Tildának bármit elhiszünk

2010.12.01. 8:52

A Szerelmes lettem vagy nagyon tetszik majd valakinek, vagy utálni fogja. Aki szerette Az ártatlanság korát és a Gosford parkot, nagy eséllyel ezért is odalesz. Aki viszont nem bírja az előkelő gazdagságot, sem pedig azt, ahogy a szeme láttára esik szét, be se üljön rá. A Szerelmes lettem annyira valamilyen, hogy muszáj lesz állást foglalni.

 

Imádom, ha egy film már az első öt percben grabancon ragad és nem enged. Ha rögtön nyilvánvaló, ki itt az úr, és nekem csak annyi a dolgom, hogy vele menjek. Nem utánoz senkit, de minden lépésben ott a nagy mesterek lábnyoma, új utakon járunk, és pillanatok alatt bent vagyok az erdőben.

A Szerelmes lettem így indul, noha legalább fél óráig nem történik semmi. Bevezetnek egy olyan világba, ahol különben nemkívánatos személy lennék, most viszont kukkolhatok kedvemre. Miközben nézelődöm, Hitchcock jeges lehelletét érzem a nyakamban, és egyre feszültebben várom, hogy valami váratlan esemény lerombolja ezt a gyanúsan tökéletes világot. Mert nyilvánvaló, hogy ez elkerülhetetlen.

Tilda Swinton a főalak, pedig alig látjuk, és amikor mégis, akkor sem beszél sokat. De tudom, hogy őt kell figyelni, és azt is érzem, hogy valami óriási disszonancia van abban, ahogy kinéz, meg abban, aki ő valójában. Mindezt úgy hozza tudomásomra a film, hogy nem tudom rajtakapni. Nem csinál semmi különöset, nem mond jelentős mondatokat, egyszerűen csak árad minden képkockából, hogy így van.

Egy terebélyes milánói mintacsaládban bújik meg Emma, ahol a többiek amúgy is el vannak foglalva önnön jelentőségükkel, úgyhogy rajtunk kívül láthatóan senki nem fordít rá figyelmet. Tökéletes búvóhelynek tűnik az úri közeg. A haldokló családfő születésnapját ünneplik, aki most osztja szét birodalmát fia és unokája között. A Fiat-birodalom ura, Gianni Agnelli lehetett a minta, aki nemcsak saját, népes családjában volt igazi pátriárka, de Olaszország királyaként is emlegették. Agnelli is végül a legidősebb, alig húszéves unokájára hagyta a teljes birodalmát, igaz, neki fia nem volt, csak egy elvált veje.

Itt is szerepel egy John Elkannhoz (az Agnelli unoka) hasonló, jóképű és tehetséges fiú, ráadásul az anyja, Emma (Tilda Swinton) kedvence. Ők ketten néha olaszról oroszra váltanak, így derül ki, hogy Swinton karaktere orosz emigráns. Más egyéb megnyilvánulása ennek nincsen - jelentősége viszont annál nagyobb. Lassan halad a történet, de az gyorsan nyilvánvalóvá válik, hogy a családban mindenki boldogtalan, és ezen csak úgy tudna változtatni, ha hátat fordítana a pénznek. Akinek ez sikerül, annak van esélye.

Forrás: [origo]
Szerelmes lettem | Tilda Swinton és Flavio Parenti


Edoardo (Flavio Parenti), a "trónörökös" nem teheti meg, pedig leginkább abban leli kedvét, hogy legjobb barátjával, Antonióval (Edoardo Gabbriellini) egy éttermet tervezget. Nyilván az sem véletlen, hogy épp a kedvenc fián keresztül ismeri meg Emma Antoniót, aki az egész életét felforgatja majd. A történetnek ez a része már meglehetősen szokványos: jön a nagy, mindent elsöprő és legyűrhetetlen szerelem. Emmát gyakorlatilag most ismerjük csak meg, de ez nemcsak nekünk élmény, hanem neki magának is. Döbbenetes átváltozáson megy keresztül.

Normálisan ennyi elég is lenne a történethez: Emma magára talál, ledobja béklyóit, és nekivág az új életének. De a forgatókönyvíró-rendező Luca Guadagnino úgy vélte, hogy ennyivel senki nem úszhatja meg, ha harminc évig hazudott magának. Úgyhogy kell, hogy legyen áldozat, nem is kicsi. Ennyit árulok el, így is többet a kelleténél.

Forrás: [origo]
Szerelmes lettem | Tilda Swinton és Alba Rohrwacher


Arról már többet lenne érdemes beszélni, hogy a film szerint mi a család, hiszen a főhős kétszer is elhagyja a sajátját, és láthatóan máshogy nem is tud továbblépni az életében, mint hogy mindig mindennel szakít. Előbb azzal a családdal, amelyik felnevelte, aztán meg azzal, amit ő teremtett. Ezt magyarázza részben Emma orosz származása és örök idegensége. Aki egyszer már próbált egyedül nekivágni a világnak, az tudja, hogy van egy pont, amikor még bármi lehet az emberből, amit csak kitalál magának. El lehetne dobni a múltat, és egy új identitást teremteni. De bármilyen könnyen és sikeresen működne az elején, Luca Guadagnino szerint egyszer mindenképp vége ennek a kitalált sztorinak, és szembejön a saját, régi arcunk, ami elől nem lehet kitérni.

Miközben néztem a filmet, azon gondolkodtam, Tilda Swinton hogyan akadt rá erre az ismeretlen olasz rendezőre, honnan tudta, hogy rábízhatja magát, és nem fog kisülni belőle valami melodramatikus szenvelgés. Egy ilyen sztorinál nagyon vékony a mezsgye, és egyszer sikerül is átbillenni a kínos oldalra, épp a legnagyobb eufória ábrázolásánál. (Úgy látszik, a jó szexjelenet külön művészet.) De a többi jól egyensúlyoz, néhol meg egészen remek: például, ahogy Emma búcsúzik a házvezetőnőjétől.

Forrás: [origo]
Szerelmes lettem | Tilda Swinton és Edoardo Gabbriellini


De bármennyire hitelesek is a mellékszereplők (ami nem is csoda, mert egyikük-másikuk a mai olasz film legfoglalkoztatottabb színésze), azért ez a film Tilda Swintoné és Luca Guadagninóé. Most már tudom, hogy majdnem húsz éve barátok, van mögöttük két közös film, és ebből az egyikben semmi más nem történik, mint hogy Swinton egy közeliben a szerelemről elmélkedik. Ebből nőtte ki magát a Szerelmes lettem - szép, nagy, kerek történet lett belőle, és ahogy egy olasztól elvárja az ember, lenyűgöző stílusa van.

De ezt a stílust lehet modorosságnak is venni, Emma nagy pillanatait meg egy erősebb Bűvölet-epizódnak. Bennem napokig megmaradt, egy nézőtársam meg már a mozi mosdójában azzal fordult hozzám, hogy ugye jó szar filmet láttunk. Nem akarok senkit győzködni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK