Audrey Tautou az igazi, mindig is ő volt

Lakótársat keresünk 3
Vágólapra másolva!
Barcelonai ösztöndíjasként ismertük meg a Lakótársat keresünk főhősét tizenegy évvel ezelőtt, a folytatásban Londonban és Szentpéterváron kereste a szerelmet, most pedig a romantikus komédiák alaphelyszínén, New Yorkban zárul a trilógia. A Casse-tête chinois című harmadik részt másfél hónappal a francia bemutató előtt láttuk, és jó hírekkel szolgálhatunk. 
Vágólapra másolva!

Nagyon szeretnivaló sorozat a Lakótársat keresünk-trilógia, mert minden epizódnak van egy olyan őrült, zaklatott vibrálása, ami teljesen idegen a jól bevett romantikus komédia sablonjaitól. A mozgatórugó végig a szerelem, de a három rész során mindig hangsúlyosak maradtak a baráti és családi kapcsolatok, valamint a munka (illetve az első részben még a tanulmányok), illetve a szórakozás, így sosem érezhettük azt, hogy Xavier (Romain Duris) élete egy egyenes vonal, ami halad előre valamiféle beteljesülés felé, hanem egy összevissza cikcakk, aminek irányát mindig erőteljesen befolyásolják a pillanatnyi impulzusok.

Lakótársat keresünk Forrás: Best Hollywood

A 2002-es első résszel (Lakótársat keresünk - L'auberge espagnole) engem azonnal meghódítottak, ugyanis pont akkoriban tértem haza egy egyéves görögországi Erasmus-ösztöndíjról, amely igen sok hasonlóságot mutatott Xavier barcelonai évével. Cédric Klapisch filmjének óhatatlanul volt némi propagandajellege (nem mintha az Erasmusnak sok reklámra lenne szüksége, ugyanis egyértelműen ez a legjobb dolog, ami egy egyetemista diákkal történhet), és visszanézve egyes monológok kifejezetten szájbarágós, EU-támogatás-hajhász jellegűek, de ez sem akkor, sem most nem zavart, mert a film iszonyatosan vicces, aranyos, személyes, és bármikor képes jó kedvre deríteni.

Klapisch Barcelonája ráadásul távolról sem olyan turistakirakat, mint például Woody Allené a Vicky Cristina Barceloná-ban, és nem próbálta meg elkendőzni az Erasmus-ösztöndíjasok hírhedt alkoholfogyasztási szokásait és promiszkuitását. Mindemellett persze istenien megragadta azt az érzést, hogy mennyire képes az ember ideiglenesen kötődni olyanokhoz, akiket lehet, hogy később sohasem lát viszont, és mennyire kívülállónak tűnik az alatt az év alatt mindenki más, aki egyébként fontos. Ráadásul a film befejezése, amikor Xaviernek első munkanapján, a minisztériumban elmagyarázzák a színes mappákba rendszerezést, ő pedig pár perc múlva kirohan, hogy inkább író legyen, feledhetetlen pillanat, ami örökké kísért minden tisztes irodistává lett, de a kiszámítható felnőttkor ellen néha-néha még lázadó egykori erasmusost.

Romain Duris és Kelly Reilly a Még mindig lakótársat keresünk című filmben Forrás: Best Hollywood

Persze óriási volt a kísértés szembemenni azzal, hogy miért is ne láthatnák újra egymást az ösztöndíjasok a folytatásban (még ha a valóságban ez sokkal nehezebben kivitelezhető is), és a három évvel későbbi második résznek (Még mindig lakótársat keresünk - Les poupées russes) talán az volt a legnagyobb hibája, hogy mindenáron vissza akart mindenkit hozni az első részből.

