Fejbe kólintanak a meztelen cicik

A Spring Breakers - Csajok szabadon minden, csak nem bugyuta tinifilm a tengerparti bulizásról: az őrülten tehetséges és meglepően okos Harmony Korine filmje olyan, mintha Bret Easton Ellis egy ismeretlen regényét a jobb korszakát élő Quentin Tarantino filmesítette volna meg.

Már akkor lehet sejteni, hogy nem csak habcsókból épül majd fel Harmony Korine mézeskalácsháza az első jelenet sörfürdőben egymást felüllicitáló csupaszcici-bajnoksága ellenére, amikor a négy főszereplő lányka, egy kertvárosi főiskola pompon-pozitív vegyes válogatottja egy út menti mócsingfaló kifosztásával tesz szert a tavaszi szünetre tervezett nyaralás árára. De akkor legkésőbb, amikor a kokainszínű és állottsör-szagú floridai vadulásról átkerül a hangsúly egy Alien nevű kétes egzisztencia társaságára: a lányokat pártfogásába vevő egyszemélyes maffia kattant és fegyverropogós világára, meg a csajoknak az ebben játszott igen komoly és mégoly mord szerepére.

Spring Breakers | Vanessa Hudgens, Rachel Korine, Ashley Benson és Selena Gomez

Persze eddigre az ember már rég elveszett a film sűrűjében - mert az első (vagyis a mellbimbókon a leszopogatásukig gyöngyöző sörkortyok után a második), ami feltűnik, hogy Korine-nak nemcsak a látásmódja egyedi, de nagyon ért a képekhez meg a filmezéshez is. Az csak a csomagolópapír, hogy mennyire lendületes és videoklipszerű az egész, meg hogy milyen eredeti és nem konvencionális beállításokat használ a Visszafordíthatatlan-t is felvevő Benoît Debie operatőr, vagy hogy milyen bájos odafigyeléssel van megkomponálva a legrövidebb ideig mutatott kép is - ha egy-egy bulirészletet kimerevítenénk, percekig lehetne nézegetni a pulykafarhátat kalapként viselő dzsánkit meg a játék babát vízipipának használó fiatalembereket.

Az igazán remek az a sajátos nyelvezet, amin a Spring Breakers beszél. Korine néha keveri az idősíkokat, előre megmutat egy-egy fontos, de önmagában túlontúl sejtelmes részletet, amiről nem tudjuk, hogy mit fog jelenteni, mert bármit jelenthet, és annak az ellenkezőjét is. Az sem egyértelmű, hogy mi zajlik most, mi az, ami már megvolt, és melyik snitt bukkant fel a jövőből - mindez pedig folyamatos feszültséget ad a filmnek, hogy csak akkor üljön le, amikor már tényleg menthetetlen a helyzet. Mert azért ilyen is van: a rendező néha túl messzire megy az atmoszférateremtésben, és túl hosszan énekeltet Britney Spearst a rosszarcú gengszterrel, vagy egy hangsúlyos ponton tizenötször elismétel három, már elsőre is idegesítően bumburnyák mondatot.

Spring Breakers | Ashley Benson és Vanessa Hudgens

Korine folyamatosan és kiváló érzékkel játszik rá az ellenpontozásra: a véresen komoly helyzetek komolyan vehetőségét kompromittáló abszurditásokra (mint amikor a lányok egy szál bikiniben állnak a tisztelt bíróság előtt, vagy ott vannak a zseniálisan összeválogatott rablóruháik, a mackónadrág, a szexi és dizájnos fürdőruha, valamint és elsősorban a Barbie-rózsaszín símaszk). Vagy amikor a drogbáró azon kesereg, hogy mennyire legatyásodott, és közben fél méter magas hegyben áll előtte az asztalon a negyed mázsa marihuána. De ilyen az is, amikor a lányok a szüleikkel beszélnek telefonon, például arról, hogy itt Floridában mindenki milyen nyitott és közvetlen, és az angyali hangú narráció közben közvetlen fiúk szívnak üvöltve kokaint nyitott lányok barátságos szeméremdombjáról.

