Keira Knightley duzzad a vágytól

2013.01.25. 15:22

Joe Wright szokatlan eszközökkel, dinamikusan filmesítette meg az Anna Kareninát, lebilincselő adaptációja mégis hűen visszaadja Tolsztoj világát.

Joe Wright Anna Kareniná-jába szerintem valaki vagy azonnal beleszeret, vagy rögtön elutasítja, mint badarságot. A film úgy indul, hogy egy elhagyott színháztermet látunk kétoldalt egymásra dobált székekkel, felgördül a függöny, és ott ül a színpad közepén Oblonszkij (Matthew Macfadyen), akit koreografált mozdulatokkal borotvál egy szolga. Pillanatok alatt világossá válik, hogy ez itt nem egy szokványos adaptáció. Színházi díszletek közt, Dario Marianelli zenéjére hajlongnak, köröznek a színészek, majdnem táncot járnak, de tévedés ne essék, ez itt mégsem musical, senki nem fog dalra fakadni. Nem mást látunk, mint a 19. századi moszkvai és szentpétervári arisztokrácia kikent-kifent, álságos világának egyszerre költséghatékony és roppant találó megjelenítését. Mindenki szerepet játszik, miért ne állítsuk hát őket színpadra?

Forrás: UIP
Jude Law és Keira Knightley az Anna Kareniná-ban

Megjelenik az aggodalmas és nagyon szerelmes Levin (Domhnall Gleeson), aki feleségül akarja kérni Kittyt (Alicia Vikander), Oblonszkij sógornőjét, közben Oblonszkijéknál otthon áll a bál, mert a felesége, Dolly (Kelly Macdonald) rájött, hogy férje csalja a nevelőnővel, így Oblonszkij húgán, Annán (Keira Knightley) a sor, hogy férjét (Jude Law) és kisfiát Szentpéterváron hagyva Moszkvába jöjjön megbékíteni Dollyt.

A báli jelenet, ami Tolsztoj regényének kulcsfontosságú pontja, a filmben is tökéletesen kivitelezett csúcspont. A kamera lendületesen pörög-forog a figurák közt, mintha maga is egy volna közülük, egyik arcról a másikra rebbenve leleplezi az érzelmeiket takargatni próbáló szereplőkben dúló indulatokat. Kitty kikosarazta Levint, és arra számít, hogy az ifjú katonatiszt, Vronszkij (Aaron Johnson) megkéri a kezét, azonban amikor belép lenyűgöző fekete estélyijében Anna, rögtön kiderül, hogy Vronszkijt egyáltalában nem Kitty érdekli.

Forrás: UIP
Aaron Johnson és Keira Knightley az Anna Kareniná-ban

Keira Knightley lélegzetelállítóan néz ki ebben a jelenetben, és iszonyatos feszültség van abban, ahogyan Anna és Vronszkij a táncparketten percek leforgása alatt végzetesen egymásba szeret. Wright a Vágy és vezeklés zaklatott nyitányában már bizonyította, hogy mennyi mindent képes szöveg nélkül, a színészek zenére koreografált mozgásával és az operatőri munkával kifejezni, itt megismétli ezt a bravúrt. Ha valaki nem ismerné a regényt, annak is evidens e pillanatban, hogy Anna élete soha többé nem lesz az, ami eddig volt.

Anna megrémül saját magától, sietve hazautazik Szentpétervárra, de Vronszkij utánamegy, és onnantól nincs visszaút, a nő házasságtörő viszonyra lép a nyalka tiszttel. Knightley megmutatja, hogy már elég érett egy ilyen feleség- és anyaszerephez, bár még mindig nádszálalkatú, az a hebrencs libaság már kifakult belőle, ami korábban erősen behatárolta, hogy milyen szerepek állnak jól neki. De talán Jude Law a legnagyobb meglepetés, aki nemcsak pofaszakállára és komikus szemüvegkeretére támaszkodik Karenin megformálásában: kissé görnyedt tartásával, komótos járásával, súlyos szavaival teljesen átlényegül a szigorú, vallásos férfivá, ilyennek még sose láttuk.

Forrás: UIP
Aaron Johnson és Keira Knightley az Anna Kareniná-ban

Mindegyik színész nagyon erős, de ez a film elsősorban a látványból táplálkozik. Wright és operatőre (Seamus McGarvey, aki többek közt a Bosszúállók-at és a Vágy és vezeklés-t is fényképezte) bátor kameramozgásokkal és vizuális megoldásokkal dolgoznak - különösen szép Anna és Vronszkij első szeretkezése az egészen közelről mutatott testrészekkel és líraian egymásba mosódó képekkel -, de ez nem fölöslegesen hivalkodó, hanem nagyon is illik ehhez a felfokozott, tragikus szerelmi történethez. A nagystílű operatőri munkát érdekesen ellenpontozza néhány meglepő, naturalisztikus apróság, például amikor közelről mutatják Anna levelet tartó kezét, látjuk, hogy körmei mellett szárazon hámlik a bőr, amikor szerelméről vall Vronszkijnak, nyál csillog a két fogsora közt. Ezek a részletek csak még érzékibbé, tapinthatóbbá teszik a szenvedélytől duzzadó filmet.

Forrás: UIP
Domhnall Gleeson és Alicia Vikander az Anna Kareniná-ban

Ennek az adaptációnak a legnagyobb teljesítménye talán mégis az, hogy Tom Stoppard forgatókönyvíró a borzasztó hosszú regényt briliánsan sűrítette kétórás filmmé. Minden itt van, ami fontos, és semmi sincs, ami fölösleges. És a tempó egy pillanatra sem lankad. Természetesen Anna és Vronszkij viszonya mellett Kitty és Levin kapcsolata is nagy súlyt kap. A moszkvai és szentpétervári események nagy része az ötletesen használt díszletek közt zajlik, olyan jópofa megoldásokkal, mint a színpadon rendezett lóverseny vagy a terepasztalon haladó és az igazi vonat összevágása, viszont amikor a tiszta, erkölcsös életet képviselő Levinnél vagyunk vidéken, külsőket (vagy legalábbis annak tűnő helyszíneket) is kapunk. Amikor Levin vadászik, kaszál a parasztokkal, vagy elalszik a szénaboglya tetején, kiszabadulunk a színház falai közül. A megjátszós, külsőségekre és formaságokra adó, illetve az egyszerű, őszinte életnek ez a vizuális szembeállítása gyönyörű megoldás, de nemcsak Levinnél jelenik meg: amikor Anna és Vronszkij végre teljesen önfeledten piknikeznek és szerelmeskednek a szabadban, mögülük is eltűnnek a színpadi díszletek.

Wright filmje rendhagyó megvalósításával, dinamizmusával ízig-vérig mai adaptáció, de az benne a zseniális, hogy ez az újszerű forma mégis pompásan, hűen adja vissza a Tolsztoj által lefestett világot.