Tíz Oscar-díjra jelölt diszkógömb

Az Oscar-hajrában egyre többször emlegetik nagy esélyesként a Napos oldal rendezőjének új filmjét, az Amerikai botrányt, ami a héten megérkezett a magyar mozikba is. A film egy, a hetvenes években valóban lezajlott FBI-hadműveletet mesél el, amelyet korrupt politikusok becserkészésére találtak ki. Valójában a cselszövés nem volt annyira izgalmas, hogy filmet csináljanak belőle – de ez mindegy is, hiszen a sztori elveszik a nevetségességig tupírozott frizurák, hisztérikus kitörések és teátrális szex mellett. 

Fésű, Taft hajspray, ragasztó. Vaskos, mégis fürge ujjak igazgatják, lapogatják a tar fejtetőre a póthajat és az oldalt lelógó maradék hajszálakat. Tupírozott tincsek merednek az égnek, nevetséges is lehetne, de nem az. Szuggesztív, feszült tekintet, gondos, jól begyakorolt mozdulatok. Indul a zene, Christian Bale nézi magát a tükörben, mi meg őt figyeljük – megint egy, a felismerhetetlenség határáig kitolt karakter: a kopaszra borotvált Bale ezúttal sörhasat növesztett, hogy eljátssza Irving Rosenfeldet, a bronxi szélhámost. Ez itt egy bombasztikus átverés története, az Amerikai botrány.

Christian Bale az Amerikai botrányban Forrás: InterCom

Amikor kijött David O. Russell filmjének előzetese, zavartan meredtem magam elé. Bale nagydarab, szemüveges pali, aki nagy arccal magyaráz, Amy Adams dekoltázsa elképesztő, Bale és Adams egymást ölelik, Bradley Cooper apró csigákba tekeri a haját. Mindhárman nagyon mesterkednek valamiben, nagyon szenvedélyesek. Feltűnik még a zilált, öregre sminkelt Jennifer Lawrence és a feltupírozott hajú Jeremy Renner is, mert ez az egész valamikor a hetvenes években játszódik, de egyetlen képkockát sem tudtam értelmezni. Lüktet a pszichedelikus rock, Amy Adams vadítóan szexi, uralja a trailert. Mintha valami diszkókirálynőt játszana, de ez sem biztos. Mi lehet az a nagy, nemzeti botrány, ami ezek szerint egykor megrázta Amerikát?

És aztán végigültem a 138 perces filmet, de a végére sem maradt bennem más, mint az a halvány, megfoghatatlan érzés, hogy volt itt szenvedély, dübörgő rock és átütő színészek, de a sztori csak vergődött összevissza. Látványos és hisztérikus jelenetek váltják egymást, pörög a diszkógömb, túlcsordulnak a vágyak, megy a szélhámos mesterkedés. De az utolsó öt perc nagy csavarja sem tudta helyretenni azt a kétórányi vad tántorgást, amibe először szórakozottan beleszédül az ember, de aztán egyszerűen telítődik az ürességével.

Amy Adams az Amerikai botrányban Forrás: InterCom

Itt van a túlburjánzó, csapongó sztori nagy vonalakban: valamikor a hetvenes évek végén egy kisstílű, de annál magabiztosabb svindlert, Irvinget (Bale) és ambiciózus szeretőjét-üzlettársát, Sydneyt (Amy Adams) az FBI jól megszorongatja, és ráveszi őket, hogy segítsenek tőrbe csalni egy hiszékeny politikust, aki a reményeik szerint hajlandó magát lekenyerezni. A célpont a népszerű, idealista polgármester, Carmine Polito (Jeremy Renner), akinek álma New Jersey felvirágoztatása – bármi áron. Közben Richie DiMaso FBI-ügynök (Bradley Cooper), aki mániákus odaadással hajszolja a sikert, összeszűri a levet Sydneyvel, amit Irving nem vesz jó néven. Igaz, neki meg felesége van, egy fiatal, de annál rafináltabb érzelmi zsaroló, Rosalyn (Jennifer Lawrence), akinek a kisfiát Irving örökbe fogadta, és úgy tűnik, hiába szerelmes Sydneybe, képtelen Rosalyn szorításából szabadulni.

