Először az értelmet pusztítják el

Egy óvodás kisfiú fantáziáját megszégyenítő szabályrendszer és már-már vallásosan monumentalista látványvilág jellemzi a dimenziókapun át érkező, gigászi űrlények és az ellenük kifejlesztett óriásrobotok összecsapásáról szóló Tűzgyűrűt. De probléma-e, ha egy ilyen film tulajdonképpen úgy marhaság, ahogy van? 

Adott egy iszonyatos költségvetésű sikerfilm, látványvilágában annyi számítógépes animációs trükkel, hogy közelebb áll a Shrek-hez, mint A hetedik pecsét-hez, és arról szól, hogy háromezer tonnás, gyilkos űrlények bújnak elő a Csendes-óceán alján megnyílt dimenziókapuból, és az emberiség felhőkarcolónyi méretű, verekedő acél óriásrobotok bevetésével veszi fel a harcot ellenük. Mindazok, akik nem azért ülnek be egy ilyen filmre, mert az óvodában a verekedéstől eltiltott kisfiuk elrángatja rá őket, aligha várnak iszonyú mélységeket és meglepő újításokat egy hasonló sztoritól.

Charlie Hunnam és Kikucsi Rinko a Tűzgyűrű című filmben Forrás: InterCom

És a Tűzgyűrű meg is felel a hollywoodi tömegfilmek legalapvetőbb követelményeinek: látványos, hozzáértően használja a zsáner szabályait, rendben van a történet dramaturgiája, van lendülete és feszessége, nem hosszabb az elviselhetőnél, sőt, Guillermo del Toro rendező és az írók a klasszikus japán Godzilla és Mechagodzilla filmek iránti tiszteletadáson kívül még némi többlettartalommal is megkísérelték feltölteni: könnyesen érzékeny apa-fiú és apa-lánya kapcsolattal, szerelmi szállal és hazafiassággal.

Más kérdés, hogy ezeknek az "extráknak" a megvalósítása rendkívül kínos párbeszédeket, rém közhelyes jeleneteket és az IMAX-hatás révén szinte a bőrre kenődő giccs-szirupot jelent, de legalább megpróbálták megadni a léleknek azt, amit nem elégít ki a méltán híres "robotököl: vasököl" közmondás igazságának oly lelkes bizonyítása. Akinek tehát ennyi elegendő, indulhat is a moziba.

Tűzgyűrű Forrás: InterCom

Aki viszont jobban megfontolná a mozijegy árának elköltését, mert robotmániás gyermekkorú rokona olyan jól nevelt, hogy erre lehetőséget hagy neki, az azért aludjon még egyet a dologra. Mert azt például be kell látni, hogy objektíven szemlélve az ügyet, ez a film már alapjainál fogva úgy marhaság, ahogy van.

Az emberiség ugyanis kizárólag az óriásszörnyek legyőzésére alkotta meg - nyilván, miután megnézte a moziban a Mátrix-ot, aztán az Avatar-t is - az emberi agyhullámok által vezérelt gigarobotokat, mégis, ezek a harca teljesen alkalmatlan eszközöknek tűnnek. Fő alapelvük a filmen persze a látványos verekedés, ami ugyanakkor - ezt látjuk a film legalább felében - abszolút semmit nem ér az űrlények ellen, akiket a bemelegítő ütlegelés után úgyis aktivált rakétákkal, plazmaágyúval (vagy mivel), esetleg óriáskarddal győznek le. És bár a technika olyan fejlett, hogy ihaj, azt azért nem sikerült elérni, hogy a robotokat irányító katonáknak ne a gép fejében kelljen ülniük, folyamatosan kockáztatva az életüket, hanem mondjuk egy szárazföldi vezérlőteremben, úgynevezett távvezérléssel működtetve a gépeket.

Idris Elba a Tűzgyűrű című filmben Forrás: InterCom

Amúgy meg a robotok fejlesztőinek, akik dollár-ezermilliárdokat öltek a projektbe, látszólag fogalmuk sincs, hogy milyen is egy hatékony fegyver: minden robot mást tud, van, amelyiknek körfűrészből van a keze, van, amelyiknek három karja van és hárman vezérlik, van, amelyik egyszerre tud kilőni vagy tíz atomrakétát, satöbbi - próbáljunk ki mindenfélét, oszt' meglátjuk, bejön-e. De a pilóták még csak tisztában sincsenek azzal, hogy milyen lehetőségeik vannak, nyilván átaludták a kiképzés unalmasabb óráit: a film szerint jó tíz évvel az űrlények elleni háború kezdete után az egyik újonc rábök egy vezérlőre, hogy képzeld, van kardunk is, amivel egy mozdulattal kettévághatjuk az ellenfelünket, mit szólsz? Hát kár, hogy ez korábban senkinek nem jutott eszébe.

Szóval olyan ez a film, mint a kilencvenes évek számítógépes játékai, amikor még nem volt fontos a lenyűgöző történetmesélés, csak az, hogy a két egymással szemben kiálló harcos minél látványosabban püfölje egymást. Vagy még inkább olyan, mint a kisgyerekek fantáziája, amikor a kezükben tartott G. I. Joe-figura a pillanatnyi ötleteik függvényében bármire képes, és bárminek az ellenkezőjére is - a logika meg kit érdekel. (Más kérdés, hogy én például dühös csodálkozással eltelve húznám fel a szemöldököm, ha a csemetém Cigányveszélynek hívná a kezében tartott robotját, mint a filmben, ahol a fő monstrumot Gipsy Dangernek nevezte el bohókás keresztapja.)

