Végre tökös a Pókember

Pókember öt év szünet után visszatért, de ezúttal minden megváltozott. Vagyis annyira mégsem, mert hiába kapta meg a két főszerepet az elődeinél két sokkal tehetségesebb színész, ha ugyanazt az eredettörténetet kell eljátszaniuk, mint amit már tíz éve is láttunk a mozikban. Ezt a filmet azok fogják tudni a legjobban élvezni, akik még egy Pókembert sem láttak. Hihetetlen, de Emma Stone szőke hajjal is ugyanolyan elbűvölő, mint vörössel.

Emma Stone és Andrew Garfield

Kapcsolódó cikkek:

• Kicsit őrült az új Pókember
• Pókember élete igen nehéz
• Berobbanó pasik

Lehet persze óvatoskodni, hogy ha újra elkezdenek felépíteni egy franchise-t, akkor a legkézenfekvőbb megoldás ismét elmesélni, hogy miképpen lett Peter Parkerből maszkos igazságosztó. Megmagyarázni a bizonyítványt, hogy a Pókember - főleg az eredettörténete - egy modern mítosz, ami már annyira fontos része a popkultúrának, hogy akárhányszor el lehet mesélni. De ha csak szimplán összehasonlítjuk Sam Raimi 2002-es Pókember-ét a mostanival, akkor mégiscsak az a legpontosabb meghatározás, hogy A csodálatos Pókember egy remake. A film lényeges alkotóelemeinek többsége túlságosan is ismerős.

A csodálatos Pókember nem változtat annyit Peter Parker Pókemberré válásának történetén, hogy azzal meg lehessen magyarázni, hogy miért is készítettek most egy új filmet belőle. Értem, hogy nagy divatja van most az eredettörténeteknek, de vagy kreatívabban kellett volna nyúlni az alapsztorihoz, vagy egyszerűen megtörténtnek venni, hiszen azt úgyis mindenki ismeri, és belecsapni a közepébe.

Ez azért nem jelenti azt, hogy Sam Raimi Pókember-ének szolgai másolatáról lenne szó. Van néhány lényeges hangsúlyeltolódás a történet vezetésében, illetve egyes karakterek ábrázolásában. Ben bácsi (Martin Sheen), és May néni (Sally Field) mondjuk pontosan tíz évvel ezelőtti önmaguk tükörképei, de a Pókember maga már jelentős változáson esett át, méghozzá előnyére. A Sam Raimi-féle főhős egy szerencsétlen lúzer volt, aki képtelen időben kiérni a megállóba, és mindig őt találták meg először az iskola aggreszív bunkói egy kis csicskáztatásra. Az új idők Peter Parkere (Andrew Garfield) azonban már sohasem alázná meg magát azzal, hogy fut a busz után. Megvonná a vállát, és elgördeszkázna a suliig. Ha pedig belekötnek a szünetben, azt képes okosan elhárítani, sőt még védelmére is kell a leggyengébbnek. Parker sokkal izgalmasabb karakter lett. Megmaradt kívülállónak, intelligensnek, de már egyáltalán nem szánandó pojáca, hanem egy esetlenségében is vagány srác. Nem kell többet Tobey Maguire bamba képét néznünk.

