A Merida, a bátor talán csalódást fog okozni azoknak, akik azzal az elvárással ülnek be rá, hogy a Pixar animációs stúdió megint valami egészen újszerűt vonultasson fel történetmesélésben és vizuális megoldásokban. Ez a film nem WALL-E, még csak nem is Szörny Rt., de nem is tetteti magát másnak, mint ami: egy bájos, sokszor vicces mese, ami végül mégis behoz valami teljesen újat és fontosat a Pixar világába.
Ez az újdonság a nő. A Pixar korábbi filmjeiben a női figurák általában mókás epizódszereplők voltak, akik csak színesítették a filmet, most viszont végre női problémák, nők közti viszonyok állnak a középpontban. A Merida, a bátor egy lány felnőtté válásáról, és az anya-lánya viszony meghitt, konfliktusos, bonyolult titkairól mesél, rengeteg szeretettel. Az író-rendezőt, Brenda Chapmant a saját lányához fűződő viszonya ihlette a sztori megírására - de a Pixar "kreatív nézeteltérések" miatt menet közben elbocsátotta, és egy férfival (Mark Andrews) helyettesítette. Szerencsére a mese szíve megmaradt.

Merida egy hercegkisasszony a középkori Skóciában, de szemtelenül burjánzó vörös loboncával és vadócságával egyáltalán nem azt a hercegnői viselkedést hozza, amit a szülei, Elinor királyné és Fergus király elvárnának tőle. Merida unja a hárfaórákat és gyűlöli a hercegnős ruhákat, amikben mozdulni sem lehet, ő legszívesebben lóháton nyargalászik és íjával lövöldözik az erdőben. Egyszerre lázadó kamaszlány és vérbeli akcióhősnő: az egyik látványos, Mission: Impossible-szerű jelenetben megmászik egy óriási sziklát, és lazán beleiszik a mellette zubogó vízesésbe.
Meridának akkor lesz végképp elege abból, hogy életét a hagyományok szabják meg, amikor anyja bejelenti, hogy a szomszédos klánok elsőszülöttei megmérkőznek a kezéért. A lányt nemcsak az zavarja, hogy helyette választanak, hanem egyáltalán nem vonzza a férjhez menés gondolata. A hagyományos nemi szerepek és az önmegvalósító, modern nő igényei kerülnek ellentétbe egymással. Merida kicsi korában nagyon közel állt az anyjához, de ezt a konfliktust most nem lehet egykönnyen megoldani, Fergus király pedig afféle tradicionális férfiként inkább a harcmezőn jeleskedik, az érzelmek dolgában kevésbé erős, úgyhogy nem tud segíteni.

A lány durcásan elrohan otthonról, és az erdőben találkozik egy boszorkánnyal - még egy izgalmas női figura -, aki talán egy ügyes varázslattal megoldhatja a gondot. A továbbiakat nem részletezem, mindenesetre a varázslat egész másképp sül el, mint ahogy Merida remélte, és a film hátralevő kétharmada azzal telik, hogy a lány megpróbálja helyrehozni, amit elszúrt. A családi viszonyok érzékeny és kedves ábrázolásáról a hangsúly áttolódik az akciójelenetekre, amiket időnként Merida és anyja - a kialakult helyzet miatt kissé bizarr - lelkizései szakítanak meg.
A varázslat kimenetele kissé idétlen ahhoz, hogy a felnőtt nézők innentől teljesen a filmmel maradjanak, de a profizmus azért átlendít egy csomó akadályon: a tempó pörgős, a mellékszereplők - különösen Merida három ördögfióka kisöccse - szórakoztatók, a látvány terén pedig a Pixar megint hozza a tőlük elvárt maximumot. A sziklás-mohás skót táj mellett nekem Merida buja vörös fürtjei jelentették a legnagyobb élményt.