Az alaphelyzettel, miszerint Xaviert véletlenül újra összehozza a sors az első részben még szürke kis pulykatojásképű bakfisként megismert, ám időközben bombanővé érett Wendyvel (Kelly Reilly), még semmi baj nem volt, de azt már nehéz volt elhinni, hogy az egykori ösztöndíjas banda pont Wendy öccsének szentpétervári esküvőjén gyűlne újra össze. Hasonló kényszeredett döntésnek tűnt az első részben még egy kifejezetten idegesítő mellékszerepben feltűnő Audrey Tautou megtartása, aki a forgatáskor még aligha tudhatta, hogy az Amélie csodálatos élete világsztárt csinál belőle, a Még mindig lakótársat keresünk idején azonban már egyértelmű húzónév volt, így pár teljesen redundáns jelenet erejéig újra el kellett viselni a citromba harapott arckifejezését.

Romain Duris és Audrey Tautou a Még mindig lakótársat keresünk című filmben Forrás: Best Hollywood

Mindezeket leszámítva azonban a Még mindig lakótársat keresünk nem volt egy rossz folytatás. A túlzsúfoltságot és a csapongást végig ellensúlyozta a humor és az egyre jobb színésszé fejlődő Romain Duris megbízható főszereplői alakítása. A folytatás nagy érdeme az Isabelle-t, a leszbikus havernőt briliánsan megformáló Cécile De France kiemelése is, aki rövidesen szintén nemzetközi sztárrá vált, és Clint Eastwood és a Dardenne testvérek adogatták egymásnak.

Az első számú női főszereplővé előlépő Kelly Reilly is rengeteget profitált a film sikeréből, hiszen rövidesen Jude Law és Robert Downey Jr. (Sherlock Holmes), Michael Fassbender (Eden Lake) és Denzel Washington (Kényszerleszállás) oldalán szerepelhetett. Talán éppen ezért meglepő, hogy a harmadik rész mintha kicsit megfeledkezett volna róla, de az tény, hogy a Még mindig lakótársat keresünk szentpétervári fináléjában nagyon úgy tűnt, hogy az egy-egy csinos női idom láttán mindig könnyen elcsábuló, határozatlan és meglehetősen csélcsap Xavier vele hajózhat el a naplementébe.

Cécile De France, Romain Duris, Kelly Reilly és Audrey Tautou a Casse-tête chinois című filmben Forrás: MTVA

2013-ban Xavier és Wendy két gyerekkel és jó pár veszekedéssel túl vannak már azon a bizonyos naplementén, és amikor a Casse-tête chinois első tíz percében a negyven felé közelítő Xavier gondolkodás nélkül igent mond Isabelle-nek, hogy az ő spermája segítségével vállalhasson gyermeket, Wendyben eltörik valami, és meg se áll New Yorkig. Innentől nagyjából arra számítottam, hogy Xavier utánaköltözik, visszahódítja, és élnek boldogan az obligát negyedik részig.

Ehhez képest Klapisch teljesen más irányba viszi el a sztorit, és esze ágában sincs beállni a negyedik X-en kesergő-poénkodó romkomok sorába. A spanyol fogadó és az orosz babák után a kínai fejtörő (nem fogom hibáztatni a magyar forgalmazót, ha megmarad a kézenfekvő "Már megint lakótársat keresünk" vagy hasonló címnél) legfontosabb eleme is a multikulti, így egyrészt hű marad az erasmusos diákév örökségéhez, másrészt pedig Klapisch meg sem próbálkozik az amerikai kollégái által már számtalanszor bemutatott bohém, felső-középosztálybeli, fehér New York bemutatásával. Xavier egy szál matraccal fészkeli be magát Chinatownba, több magánéleti problémával, mint a Szex és New York csajai együttvéve, és igen, voltaképpen már megint lakótársat keres.

Romain Duris a Casse-tête chinois című filmben Forrás: MTVA

Míg a Még mindig lakótársat keresünk-kel kapcsolatban a legzavaróbb az egyenetlenség és az első film iránti nosztalgia voltak, Klapisch ezúttal tökéletesen eltalálta, hogy mit és kit kell megtartani az előző epizódokból. Most is vannak például osztott képernyős és animációs betétek, és kifejezett utalás az első részre az egyik "mindenki egyszerre rohan a lakáshoz, hogy megakadályozzon egy nagy lebukást" nagyjelenet, de a régi erasmusos mellékszereplők szerencsére már nem tűnnek fel, és Wendy öccse sem ugrik elő, hogy elhadarjon pár mókás, politikailag inkorrekt sztereotípiát a kínaiakról vagy az amerikaiakról.

