Röpködnek a testrészek, mint varjak a szántás felett

Why Don't You Play in Hell?
Vágólapra másolva!
Szerda este a velencei filmfesztivál nyitó ünnepsége, és a vörös szőnyeg elé emelt páfrányrengetegen rajongóihoz átvergődő George Clooney helyett a Why Don't You Play in Hell? (Miért nem játszol a pokolban?) című vérben tocsogó, hihetetlenül ötletes és vicces japán filmet választottuk. Why Don't You Play in Hell?Forrás: Venice Film Festival Nyolc-tíz bekezdésen keresztül lehetne sorolni a sokszínűen kivitelezett brutális erőszakosságokat, amelyek végigkísérik az egész cselekményt. De legyen elég annyi, hogy minden létező testrész levágásra kerül, egyes szereplők pedig szó szerint bokáig gázolnak a kiontott vérben. Akik ismerik Sion Sono japán rendező korábbi munkáit (Hideghal, Bűn és kéjvágy) nem lepődnek meg ezen a körülményen. Ahogy azon sem érdemes lamentálni, hogy mennyire öncélú ez az erőszakáradat, mivel a film épp ezt a fajta ábrázolásmódot parodizálja ki. Ennél sokkal fontosabb most, hogy miért folyik ki az a sok vér. Why Don't You Play in Hell?Forrás: Venice Film Festival A Why Don't You Play in Hell? rekviem a 35 mm-es filmért, amely végig a moziról, és azokról szól, akik belehalnak, ha nem rendezhetnek. A történet szerint két ellenséges jakuzaklán gyilkolja halomra egymást, miközben egy amatőrfilmes fiú rögeszmésen másról sem álmodik, mint hogy az ő mindennapjaikról forgathasson. Amikor ez a két párhuzamos szál találkozik, a filmezés élet-halál kérdésévé válik, és már mi magunk sem tudjuk, hogy hol a határ a valóság és annak képe között. Sono ügyes cselekményszövése mellett egy halom filmműfajt és műfaji klisét parodizál. Sorra kerülnek a jó zsaru-rossz zsaru felállások, a szamurájfilm, a maffiafilm, a bosszúfilm, de még a romantikus komédiák jellemző elemei is. Emellett elképesztően szórakoztató, bár két órán keresztül kicsit fárasztó a tenyérbemászó képi megoldások halmozása. Vannak itt abszolút oda nem illő lassítások, kimerevítések, lehetetlen kameraállások, és hirtelen arcra közelítések is. Végül lássunk két olyan ötletet, amelyek jól jellemzik Sono ironikus humorát. Az egyik jakuzavezér filmkészítésre adja a fejét, és egyik pillanatról a másikra átvedlik tipikus költségvetésről és forgatókönyvről vitázó producerré. Eközben a maffiavezér lánya könnyedén elsiklik afelett, hogy az apja egy gyilkos állat, és egyedül azért gyűlöli, mert hatalma ellenére még mindig nem sikerült őt filmsztárrá tennie. Semmi kétség, hogy szellemes húzás volt a fesztivál puccos megnyitójával párhuzamosan pont ezt a filmet programra tűzni.
Vágólapra másolva!