A film elején még aggódtam kicsit, hogy Merida egyszer csak mégis elkezdi keresni az igazi szerelmet, de az írók nem vetemednek ilyesmire: végig a lány önállóságának kivívására és az anyjához fűződő kapcsolatának új alapokra helyezésére koncentrálnak. Ellentétben a szemüket rebegtető, finomkodó, Barbie-alkatú Disney-hercegnőkkel, a film végére Merida egészséges példaképpé növi ki magát a lánynézők számára. Öntudatos, rátermett, szeretetteljes nővé válik. Remélem, a kisfiúkat is elbűvöli.
Megjegyzés: A Pixar-hagyományokhoz hűen a Merida, a bátor előtt is levetítenek egy kísérőfilmet. A La Luna (A Hold) különösen aranyos és képileg is elragadó történet egy kisfiúról, akit két dörzsölt öreg egy egészen különleges mesterség trükkjeibe vezet be egy éjszaka. Érdemes időben érkezni a moziba (amúgy is persze), mert ezt nagy kár kihagyni.
Meggörbül a tér, annyira vagány
J.J. Abrams ott folytatta a Sötétségben - Star Trekkel az Űrszekerek-univerzum újjáépítését, ahol a 2009-es újratöltött első rész végén abbahagyta, és ismét egy ...
Meggörbül a tér, annyira vagány
J.J. Abrams ott folytatta a Sötétségben - Star Trekkel az Űrszekerek-univerzum újjáépítését, ahol a 2009-es újratöltött első rész végén abbahagyta, és ismét egy ...
Meggörbül a tér, annyira vagány
J.J. Abrams ott folytatta a Sötétségben - Star Trekkel az Űrszekerek-univerzum újjáépítését, ahol a 2009-es újratöltött első rész végén abbahagyta, és ismét egy ...
Borzasztó, ha nem sikerül a film
Pohárnok Gergely operatőr 2006-ban a Taxidermiával, idén a Miele című olasz filmmel szerepelt a cannes-i filmfesztivál hivatalos programjában. Az [origo]-nak adott ...
Csak egy rendes lány?
Emma Watsont sokan még most is a Harry Potter-filmek stréber, aranyoska Hermionéjával azonosítják, de a huszonhárom éves színésznő kezdi kinőni a jókislány-szerepkört. ...
Én vagyok Gatsby
Aki mesterművet várt, magára vessen, aki pedig egy új Moulin Rouge!-t, örüljön, hogy nem kapta meg. Baz Luhrmann A nagy Gatsby-je nagyon tisztességes, szinte minden ...
Tíz dolog, amit várunk Cannes-ban
A szerdán kezdődő 66. cannes-i filmfesztiválon újra eláll majd a lélegzetünk Ryan Goslingtól, zenélő vámpírokat és meleg Matt Damont bámulunk, Alec Baldwin segítségével ...
Őrült magyar komolyan gondolja
Itt egy fiatal magyar filmrendező, aki mindenben különbözik az átlag magyar filmrendezőtől: nem végzett Színműt, sci-fit és horrort csinál művészfilm helyett, nem ...
Ha gyűlölöd a popcornt
Azok sem maradnak néznivaló nélkül a nyáron, akiket hidegen hagynak a szuperhősök, a képregényfigurák és a hatalmas robbanások. Hiszen Jude Law begyógyszerezi Rooney ...
Nem féltem, inkább ideges voltam
Feltörekvő német színésznő, aki 19 évesen, első főszerepével már egy sereg díjat begyűjtött: a szép arcú Saskia Rosendahl a Titanic fődíját elnyerő Lore című filmben ...
Temessük el végre Amélie-t!
Az új évezred első éveinek legjobb filmjei közül kettő is eszünkbe juthat a Tajtékos napokról, hiszen Audrey Tautounak az Amélie csodálatos életét, Michel Gondry ...
Hollywood ledobja milliárdos bombáit
A filmforgalmazók minden bizonnyal esős nyárban reménykednek, mert csak folytatásból vagy tucatnyit küldenek a mozikba, köztük Superman, Kirk kapitány, Adam Sandler, a ...
Az is csoda, hogy még élek
Brian de Palma szerint egy nagy művésztől nem várható el, hogy barátságos nagybácsi legyen, és ő ehhez is tartotta magát interjúnk alatt. Hollywood 72 éves ...
Hollywood benyal Kínának
Tarantino simán hagyja, hogy kínai cenzorok szabják át a filmjét, Robert Downey Jr. Pekingben bohóckodik, Michael Bay kínai valóságshow-ban választ szereplőket a ...
Sokkal többen nézték ByeAlexet
Hamis volt, de a Compact Disco döntőjét tavaly nem követték ennyien.
Emberek ugrálnak Budapest tetőin
Budapest 100 videójában a Széchenyi fürdőt és hőerőművet veszik be.
Saját útját filmezte végig egy csomag
Minikamerát és intelligens vezérlést szerelt postai csomagjába egy brit szaki.