Sharon Stone-nak már fizetnie kell a szexért

Bérgavallér
Vágólapra másolva!
A Bérgavallér olyan, mint egy gyengébben sikerült Woody Allen-film: kedélyes, de se füle-se farka. Viszont olyan régen láttuk már Woody Allent a vásznon bohóckodni, hogy simán megbocsátjuk neki azt is, hogy bugyuta. Végül is csak másfél órás, és Sharon Stone is szerepel benne. 
Vágólapra másolva!

A csinos bőrgyógyásznő (Sharon Stone) megunja a férjét, de van egy bohó, bögyös barátnője (Sofía Vergara), így hát kitalálja, hogy az lesz a legjobb, ha kerít gyorsan egy pasast, aki némi fizetség fejében alaposan gerincre vágja mindkettejüket egy franciaágyon. És kit is kérne meg, hogy találjon ehhez egy megfelelő férfit, ha nem idősődő, csacsi páciensét, Murrayt? A csacsi öreg bácsi szól kedves barátjának, aki rövid habozás után el is fogadja a könnyen jött pénzkereseti lehetőséget.

Woody Allen a Bérgavallér című filmben Forrás: Big Bang Media

A Bérgavallér története tehát nem túl épületes, ráadásul a filmrendező-forgatókönyvíró John Turturro magára írta, majd osztotta a férfi főszerepet, vagyis ő az, akinek ezer dollárt fizetnek a tízpontos nők a randiért. A kerítő pedig az ősz Woody Allen, szóval a szereposztás is csavar egyet az amúgy sem túl életszerű vígjátéki alaphelyzeten.

A sztori idáig csak bumburnyák, de mikor a jóindulatú kerítő bácsi össze akarja hozni haverját az elhunyt rabbi fiatal özvegyével, akkor kezdünk telítődni a kusza, motiválatlan, rosszabb esetben értelmetlen fordulatokkal. Hiszen mi sem természetesebb, mint hogy a gazdag kellékfeleségeket a testével szórakoztató bérférfi megvigasztalja valahogy majd a legszigorúbb zsidó vallási előírások szerint élő nőt is, nem? Hát nem. De ez legalább következetes a filmben: az sem logikus, hogy a nő, aki elvileg kettesben sem maradhatna egy idegen férfival, szó nélkül hagyja magát megmasszírozni, hogy ez által gyorsan rá is döbbenjen, neki is jár a boldogság. A világi boldogság, mármint.

John Turturro a Bérgavallér című filmben Forrás: Big Bang Media

Turturro amúgy is úgy kezeli a vallási előírásokat a filmben, mintha azok csak butuska, berögzült szokások lennének, mint mondjuk a körömrágás: ha az emberre háromszor rászól az anyukája, akkor majd rögvest köddé is válik a rusnya viselkedés.

Pedig érezhető, hogy - azon túl, hogy a pénzért vehető szexen poénkodik - a Bérgavallér vállalásai közé tartozik az is, hogy mély igazságokra világítson rá a "mindenkinek jár a szerelem" és a "hol a boldogság mostanában?" témaköreiben. Ez csak még kuszábbá teszi a filmet: az egyik percben még olyan kifinomult tréfákon kellene nevetni, mint hogy egy bokorban leskelődő férfit tökön talál egy baseball-labda, és nem szabad a fájdalomtól sikoltoznia, a következőben meg azon kéne elmerengeni, hogyan is lehet kilépni a gyász fekete árnyékából.

Sharon Stone és John Turturro a Bérgavallér című filmben Forrás: Big Bang Media

A vicces részek jobban működnek, mint a komolyak. Bár a poénok nagyobb része valójában pusztán arra épül, hogy valamelyik szereplő egy zsidó hagyományra utal, amin vagy azért lehet nevetni, mert nem értjük, vagy azért, mert örülünk, hogy mi bezzeg értjük. (Vagy rá lehet jönni, hogy ha egyszer megértettük, akkor valójában nem is vicces.) Turturro humora inkább akkor szerethető, amikor vagy nagyon nem korrekt politikailag, és például a zsidó gyerekek az afro-amerikaiakkal kezdenek baseball-meccsbe, és gyorsan kijelentik, hogy akkor játsszanak a feketék a fehérek ellen. Vagy amikor az a humor forrása, hogy bár Murrayt mindenki vérbeli zsidóként kezeli, ő valójában nemigen konyít sem sábeszhez, sem cicithez.

Amikor komolyra veszik a figurát, abból csak a baj van. Hiába merül fel bármilyen fajsúlyosabb téma - legyen az a test áruba bocsátása, egy életmód csődje vagy a boldogságkeresés - végül elütik a dolgot pár sekélyességgel vagy giccses bölcselettel. A legjobb példa erre, amikor összeül a nagy zsidó ítélőszék, hogy jogászokkal, rabbival döntsenek Murray bűnös mesterkedéséről, de aztán beállít a nő, elmondja, hogy "de hát magányos voltam", mire mindenki mindent megért, részvéttel telik el és egy csapásra megváltozik az élete.

John Turturro és Vanessa Paradis a Bérgavallér című filmben Forrás: Big Bang Media

És még a film fő vonzereje, Woody Allen is modoros lesz hamar, épp attól, hogy minden erejével megpróbál úgy tenni, mintha egy Woody Allen-film főszereplőjét, nevezett Woody Allent játszaná, karjával össze-vissza kalimpálva, hebegve-habogva, jó félóráig szeretetreméltóan, de nagyobb dózisban meglehetősen fárasztóan. Turturro pedig belemerevedik a hitbe, hogy ő, a nők bőrkötéses vágyálma titokzatos és érzéki, ha belenéz a kamerába, megremeg a hölgyek lába, és hogy ez mindenképp így legyen, üresen bámul, és közben majd' elcseppen a nyála.

Viszont a másfél órás játékidő igazán nem viseli meg az embert, jut rá nem kevés jó poén, és ennyi időre az ember talán még elhiszi, hogy rájött a titokra a szerelemről, és még egy jót is nevetett. És hát látta Woody Allent újra.