Mel Gibson agyára ment a hőség

Vágólapra másolva!
Mel Gibson szerelmeslevelet írt régi önmagához. Előszedte a múltból a láncdohányos, huncut mosolyú, akcióhős figuráját, és csinált vele ismét egy filmet. A Börtönregény az első képkockáig az utolsóig tetszelgés a tükör előtt. Azonban kivételesen nem visszatetsző ez a póz, mert azt az arcát mutatja a színész, ami miatt megszerettük. Lő, újratölt, lő megint, és közben még vicces is.
Vágólapra másolva!

Mel Gibson szexista és antiszemita kirohanásaival tönkretette a karrierjét. És ez most nem a bulvárhírek indokolatlan felköhögése, a Mad Max-szel híressé vált színész elmúlt pár évének szerepválasztásait, botrányai fényében lehet a legjobban megérteni. A sötétség határán és A hódkóros is egy-egy tétova lépés volt megtépázott renoméja helyrehozatalára. Amiket aztán újabb botrány követett. Most minden eddiginél biztosabbra akart menni, és nem próbálkozott egy tőle idegen drámai szerep eljátszásával, hanem régi sikerfilmjeit kísérelte meg lemásolni.

A Börtönregény (Get the Gringo) nézése közben legtöbbször a 13 évvel ezelőtti Visszavágó fog eszünkbe jutni. Most is Mel Gibson könnyed és gyakran cinikus narrációja segíti a nézőt a látottak értelmezésében, ismét a pénzét akarja visszaszerezni, és ugyanúgy csak azért nem tartjuk gonosznak a főhőst, mert körülötte még aljasabb és elvetemültebb mindenki. Olyannyira direkt a kapcsolat a két alkotás között, hogy a toronyházas leszámolás a remek esernyős slusszpoénnal simán lehetett volna a Visszavágó egyik kivágott jelenete is.

Egyáltalán nem rejtegeti a film az ihletforrásait, és ez csak még rokonszenvesebbé teszi a Börtönregény laza, B-kategóriás akciómozikra jellemző hangulatát. Az igazi nevét soha nem tudjuk meg a főhősnek: mivel a kezdő jelenetben egy sikeres rablás után a mexikói határ felé menekül, és ő vezeti az autót, a stáblistán sofőrként szerepel. A mexikói börtönben aztán átvedlik westernhőssé, megfigyel, kihallgat, és ügyeskedéseivel elmérgesíti a viszonyt a fegyház erős emberei között. Akiknek nem lett volna nyilvánvaló, hogy Mel Gibson itt az Egy maréknyi dollárért fejvadászának szerepét próbálja magára, azokat a Börtönregény a záró harmadban egy szenzációsan sikerült Clint Eastwood-poénnal még külön emlékezteti is erre.

További hasonlóság a csonka szent család szerepeltetése. Mindkét filmben ők ketten, a mexikói anya (Dolores Heredia) és fia (Kevin Hernandez) képviselik a jót egy végletekig amorális világban. Sok mozi csúszott el már azon, hogy egy gyerekszereplő bevonásával próbálták nézőbarátabbá tenni az öldöklést. Mel Gibson is a legkönnyebb utat választotta állandóan dohányzó karaktere szerethetővé tételére: apai szigorral üti ki a srác szájából a cigit. A tizenéves srácot azonban sikerült izgalmasan megírni, központi szerepe van az események alakulásában, és kialakuló barátsága a sofőrrel egyáltalán nem erőltetett.

Forrás: Pro Video Film & Distribution Kft.
Börtönregény | Mel Gibson és Kevin Hernandez


A filmet Gibson egyik régi munkatársa, Adrian Grunberg rendezte, aki többek között az Apocalypto rendező-asszisztense volt. Élete nagy lehetősége a Börtönregény, és eszerint is készítette el. A sárga és a barna különböző árnyalataival színezett képei - amelyekért persze a Visszafordíthatatlan-t is fényképező Benoit Debie-t is dicséret illeti - egységes, és nagyon is mexikói hangulatot teremtenek, az akciójelenetek megtervezéséhez pedig a műfaj legnagyobb királyát Sam Peckinpaht hívta segítségül. Poros és mocskos minden, tócsányi méretű izzadtságfoltok az emberek hátán, ugyanúgy, mint a legendás rendező filmjeiben. A kaotikus lövöldözések a Vad banda kezdőjelenetét idézik, ugyanúgy tömegesen hullanak el a szerencsétlen járókelők, mint Peckinpah western-klasszikusában. A Börtönregény-t nem az eredetiségéért lehet szeretni, hanem például azért, mert mindig a legjobb forrásból merít.

A film motorja egyértelműen Gibson, de az autentikus mexikói arcok mellett, sokat köszönhet a Börtönregény a helyszínválasztásnak is. A játékidő jelentős részét egy bizarr mexikói fegyházban, az El Pueblitóban tölti a főhős. Az egész inkább hasonlít egy latin-amerikai nyomortanyára, mint egy büntetés-végrehajtási intézetre. Város a városban, ahova beköltözhetnek a rabok családtagjai, boltokat üzemeltethetnek az ott lakók, lényegében bármit csinálhatnak az elítéltek. És ez egyáltalán nem a film készítőinek agyszüleménye, Tijuanában tényleg üzemelt egy ilyen börtön, de idővel annyira kicsúszott az irányítás alól, hogy az emberek a börtönbe jártak be drogot venni, mert jobb volt a minősége, és pénzt váltani, mert jobb volt az árfolyam, ezért a hivatalos szervek bezárták. Ennek a börtönnek a hű mását építették fel Vera Cruzban a forgatás kedvéért.

Forrás: Pro Video Film & Distribution Kft.
Börtönregény | Mel Gibson

Mel Gibson szadista lázálmai (A passió, Apocalypto), és felemásra sikeredett visszatérési próbálkozásai (A sötétség határán, A hódkóros) után végre ismét annak a közönségnek alkotott, amely a Mad Max-ek és a Halálos fegyver-ek miatt kedvelte meg őt. Ez a láthatóan alacsony költségvetésű, de lendületes és végig élvezetes akciófilm a kilencvenes évek mozis kínálatában találta volna meg az igazi helyét, most már inkább egy kellemes anakronizmusnak tűnik, ami remélhetőleg sok embert fog emlékeztetni arra, hogy egyszer régen milyen jókat szórakozott a Mel Gibson-filmeken.

A színész-rendező gyaníthatóan teljes körű kreatív kontrollja azért hibákat is eredményezett. A totális happy end nincs összhangban a film humorral tompított, de azért szenvtelen, gyakran nihilizmusba átcsapó hangvételével. Ha már visszanyúl egészen Sam Peckinpahig, illet volna kevésbé megengedőnek lenni a főhőssel szemben. Ezzel együtt kimondottan örvendetes, hogy az Egyesült Államokkal szemben, nálunk a mozik is bemutatják ezt a filmet. Végre valami, amit jobban csinálunk, mint Amerika.