyen vagy Az elnök emberei, mindkettő Robert Redforddal. A Szellemíró más egy kicsit: itt a politika valójában csak ürügy, hogy hőse belekeveredjen valamibe, amitől aztán szép fokozatosan kicsúszik a lába alól a talaj. Ez a fokozatos észvesztés, ahogy a pánik szép lassan felkúszik a rémülettől bénult ember tarkóján, ez színtiszta, briliáns Polanski. És örüljünk, hogy hetvenhat évesen még ilyen filmet csinált nekünk.

Pierce Brosnan és Kim Cattrall

A Szellemíró hőse egy névtelen pali (Ewan McGregor), aki hírességek "önéletrajzát" írja meg jó pénzért. Igazi cinikus, jó képességű haknista, szereti a piát, szereti a pénzt, de kellő önfegyelemmel és zéró hiússággal rendelkezik - mindkettő elengedhetetlen ebben a fura szakmában. A nevenincs hőst bízzák meg a britek ex-miniszterelnökének, Adam Langnek (Pierce Brosnan, aki szerencsére meg sem próbálja Tony Blairt, az életből vett mintát majmolni) az önéletrajzának a megírásával, amihez egy amerikai szigetre, Martha's Vineyardra kell utaznia, mert Lang éppen ott, kiadójának házában készül fel amerikai körútjára. Remek helyszín. Martha's Vineyard a gazdag és híres amerikaiak üdülőszigete, ahol nyáron nyolcvanezren hűsölnek, télen viszont alig ötödére csökken a lakók száma és rá se lehet ismerni a borongós, vészjósló tájra. Nicolas Roeg 1973-as thrillerében, a Ne nézz visszá!-ban a romantikus, gyönyörű Velencét változtatta rettenetes, iszonyatos, ködös helyszínné, itt Polanski a színes, napsütötte, homokos strandokból csinál esőverte, hidegszürke, fenyegető partokat.

Ewan McGregor

A sziget úgy borul McGregorra, mint egy háló; hely, amiről nem olyan egyszerű elmenekülni. Polanski mestere a beszűkülő, bénító erejű helyszíneknek, nem véletlen, hogy három híres filmje, a lakás-trilógiaként is emlegetett Iszonyat, a Rosemary gyermeke és A bérlő is erősen lekorlátozott terekben játszódik, hogy a Zsákutcá-t, vagy első egész estés filmjét, a Kés a vízben-t ne is említsük. Polanski élvezi ezt a szigetet (igaz, a valóságban az ismert okok miatt nem élvezhette, mert Amerikába a mai napig nem léphet, úgyhogy ezeket a külsőket az Északi-tenger partján kellett felvenniük), és a helyszínből, a hőst körülvevő tárgyakból, jó szokása szerint, ugyanolyan fontos karaktert csinál, mint bármelyik kulcsszereplőjéből. Akár a betonvilla üvegfalai mögött, akár egy elhagyatott erdőben, kocsijában ül hősünk, a tér körbefonja és nem engedi. Átkarolja és megfojtja ölelésével.

Az író tehát unottan és fegyelmezetten elkezdi a munkát, de a világpolitika hamar közbeszól: Langet háborús bűnökkel vádolják, pánikolni kezd a csapat. Akár akarja, akár nem, ő is része lesz az eseményeknek, és egyre több aggasztó jel utal arra, hogy ezzel a haknival sokkal nagyobb veszélybe keveredett, mint ahogy az első pillanatban gondolta. Lang felesége, a pengeéles Ruth (a remek Olivia Williams, aki legutóbb Carey Mulligan tanárnőjét játszotta az Egy lányról-ban) is beúszik a képbe, bemászik a tanácstalan hős ágyába, és a szellemíró nemsokára az életéért fut. McGregor kitűnő a fanyar, cinikus átlagember szerepében - minél nagyobb a veszély, annál nagyobb az életkedve. Az elemekkel szemben egyetlen fegyvere a humor marad: keserű, gyors, éles poénjaival próbálja megőrizni hidegvérét és a nagy nyomasztás közepén kicsire zsugorodott néző boldogan átadhatja magát a végtelenül szórakoztató riposztoknak. Polanski egyszerre nevettet meg minket és borítja ránk a film egyre rémisztőbb és kilátástalanabb valóságát.

Olivia Williams és Pierce Brosnan

Nem siet a film, Polanski nem kapkodja el a végkifejletet. Lassan, de biztosan lépdel. Ért ahhoz, hogyan forgassa át a legátlagosabb tempójú, színű és szagú mozdulatsort is hajmeresztő, megállíthatatlan eszközzé, ami a veszedelem felé taszítja hősét. Hatalmas segítség ebben Alexandre Desplat remek, klasszikus Hitchcock-filmeket idéző zenéje. Igen, a Szellemíró sokban idézi meg Hitchcock világát, mégis ízig-vérig Polanski-történet. Egy üldözött, idegileg tropára ment lélek kétségbeesett, cinikusan reménytelen vesszőfutása. Briliáns film, egy élmény. Nem is elég egyszer megnézni.