Tűzgyűrű Forrás: InterCom

A logikának egy hasonló látványorgia esetében egyszer kell, hogy feltétlenül szerepe legyen: amikor a fő ütközet előtt annak rendje és módja szerint kiderül, hogy az űrlények kifélék-mifélék, és milyen céllal érkeztek a Földre. Ilyen háttértörténet híján az ellenség nem lenne összetettebb, mint a katonai lőgyakorlaton a lövészek előtt fel-felbukkanó, bűnöző alakú céltáblák. A Tűzgyűrű ilyen magyarázatai azonban bántóan elnagyoltak: összesen ha két mondatban ismertetik az idegen létforma minden jellemzőjét, ráadásul az is sántít kissé, ahogyan a tudósok megszerzik az erre vonatkozó információkat. A harmadik erről szóló mondat pedig roppant zavaros: valami van a DNS-ük és a fejlettségük összefüggéseivel, de amit erről mondanak, annyira értelmetlen, hogy felmerül, esetleg magyarra fordítási hibáról van szó. (A szinkronos verzió amúgy sem ajánlott olvasni már tudó nézők számára, és nem csak azért, mert a robotok nevét, a német Jäger, azaz vadász szót bájos magyar akcentussal végig ízesen "jáágernek" mondják "jéger" helyett, de Kikucsi Rinko szinkronhangja miatt sem: amikor Ubrankovics Júlia fülsértően nyafogó, kamu-infantilis csipogásán felnevet az egész moziterem, az azért megnehezíti az amúgy komoly jelenetek illő hangulatú befogadását.)

Ha viszont a logikát messze száműztük a Tűzgyűrű hatásköréből, tényleg nem marad más, mint a látvány, ami egyfelől rendkívül impozáns, másfelől szívesen nézegetné többet az ember. Ám a szörnypornó-rajongók (és ki nem az, aki beül erre a filmre?) hoppon maradnak, mert a hasonló filmek sajnálatos, sejtetésre alapuló tradíciói meg a korszellem diktálta szélvésszerű vágási technika miatt lehetetlen egy-két másodpercnél tovább legeltetni a szemet az űrlényeken. Hinnünk kell hát az egyik ámulatból a másikba eső ezredeseknek a vásznon, akik nem győzik újra meg újra elmondani, hogy "ez nagyobb, mint eddig bármelyik!", "én ilyet még soha az életemben nem láttam!".

Tűzgyűrű Forrás: InterCom

Ennyi kellemetlen körülmény mellett pedig nem csoda, hogy még a jóindulatú szemlélő is észreveszi azt a tengernyi apró hibát, amelyek összessége szinte nevetségessé teszi ezt a történelemkönyvekbe amúgy sem vérfagyasztó komolysága miatt bevonuló filmet. Például, hogy az űrszörnyek vére elvileg olyan savas, hogy egy irodaházra ráfröccsenve az épület fele egyszerűen elolvad, azonban ez senkit nem akadályoz meg abban, hogy feldarabolja a hullájukat, sőt, a belső szerveik között mászkáljon. Vagy hogy ebben a filmben jó akciófilmes szokás szerint ismeretlen a törés vagy összeroppanás fogalma, mert az ég adta világon minden azonnal felrobban egy ütéstől, legyen az kamion vagy üvegfalú, fémszerkezetes felhőkarcoló, és akkor az óceán fenekén égő folyamatos tüzekről még szót sem ejtettünk.

De szép az is, amikor a nagy tudós öt-hat táblát teleír bonyolult kvantumfizikai tételekkel, amelyekből egy harmadikos általános iskolást megszégyenítve végül levezeti, hogy "ha eddig egyre gyorsabban egyre több űrlény érkezett a Földre, akkor hamarosan még gyorsabban még több űrlény jön majd". De persze a dimenziókapu használatára vonatkozó szabályok is csak akkor érvényesek, amikor annak megfelelő dramaturgiai funkciója van - hasonlóan működik, mint rossz nyelvek szerint az USA mexikói határai: alaposan megnézik, hogy ki jöhet be rajta, de kifelé bárki nyugodtan távozhat.

Kikucsi Rinko a Tűzgyűrű című filmben Forrás: InterCom

Ne hallgassuk azonban el a film egynémely szimpatikus gesztusát sem. Igaz például, hogy mindössze egyetlen szöveggel is rendelkező női szereplő van (Kikucsi Rinko), de ezt a nyilván a politikai korrektség és nemi esélyegyenlőség nevében meghozott döntést legalább tényleg tetszetősen kezelik, a nő ugyanis valóban egyenrangú férfitársaival, egyetlen nemi indíttatású beszólás sincs a filmben. És bár túl sok valódi funkciója nincs a korrektség maximalizálása miatt bevetett ötletnek, hogy tudniillik a robotbázis Hongkongban van, a katonák pedig a világ minden országából érkeznek, "az űrlények megint megpróbálják megsemmisíteni a Földet, azaz Washingtont"-diszciplínával szembemenő gesztus miatt azért egy piros pontot be lehet írni Del Toróék üzenőfüzetébe.

Tessék, végül mégiscsak sikerült valami jót is mondani a Tűzgyűrű-ről.