Magyar égre magyar sast!

Zulu harci ünnep vagy busójárás, vonuló gnú-csorda vagy szürkegulya-terelés, busman vadász vagy gemenci halász, kiszáradó Okavango- vagy Tisza-holtág. A Vad Magyarország szerint hazánk akár a mesebeli Afrikában is lehetne, már ami a természet sokszínűségét illeti. Versenyképes természetfilm Magyarországról, magyar rendezőtől, túlzások nélkül.

Fekete gólya a Vad Magyarországban

Amikor Török Zoltán rendező az előző filmjének bemutatóján megemlítette, hogy Magyarországról készül forgatni, nem tudtam mire vélni elhatározását. Merthogy eddigi filmjeit ismerve hamarabb számítottam egy "Az ujgur jeti nyomában" jellegű munkára, mintsem egy hortobágyatag Balatonos filmre.

Jó előre deklarálta: igen, Magyarország, itt bizony Plattensee és gémeskút lesz, meg visegrádi légifelvétel; a film megrendelője az észak-német közszolgálati média. Az NDR Naturfilm célközönsége pedig a vasárnap délután, vagy hétfő este a képernyő elé ragasztott középkorú, bár inkább már korosodó német állampolgár, aki legutoljára talán az újraegyesítéskor járt Magyarországon.

Nekik kellett az ismerős nosztalgián túl újdonságot nyújtani, megmutatni, hogy ez a Közép- helyett mára inkább Kelet-Európába sorolt ország ma is rengeteg meglepetést tartogat, és megvan benne az a vadság, ami akár egy egzotikus úti céllal is konkurálni tud. A giccset és sablonos közhelyeket megkerülve, ráadásul a sikerre ítélt német változatot kibővítve a magyar közönség számára - ez azért kemény feladat.

Panorámakép a hazai vizes élőhelyekről - ilyen témához forradalmi módon nyúlva rendező annyira lehet sikeres, mint partyszervező a nyugdíjasklubban. Nem is próbálja meg Török, helyette klasszikusan a szukcessziós folyamatban kíséri végig a természet alakulását a téli fagyott mocsaraktól indulva. Rögtön a belecsap a lecsóba, gyönyörű szürke színekre komponált hortobágyi képen pörköltfőző gulyáslegényekkel indít. Szerencsére ellenpontoz, és a jelenetet egy a fekete-afrikai szafarik YouTube-ot megjárt felvételeihez hasonlóval folytatja.

A Vad Magyarország előzetese

Az elhullott rackán csapat mókás szarka falatozik, akiket elhajtana egy mérges dolmányos varjú. Igen ám, de mindig van nagyobb: jelen esetben egy egerészölyv, akivel a varjú bátran veszi fel a harcot, tépi-húzza tollazatát, míg az csak falatozik. Egészen addig, míg megérkezik a rétisas, aki aztán rendet tenne a dögevő bagázs felett, ha a varjú nem kötekedne vele is. Meglepő részletekkel bővíti a puszta képét, és ez az ismétlődő, közhelyeket ismeretté bővítő gondolatvezetés teszi élvezhetővé végig a magyar közönség számára is a filmet.

Minden természetfilmnek jól áll, ha visszatérő karaktereket választ. Itt egy tizenkét éves rétisas pár utolsó fészekaljának életét kísérhetjük végig, többször találkozunk harcsa úrral, de rendező hűséges maradt előző dokumentumfilmjének főszereplőjéhez, a vidrához is. Mellesleg úgy tűnik, Török beleszerelmesedett ebbe a kisragadozóba, nem lepődnék meg, ha a rendező trilógiává bővítené a Vidrasors-ot. Ismeri az állat minden rezdülését, pontosan tudja, hol és mikor lehet olyan felvételeket készíteni róluk, amitől mindenki rohan haza a panelba kipakolni a fürdőszobát, hogy alkalmassá tehessék azt új házi kedvencük befogadására.

Az állati főhősök mellett természettel együtt élő embereket is középpontba állít a film, ami szerencsésen leszámol a Matula-mítosszal. A magyar halász archetípusa nem Bánhidi Laci bácsi többé, hanem egy tekintélyt parancsoló, szénné varrt felkarral bíró, mosolygós húszas éveiben járó fiatalember, aki télen biztosra tudja, hol kell csáklyázni, hogy levegőzzön az a harcsa. Ritmusosan váltogatja az emberi világot a természetivel, végig kiemelve, hogy hazánkban az antropogén hatások ellenére is működő ökoszisztéma alakult ki. Olyan ökoszisztéma, ami olykor Attenborough-filmeket idéző meglepetéseket tartogat: az ívni készülő balinokat kísérő kanalas gémek a balin ikrákat csemegéző törpeharcsákra vadásznak.

Nemcsak a szereplők terén hirdet generációváltást a rendező, hanem méginkább hang- és látványvilágában. Ilyen nagyszerűen megkomponált képeket ritkán láthatunk, a belassított felvételeknek terük és idejük van, értelmet nyer a HD. Nem emlékszem, hogy eddig bárki is kiemelte volna a szarvasbőgés során háttértáncoló gímeket, itt pedig lassítottan, Jan Henriksson és Mosonyi Szabolcs operatőrök tűéles képeiben vehetjük szemügyre, milyen önfeledten adják át magukat a hormonjaiknak a gímtehenek.

A filmet Kulka János narrálja, de a mesélő jelenléte egészen különös ízt ad a filmnek. Kulka városi karakter, és bár hangja játékos, szeretettel teli és büszke, urbánusságából eredően hitelessége egy valaha komoly terepmunkásként indult, de mára irodába kényszerült tanszékvezetőéhez hasonlít. A természetfilmeket markánsan meghatározó zenei világ is inkább biztonsági játékos, az erősen modoros Madárka, madárka népdal feldolgozáson túl szakszerű iparosmunka, nem vonja el a figyelmet a képekről.

Török Zoltán régóta tervezte a visszavágót, amiben megmutathatja, mit jelent számára a magyarországi ökoszisztéma, milyennek gondolja a magyar természetfilmet az ezredforduló után. A Vad Magyarországban végre mi is leszámolhatunk a közszolgálati csatornákon futó, természetfilmnek csúfolt, kézikamerás, unott erdészekben és esetlen makróval felvett kalapos gombákban kiteljesedő, pénznyelőként működő magyar házimozikkal. Végre újraértelmezte azt a harminc éve mozdulatlan műfajt, amit Rockenbauer Pál és Kollányi Ágoston teremtett. Örüljünk, tavasz van, nyílnak a friss természetfilmek!

---------------

A forgatásról a szerző blogot vezetett, valamint a filmet Facebook-on is lehet lájkolni. A Vad Magyarország-ot április 21-e óta vetíti az Uránia Nemzeti Filmszínház, a nyár folyamán leadja egy országos televízió, ezután pedig a Videán lesz látható.