A csodálatos Pókember | Chris Zylka és Andrew Garfield

Mary Jane, a felszínes hisztérika sincs többé. Van helyette Gwen Stacy (Emma Stone), aki messze nem csak a hajszínében különbözik képregényes vetélytársától. Magabiztos, szellemes, elragadó teremtés.  Ezeket a papíron létező karaktereket persze meg is kellett jeleníteni. A franchise újraindításával kapcsolatos két legjobb döntés Andrew Garfield és Emma Stone szerződtetése volt. Garfieldot a Social Network óta szokás ismerni, de eddigi legjobb alakítása a kevésbé ismert Red Riding-trilógia első részéhez fűződik. Emma Stone elragadó színésznő, aki még az olyan agyzsibbasztó filmeket, mint az Őrült, dilis, szerelem is elviselhetővé tudta tenni. Az ő alakításán csupán a magyar szinkron ront egy keveset, Parti Nóra hangja túl öreges hozzá. Kettőjük közös jelenetei A csodálatos pókember egyértelmű csúcspontjai. Elbűvölő az a természetesség, ahogyan játsszák az egymásra rákattant, nagyokat bénázó tini-szerelmespárt (nem meglepő, hogy a forgatás alatt az életben is összejöttek). Ebben a filmben nem az a legizgalmasabb, hogy Pókember hogyan fogja legyőzni a Gyíkot, hanem hogy mikor fogja már végre megcsókolni Stacyt.

A csodálatos Pókember | Emma Stone és Andrew Garfield

Marc Webb meglepő választás volt rendezőnek. A csodálatos Pókember előtt mindösszesen egy nagyjátékfilmet forgatott, az 500 nap nyár című romantikus komédiát, amely egy elég szűk társadalmi réteg ízléséhez fazonírozott, gyakran idegesítő darab. Egy Pókember-mozi viszont tipikus tömegfilm, amelyet úgy kell megcsinálni, hogy minél több ember örömét lelhesse benne. Ahogy erre már utaltam is, a szerelmi szál kibontását hibátlanul oldja meg Webb, ebből a szempontból jó döntés volt rábízni a feladatot. A történet különböző vonulatai között viszont ritmustalanul, sietősen ugrál. Mintha minél hamarabb túl akart volna esni a kötelezőn, az eredettörténet felmondásán. A legrosszabbul a gyíkká változó doktor, Curt Connors (Rhys Ifans) figurája járt. Érződik a szándék, hogy nem akarták őt egyszerűen elvetemültnek ábrázolni, hanem próbálták megrajzolni a doktor gonosszá válásának ívét, de ebből szinte semmi sem valósult meg a vásznon. Különösebb felvezetés nélkül, máris az egész város elgázosításán gondolkozik.

A csodálatos Pókember | Rhys Ifans

Lehet sok mindenért szidni Sam Raimi Pókember-filmjeit, de az első két részt még megfelelően kézben tartotta, és mindkettőből világosan tükröződött a rendezői koncepció. A csodálatos Pókember több téren is túlszárnyalja elődeit, főszereplők, humor, a kevésbé érzelgős hangvétel is jól áll neki, de ezzel együtt sokkal egyenetlenebb film, mint a 2002-es Pókember. Szinte minden jól sikerült jelenetre jut egy gyatra.

Az akciójeleneteket hirtelen vágásokkal, szubjektív kameraállásokkal kísérelték meg változatosabbá tenni, de ezekkel együtt sem emelkednek a többi nyári szuperprodukció által kínált CGI-tűzijáték fölé. Összesen egy darab tényleg izgalmas és emlékezetes összecsapás van a filmben, amikor a csatornában mérkőzik meg a Gyík és Pókember. Itt bevetnek egy minden bizonnyal A nyolcadik utas: a Halál-ból elesett ijesztgetést is. A többi harc szép, látszik, hogy sok pénzbe került, mozgalmas és átlagos. A Gyík korántsem izgalmas főgonosz, bár azt meg kell hagyni, hogy látványosak az átalakulásai.

A csodálatos Pókember | Andrew Garfield

A Pókember-franchise tehát újra elindult. Két sokra hivatott színésszel, akik a tökéleteshez közelítve formálták meg Pókembert és Gwen Stacyt. Most már csak egy hozzájuk méltó filmet kell készíteni, amely nem elégszik meg azzal, hogy átlagos nyári látványosság legyen. Erre minden esély meg is van, ugyanis az eredettörténet ezennel ki lett pipálva, most már elő lehet venni a nagyközönség által nem ismert történeteket a Pókember félévszázados múltjából.