Remek ez az abszurd, implicit és szürkésfekete humor, és tökéletesen illik Korine öntörvényűségéhez: mivel a rendező gondosan kerül mindenféle filmes sablont, és szembemegy minden elvárással (lásd például az utolsó jelenet legelejét), sosem lehet tudni, hogy ki mire készül, de még azt sem, hogy egyáltalán pozitív vagy negatív-e az adott szereplő - ehhez a folyamatos lebegtetéshez igencsak passzol a sajátos, pillanatnyi szünetet sem engedő forma. Igaz, még egy kis elborultságot, amolyan Gaspar Noé-s elszállást elbírt volna a film, valamivel több kendőzetlen pornográfiát, egy kicsivel brutálisabb káoszt, még egy csepp határfeszegetést. Legfeljebb akkor fele annyian néznék meg.

Spring Breakers | Selena Gomez, Ashley Benson, Rachel Korine és Vanessa Hudgens

Nincs is talán ebben a filmben semmi, amit Korine konvencionálisan közelítene meg; még az érzelmek, az emberek közti kapcsolatok bemutatása is inkább abszurd, mintsem szokványos. Alien, a James Franco teljes átlényegüléséből, gumiarcából, tahó tájszólásából, belülről szikrázó őrületéből és minden eddiginél pontosabb színészi játékából létrejött gengszter például egy orgonánál fehérebb zongoránál klimpírozva és verset rögtönözve számol be kvázi érzéseiről. De működik, ez is működik, sőt, más talán nem is működne: ami ennél egy fokkal normálisabb, az ilyen környezetben már giccsnek hatna.

Így aztán persze nem normális a film abszolút csúcsjelenete sem, ami után az ember tényleg leveszi a kalapját, és mélyen magába néz, hogy hogy is van ez ezzel a negyvenéves rendezővel, aki csuklóból kiráz egy olyan jelenetet, ami a legnagyobbaknak is csak ihletett állapotban sikerül: amikor két lány töltött fegyverek csövét dugja Alien szájába, mi pedig nem tudjuk, hogy viccelnek vagy fenyegetnek. Pláne, mert látszik (és ettől igazán jó ez a pár perc), hogy ők sem tudják, ahogy Alien sem tudja, mert a kérdés ott és akkor éppen nyitott. Lehet belőle agyvelő a falon vagy bugyinedvesedés - vagy mindkettő.

Spring Breakers | Ashley Benson, Vanessa Hudgens és James Franco

De mindez legfeljebb nudli lehetne csillogó díszcsomagolásban, ha nem lenne mögötte valami több; több, mint egy ritka ügyes filmes ritka ügyes mozgóképe. Ha nem derülne ki végül, hogy Korine libabőrösen jeges képet akart festeni erről a generációról - nem is társadalomkritikáról van szó, inkább csak látleletről. Ezekről a tizensok-huszonkevés éves mindjárt-felnőttekről, egy teljes generációról, akik nem tudnak mit kezdeni magukkal, akiknek semmiféle jövőképük nincsen, akik előtt nincs perspektíva, mert nincs nekik bemutatva semmilyen érték, amit követhetnének.

Lézengés és kiüresedés, változtatásképtelenség és lefelé tartó spirál, az van csak helyette - nem csoda, hogy a fegyveres életmódba és a hatalomba mély szerelemmel belehabarodó lányok úgy érzik, az egyetlen esélyük arra, hogy valakik legyenek, ha ezt erővel kényszerítik ki. Korine túlontúl hihető víziójában a srácok nem azért lesznek bűnözők, mert szegénykéknek nincs más választásuk, hanem azért, mert azok akarnak lenni. Magukba néznek, körülnéznek a világban, és ezt választják, mert úgy érzik, ez a legtöbb, amit elérhetnek. S mindez a lehető legvisszafogottabban, a szájbarágás szikráját is kerülve van benne a Spring Breakers-ben, ítélkezés és sopánkodás nélkül, tárgyilagosan - mint Bret Easton Ellis Nullánál is kevesebb-jében.

Spring Breakers | Ashley Benson, Rachel Korine, James Franco és Vanessa Hudgens

Pedig az elején még azt hittük, a monokini, a tölcsérből szájba érkező pia meg Skrillex törtfehér zaja lesz itt a lényeg. A fene se hitte, hogy majd még gondolkodni is kell.