Kétségbeesve keressük Pál Adriennt - kritika

Vágólapra másolva!
A kövér ápolónő nem öl betegeket, de van elég sztorija ahhoz, hogy lekössön minket. Mert ha egyszer mozgásba lendül ez a nagy test, izgalmas utazásra visz minket. Viszontagságos körülmények között, de végre a magyar mozikba került a Pál Adrienn, Kocsis Ágnes cannes-i díjas filmje.
Vágólapra másolva!

Olyan azért ritkán van az emberrel, hogy miután kijön egy magyar filmről, máris jobban érzi magát. Beleszippant a szmogos körúti levegőbe, kidülleszti a mellkasát, és azt gondolja magában: "Mégis csak jó élni!". Kocsis Ágnes elérte ezt nálam a Pál Adrienn-nel, és közben nemcsak az életkedvem jött meg, hanem a magyar filmbe vetett bizalmam is, minden körülmény ellenére.

Mert igenis van olyan, hogy egy film a valóságot ábrázolja, itt, Kelet-Európában, de nem veszi el a hitünket. Megmutatja ugyan, hogyan élnek emberek teljes testi és lelki tompultságban, mint puhatestű lények, hüllők, vagy egysejtűek; de azt akarja mondani, hogy bármikor jöhet egy fordulat, amitől újra embernek érezhetik magunkat, akinek még vannak céljai, vágyai, és működő érzelmi élete. És remek a cím, mert mindez nem Pál Adriennel történik meg, nem ő az a kövér ápolónő, akiről már mindenki tud, akit kicsit érdekel a magyar film. Hanem Fodor Piroskával. De Pál Adrienn nélkül nem lenne történet, úgyhogy mégis csak róla kellett elnevezni ezt a filmet.

Fodor Piroska tehát egy kövér nővér, aki érzéketlenül, unottan végzi a munkáját (az elfekvőben ápolja az idős betegeket), és üres szívvel huppan be a műszak után vőlegénye mellé az ágyba. Csoda, hogy van egyáltalán vőlegénye. (Bár az elején ez még nem is teljesen egyértelmű, annyira hiányzik a kapcsolatukból bármiféle intimitás, vagy szeretet.) Nemcsak az arcán nincs semmilyen kifejezés, de a hangjának sincs színe, monoton tőmondatokban kommunikál. És az ember először még azt hiszi, ez is biztos attól van, hogy megint egy amatőrt választottak a magyar szociofilm főszereplőjének. A mozdulatai mögül kihallatszik a rendezői instrukció, és egyelőre úgy viselkedik a vásznon, mint egy robot.

Kicsit hosszú a bevezetés, és a magyar filmek egyik rákfenéje, az esetlen dialógus azért itt is jellemző. De elvagyunk azzal, hogy találgatjuk magunkban, milyen lehet ilyen élettelen tömegnek lenni, meg az is elvesz pár percet, hogy Znamenák István öregedésén sopánkodunk magunkban. Jó, persze nem a Megáll az idő-höz kell mérni, de mégis az ugrik be az embernek. Viszont ő legalább filmszínész, az első perctől kezdve.

Forrás: Mozinet
Pál Adrienn | Znamenák István és Gábor Éva

És mikor kiderül, hogy kicsoda Pál Adrienn, kezdetét veszi a tényleges sztori, és bármilyen meglepő, a film egy road movie-vá változik. Mert hát mire való ez a műfaj? Általában arra, hogy egy utazáson keresztül bemutassa a főszereplő jellemfejlődését, és nem mellesleg egy társadalmi keresztmetszetet adjon. Minden stimmel, a Pál Adrienn egy road movie.