Szimpatikus továbbá, hogy a film meg sem próbálja az örök szerelem idilljét sulykolni, és természetesként kezeli, hogy vannak elvált szülők és nem házasságban felnövő gyerekek is. Nem mondom, hogy ez jó vagy példaértékű, de ez a valóság, és egy olyan ingatag karakter esetében, mint Xavier, még következetes is. Éppen ezért kulcsfontosságú lesz egy amerikai állampolgárság érdekében kötött névházasság (amire jóindulatúan inkább toposzként tekintek, mintsem kliséként), annak minden szokásos velejárójával együtt, és újra előtérbe kerül az egykori nagy szerelem, Martine, azaz Audrey Tautou is, aki szintén csonka családban, egyedül neveli két, különböző férfitól származó gyermekét.

Audrey Tautou és Romain Duris a Casse-tête chinois című filmben Forrás: MTVA

Semmi bajom Tautouval, de mint említettem, ebben a sorozatban mindig feleslegesnek éreztem a figuráját, ezért amikor megláttam az előzetesben, rögtön arra gondoltam, hogy újra csak az ismertségét próbálják megfejni, és nagy nehezen beleerőszakolják majd a történetbe a jobb nemzetközi forgalmazhatóság érdekében. Kellemes meglepetés, hogy erről szó sincs. Martine-ból a harmadik filmre végre saját jogán is érdekes, többdimenziós karakter lett, akinek ráadásul a film legviccesebb pillanatai közül is több köszönhető.

Ahogyan Klapisch magabiztosabb rendező lett az évek során, úgy színészei is óriásit fejlődtek. Romain Duris természetes sármja és komikusi időzítése biztos bázisa a Casse-tête chinois-nak, de könnyed, évtizedes ismeretségen és együttműködésen nyugvó párosa Tautouval szintén megnyugtató fogódzó; mintha együtt nőttünk volna fel velük. Lehetetlen nem asszociálni másik idei nagy dobásukra, a Tajtékos napok-ra, így a játékidő előrehaladtával nem is tűnik vad vagy erőltetett ötletnek, hogy a három film szerelmi szála bezárjon egy szép kört.

Casse-tête chinois Forrás: MTVA

Ők ennek a trilógiának a Céline és Jesse-je, még ha Klapisch határozottan tagadja is a Mielőtt felkel/lemegy/éjfélt üt...-trilógia hatását (a londoni filmfesztiválon nézői kérdésre a rendező azt válaszolta, hogy nem látta egyik Mielőtt-filmet sem). Persze a kínálkozó párhuzam abból a szempontból is sántít, hogy a Lakótársat keresünk-sorozat végig sokszereplős, több szálon futó vígjáték, és nem egy párra koncentráló romantikus dráma, de abban hasonlítanak - millió folytatással ellentétben -, hogy a minőséget végig sikerült megtartani, sőt emelni. A másik nagy különbség és egyben megkönnyebbülés, hogy Julie Delpy és Ethan Hawke évtizedes románcával ellentétben a lakótársas bagázs negyven körül sem kezdi kongatni a vészharangot, és vált át némileg elrettentő drámázásra. Kellemes azzal a felszabadító érzéssel felállni a moziszékből, hogy gyerekkel, családdal, elváltan, többszörös újrakezdés után is esélye van az embernek annyi vidámságra, mint ösztöndíjasként Barcelonában lébecolva.

- - - - - - - - - - - - - - -

A Casse-tête chinois-t a londoni filmfesztiválon láttuk, magyarországi bemutatója 2014 első negyedévében várható.