A film elején felirat figyelmeztet, hogy valamennyire igaz a történet: tényleg volt 1978-ban egy hasonló FBI-hadművelet, Abscam volt a neve, és két éven át tartott. Rengeteg pénzt tapsolt el az FBI, mire az Amerikai botrány-ban is látott fiktív arab sejkkel lépre csalták a korrupt politikusokat. Ha valakit érdekel, itt részletesen olvashat róla angolul – valószínűleg a kutya sem emlékezne a hajdani amerikai botrányra, ha David O. Russell nem forgatja le az Amerikai botrány-t. Volt hamis sejk, volt elszánt FBI-ügynök, volt pocakos szélhámos és volt szerető. És volt elhagyott feleség, akinek sokkal tragikusabb volt a sorsa az igaz történetben, mint amit Russell végül itt bevállalt. (A nő, akin Jennifer Lawrence figurája alapult, 1982-ben felakasztotta magát.)

Bradley Cooper az Amerikai botrányban Forrás: InterCom

A rendező és társ-forgatókönyvíró Russell döntése figyelemre méltó: kihagyja a ziccert, és köszöni, nem kér a valódi tragédiából. Ez a film nem az Abscamről szól, nem azokról, akikkel mindez megtörtént; az Amerikai botrány nem egy harmincöt évvel ezelőtti történet újramesélése. Nem a sztori a lényeg. David O. Russell maga sem csinált abból soha titkot, hogy számára a film első (és itt egyetlen) mozgatója a karakter és maga a karaktert megszemélyesítő színész. Nem egyszerűen érzelmi alapon forgat. Impulzusokat ragad meg és önt rá a vászonra, és minden mást ennek rendel alá. Hősei teljesen megdöbbentő módon tárulkoznak ki, és vetik magukat a másik elé, magukat is sokkolva kimondják, amit gondolnak, amire vágynak.

A kilencvenes évek indie világából érkező David O. Russell hírhedten temperamentumos rendező; első kasszasikerének, a Sivatagi cápák-nak a forgatásán jó tizenöt éve összeverekedett George Clooney-val, aztán leüvöltötte Lily Tomlin fejét is (Multik haza!), és amikor már éppen kezdett ellehetetlenülni Hollywoodban, leforgatta érzelmes bokszfilmjét, A harcos-t, ami a mai napig a legjobb munkája. Itt talált egymásra a két egzaltált lélek, Russell és Christian Bale: mindent felemésztő energiák találkozásából született ez a klasszikus, hollywoodian szívszorító családi dráma. A Napos oldal-ban sem fenyegetett az a veszély, hogy elveszítjük a történet fonalát, hiszen pofonegyszerű a történet: két vergődő, sérült fiatal (Jennifer Lawrence és Bradley Cooper) szép lassan egymásba szeret, és végül egymásra talál.

Jennifer Lawrence az Amerikai botrányban Forrás: InterCom

Az Amerikai botrány viszont eltéved a kacskaringós úton, és darabokra esik. Erős film lehetett volna, ha Russell fókuszba állítja és kicsit komolyabban veszi a szerelmi történetet, ami ott lapul a sok egymásra dobált, látványos svindlerkedés, arabsejkezés és merész dekoltázs mélyén.

A piti szélhámos és szeretője szerepében Bale és Adams így is magasan a film két legjobb alakítását nyújtják; a túlpörgetett Bradley Cooper és a hisztérikus Ellen Barkinra sminkelt Jennifer Lawrence melodramatikus mellékszereplők csak, hiába adnak bele mindent. Nekik maradnak a túlzások, a pofonok, a felnagyított szenvedélyek, az elnagyolt mozdulatok. Ebből áll az életük: őrjöngés, tettlegesség, teátrális szex.

Christian Bale, Amy Adams és David O. Russell rendező az Amerikai botrány forgatásán Forrás: InterCom

Az Amerikai botrány hősei komoly arccal vonulnak a nevetségességig tupírozott, hetvenes évekbeli hajjal, lassított felvételen, zenére. Ha éppen nem vonulnak, az összeomlás szélén táncolva, tántorogva, kigúvadó szemekkel hadonásznak, előadást tartva arról, milyen fontos, hogy valahogy életben maradjanak, meg-megújulva, át-átverve az egész világot, magukat is beleértve. Annyiszor rágják a néző szájába, hogy lassan feldereng bennem a megoldás: ez lenne hát a címben szereplő amerikai svindli (inkább, mint botrány), ez a dupla, tripla önmegvalósítás? Újra meg újra kitalálom, ki vagyok, ki legyek, mert aki vagyok, az nem akarok lenni? Talán. De ez a megoldás sem annyira izgalmas, hogy egy hónap múlva bárki emlékezzen rá.