Piroska tehát fel akarja kutatni régi barátnőjét, Pál Adriennt, és ezért egyre többre képes, egyre messzebbre megy el. Nagyon találó, ahogy mindenki, akivel találkozik, máshogy emlékszik Adriennre, és rá, Piroskára is - ez egy kicsit emlékeztet Fliegauf Benedek egyik korai rövidfilmjére, a Beszélő fejek-re, ami éppen erről szólt. Itt is jól működik az ötlet, hogy gyakorlatilag mindenki csak egy kép valaki másnak a fejében, nincs olyan, hogy Pál Adrienn ez és ez az ember. Piroska teljesen máshogy emlékszik rá, mint bárki, akivel találkozik, és csak kivételes esetben fordul elő, hogy két emlékfoszlány passzoljon.

Forrás: Mozinet
Pál Adrienn | Gábor Éva

Piroska mégis egyre megszállottabban kutat. Eszébe jut egy csomó minden, amit régen eltemetett, hogy ki volt ő valamikor, és milyen volt valakit feltétel nélkül szeretni. Vissza akarja szerezni azt az embert, azt a kislányt, aki volt, mert ha visszakapná a gyerekkorát, a mostani Piroska is egy egészen másik ember volna. Érdektelenségbe fulladt magánéletét persze már nem lehet megmenteni, de az új Piroskát ez már nem is igazán érdekli. Lezárult egy fejezet.

Az Adrienn utáni kutatás lehetőséget ad arra, hogy jó sok kiváló epizódszereplő felbukkanjon a vásznon, és megállapíthassuk magunkban, hogy a magyar színészek között ritka kincsek várnak felfedezésre, illetve egyszer talán komolyabb szerepekre. Például Margitai Ági, aki egykor még Radványi Gézával is forgatott, úgyhogy őt inkább újrafelfedezni kéne; Sarkadi Kiss János, Urbanovits Krisztina, Keszég László és Horváth Ákos - egytől egyig nyomot hagynak. Thuróczy Szabolcsot legalább már nem kell felfedezni, de jó volt látni Hegyi Izabellát is, aki Kocsis előző játékfilmjében, a Friss levegő-ben volt főszereplő. Ahhoz képest, hogy a magyar színészek között milyen sok játszik teátrálisan filmen, itt most a fél társulat érezte, mennyi elég a kamerának, és milyen az, amikor valaki egyszerűen csak "létezik" a vásznon.

Forrás: [origo]
Pál Adrienn | Gábor Éva

Ahogy haladunk a történetben, Gábor Éva is kivirul. Nem tudom, hogy időrendben forgatták-e a filmet, és közben megszokta-e a kamerát, de az is lehet, hogy színészi teljesítménye szándékosan halad kézenfogva a karaktere kibontakozásával. Mindenesetre egyre jobb őt nézni, szívesen követjük az útján, és drukkolunk neki. Megindító a kitartása, mackós járása, és ahogy szorongatja azt a ronda fekete táskáját. És amilyen viszolyogtató volt az elején a kényszerzabálás, úgy válik a szemünkben bocsánatos bűnné a végére. A csúcs, amikor sűrített tejjel nyomja tele a parányi eszpresszós poharat - azon már tényleg csak meleg szívvel nevetünk.

Kocsis Ágnes rendező pedig igazi bravúrt hajtott végre: az első filmje sikere után nem görcsölt be. Pedig a második film sokszor okoz gátlást a hirtelen berobbanó tehetségeknek. Kocsis egyáltalán nem ingott meg, sőt, egy sokkal érettebb, és még tudatosabb munkával fejelte meg a Friss levegő sikerét. Látszik, hogy semmi nincs véletlenül a Pál Adrienn-ben, és minden a helyén is van. Pazar a kép világ is, nem csak azért, mert izgalmas helyszínek sorjáznak a jelenetekben. Fillenz Ádámot hamarosan a nagy magyar operatőrök között emlegethetjük, akikre olyan büszkék vagyunk.

Forrás: [origo]
Pál Adrienn | Gábor Éva

A film utolsó jelentében Piroska arcát figyeljük sokáig, aminek eddigre már van annyi ereje, hogy érdemes legyen rajta elidőzni. Nem mondom, hogy nincs a szánkba rágva, mit kell gondolni alatta, de legalább kimondva nincsen. Pár nap múlva ritka érzés kerít hatalmába: szívesen megnézném újra, elölről.