Menjetek haza, rómaiak!

A kilencedik légió egy stílustalan és hatásvadász történelmi kalandfilm, valódi erőltetett menet, néhol Monty Python örökzöldeket idéző suta megoldásokkal. A szőrén-szálán eltűnt római légió legendáját feldolgozó Neil Marshall szigorú edzőként a film teljes hosszában futtatja hőseit, és csak egy-egy kaotikusra összevágott, brutális kaszabolás, illetve távolba révedő elmélkedés erejéig hagyja szerencsétleneket megpihenni.

Olga Kurylenko a filmben

Amint Quintus Días, a hófödte semmi közepén menekülő római katona (Michael Fassbender), a film főhőse és egyben búgó hangú narrátora, legelső lírikus beszámolója végéhez ér (úgy az ötödik perc tájékán), váratlanul tökön is lándzsázzák figyelmetlen bajtársát. A folytatásban a barbár piktek lángoló nyíllal lövik fejbe vagy baltázzák ketté a többieket, minek következtében fröcsög a vér szerte széjjel. Kegyetlen vidéken járunk, és ezt a rendezőt kivéve mindannyian hamar be is látjuk. Marshall azonban mélyen belefeledkezik az összecsapások részlet- és brutalitásgazdag kidolgozásába, és tobzódik a túlzásba vitt, öncélú és követhetetlen csatajelenetekben.

Mindenesetre az első akció során Quintust foglyul ejtik a pikt őslakosok, ám ő megszökik és szerencsésen belefut a ködösen kék erdőben ügető kilencedik légióba. Ezek a harcosok háborúban kőkemény legények, pihenőidőben pedig jóízűeket szkandereznek és macho katonahumorral múlatják az időt. Tábornokuk Virilus (Dominic West), a sosem gőgös, karizmatikus és idealizált hős.

Alighogy felmelegednek Quintus fagyott tagjai (Észak-Britanniában hó, szörnyű hideg és farkasok vannak) a különítmény csúnya csapdába esik, majd csaknem totálisan megsemmisül. Most aztán megint menekülhet szegény pára, és mint a túlélők vezetője, Virilus kiszabadítását sürgeti. Kezdetét veszi a kis csapat loholása, igazán kár, hogy mire szépen sorban bemutatkoznak, nagyjából meg is halnak. De az élők rendíthetetlenül rohannak a nemes cél felé, esetenként komikus ábrázolásokba belefutva. Mert nem lehet nem arra gondolni, hogy rögvest dalra fakadnak, mikor egyszerre dugják ki fejüket egy domb mögül, vagy bújnak elő az avarból. Jobban járnak a szereplők, mikor Marshall, a felettük magasan és sebesen elsuhanó kamera használatát választja, majd koptatja ronggyá a film során. Ilyenkor rendszerint a szimfonikusok is rázendítenek, és szemügyre vehetjük a zord vidéket.

Fassbender, felülkerekedve azon, hogy folyamatosan rángatják az arca előtt a kamerát és hol patetikus, hol felvilágosító egysorosokat adnak a szájába, izmosan, véresen hősiesen igyekszik felépíteni a saját figuráját, és mi szívesen fogadjuk, mikor kétségeit és gondolatait kimondva, okosan és elszántan figyel a szép arcával.

Michael Fassbender

Mert a karakterek kidolgozására a rendezőnek már nem igazán maradt ereje. A piktek vezére Gorlacon (Ulrich Thomsen) alig tűnik fel és tébolyult vadságban amúgy is felülmúlja őt a néma és rómaiak vérére szomjazó nyomkövető nő, Etain (Olga Kurylenko), aki helyre kis lefejezős gyakorlatokkal sokkolja a nézőket. Akad azért egy nőszerű nő is, Arianne (Imogen Poots), és bár funkciója sablonos és kézenfekvő, megjelenése mégis üdítő, mert valódi emberi kapcsolatra jellemző érzelmeket hordoz.

Dominic West

A kilencedik légió, bukdácsoló forgatókönyvével, kidolgozatlan koreográfiájú, szemet bántó harcjeleneteivel, muszáj-párbeszédeivel és következetesen alkalmazott, látványos légi felvételeivel többet árul el Neil Marshall ízléséről, mint a karakterekről és a történetről együttvéve.