Mocskos játszmák George Clooney háta mögött

A hatalom árnyékában című filmben minden klappol. George Clooney színészisteneket terelt össze, akikkel eleve nyert ügye volt, és arra is rájött, hogyan kell végig izgalomban tartani minket.

George Clooney most lett igazi rendező. Tíz éve mutatták be első filmjét, az érdekes, de kissé egyenetlen Egy veszedelmes elme vallomásai-t, a 2005-ös Good Night, and Good Luck. eszes és kifejezetten míves film volt, de nagyon hideg és távolságtartó, a legutóbbi Bőrfejek pedig felejthető mellényúlás. Most, A hatalom árnyékában-nál (The Ides of March) érezni először igazán, hogy tudja, hogyan fogja meg a nézőt. Már nemcsak a sztori, a színészvezetés és a látvány van a helyén, hanem a dramaturgia is annyira erős, hogy beszippant minket, és visz magával a legutolsó kockáig.

George Clooney, Philip Seymour Hoffman, Ryan Gosling A hatalom árnyékában című filmben

És ez a film csakis így működik, mert olyan politikai játszmákról szól, amik a többség számára nem életbevágók, de valószínűleg mégcsak nem is különösebben érdekesek. Ugyanis nem az a tét, hogy a George Clooney által megformált kormányzó, Mike Morris győz-e a demokrata elnökjelöltségért folytatott küzdelemben, ez mellékes. A film a háttéremberekről szól, a kampányon dolgozó kisebb-nagyobb hatalmú figurák sakkjátszmájáról. A szigorú hierarchia élén áll a dörzsölt kampányvezér (Philip Seymour Hoffman), alatta az ambiciózus, éles eszű kampánymenedzser (Ryan Gosling), az ő beosztottja (Max Minghella) és végül, legalul a szexis gyakornoklány (Evan Rachel Wood). A meccset persze nem (csak) maguk közt játsszák, beleszól a rivális kampány menedzsere (Paul Giamatti) és a New York Times befolyásos újságírónője (Marisa Tomei) is.

Paul Giamatti és Ryan Gosling A hatalom árnyékában című filmben

Felálltak a figurák, indul a mérkőzés. Halálosan izgalmas, mert folyton más látszik nyerő pozícióba kerülni, és csak a film legvégén derül ki, melyik szereplő hogyan jön ki a dologból. Clooney mesterien fokozza a feszültséget azzal, hogy végig bizonytalanságban tart minket, de a legszebb, hogy nem választja sem a felemelő-hamis, sem a cinikus-realista sablonmegoldást. Nem győz a jó, és nem győz a gonosz sem, mert egyik sem létezik. Itt a többség piszkos játszmát folytat, de közben mindenkinek jók a szándékai. Külön-külön hisznek benne, hogy ha majd övék a (megkérdőjelezhető módszerekkel megszerzett) hatalom, megváltják a világot, vagy legalább kicsit jobbá teszik. De a mocsok tapad, így a végén biztos, hogy nem lesz minek örülni. Van, aki az állását veszíti el, van, aki az integritását, és van, aki még ennél is többet.

Evan Rachel Wood és Ryan Gosling A hatalom árnyékában című filmben

A kiszámíthatatlan forgatókönyv tempósan adagolja a fordulatokat, és végig izgalomban tart minket, de a színészi alakítások nagysága teszi igazán emlékezetessé a filmet. Clooney olyan sztárcsapatot hozott össze, akikkel már eleve biztosra ment, és amikor összeeresztette ezeket a színészóriásokat, tényleg megszületett a varázslat. A film egy színdarab alapján készült, aminek annyi nyomát látni, hogy javarészt kétszemélyes párbeszédekből épül fel, de ez egyáltalán nem zavaró, ellenkezőleg, ezek a jelenetek egytől-egyig annyira erősek, hogy szinte önálló kisfilmként is megállnák a helyüket.

Evan Rachel Wood és Ryan Gosling első flörtje az irodában, Philip Seymour Hoffman és Ryan Gosling feszült telefonbeszélgetései, amikben minden szónak súlya van, Ryan Gosling és Paul Giamatti macska-egér játéka a kocsmában, Clooney és a feleségét alakító Jennifer Ehle meghitt évődése a kocsiban. Mind-mind gyönyörű, hibátlan filmes pillanat. Talán Hoffman és Gosling a leglenyűgözőbb, és az egyetlen, aki egészen picit kilóg, Tomei, az ő riporteralakítása néha már groteszkbe hajlik, ami a többiek életszerűsége mellett falsnak hat.

Philip Seymour Hoffman és Ryan Gosling A hatalom árnyékában című filmben

Ian McEwan briliáns felépítésű (és remek filmalapanyagot szolgáltató) regényei (Amszterdam, Vágy és vezeklés) jutnak eszembe a filmről: nála szinte mindig egy apró emberi gyarlóság, egy kis hiba indítja be az események - legtöbbször tragikus kimenetelű - láncolatát. Itt is van egy ilyen csomópont. Az egyik szereplő elhallgat valamit a másik elől, és amikor azt mondja a telefonban, hogy "mindegy, nem fontos", még fogalma sincs, hogy ezzel egészen új pályára állította mindenki sorsát. Jó ízlés és precizitás kell ennek a trükknek a használatához, akkor üt, ha a pillanat csak úgy tovalebben, és később, fokozatosan telepszik ránk a súlya, hogy a végén már levegőt is alig kapunk. Clooney ebben sem hibázik.