Bottal sem piszkálnám

2015.02.12. 12:35

A szürke ötven árnyalata rosszabb, mint gondolná. Vontatott, prűd, hamis. Hajmeresztően buta párbeszédek és röhejes szituációk követik egymást. A szexről rezzenéstelen arccal, szinte undorral beszélnek benne. Sok a mellbimbó, kevés az érzelem. Értelme semmi. Ennél rosszabb film nem lesz az idén.

 

"Íme, a világom" – szól a férfi, majd háromszor rápaskol az ölében fekvő nő fenekére. Komikus, értelmetlen, kínos. Ez hát A szürke ötven árnyalata-film. Minden jelenete leírható ezzel a pár szóval. Idővel még egy szó jelentkezik, és elnyom minden mást: az unalom. Nem érdekel, hogy gyenge a könyv, nem érdekel az írója, a csámcsogó, szemforgató tömeghisztéria körülötte. Moziba jöttem. És ez itt a vásznon valami végtelenített, rossz vicc. Azt mondták, szerelmi történet, bevállalós szexszel. De ez egy prűd, steril, érzelemmentes film, sablonos karakterekkel, érthetetlen huzavonákkal.

A két ember másfél órája megszállott módon valami szerződésről beszél, SMS-ezik, írogat. A szerződés szexuális jellegű, de ennek semmi jelentősége, mert két olyan emberről van szó, akik úgy néznek egymásra, úgy érnek egymáshoz, mint két zavart idegen. A nő sokat harapdálja a száját, mert bele van írva a forgatókönyvbe, a férfiról egyszerre süt a páni félelem és a fagyos közöny, ami mondjuk a maga nemében bravúros színészi teljesítmény. Ők ketten próbálnak eljátszani nekünk egy szerelmi történetet. Néhányszor azt mondják, hogy "a picsába", meg "baszás". Gondolom, ezért lett 18 éven felüli. Van benne még sok túlhangosított Beyoncé-szám, Ellie Goulding és Sia. Gyors autók, ezüst nyakkendők. A szerződést, és most lelövöm a poént, végül nem írják alá.

Átbukdácsol a filmen nagyobb beégés nélkül - Dakota Johnson A szürke ötven árnyalatában

Forrás: UIP Dunafilm

A rendező, Sam Taylor-Johnson szimpatikus nő. Angol fotós, videoművész, kétszeres ráktúlélő, négy gyermek anyja, férje a huszonhárom évvel fiatalabb Aaron Johnson a Ha/Ver-ből, John Lennon a John Lennon – A fiatal évek-ből, amit Taylor-Johnson rendezett. A szürke ötven árnyalata a második filmje, és végig, miközben néztem, azon kaptam magam, hogy elméleteket gyártottam, magyarázatot kerestem, kifogásokat, bármit, hogy bocsánatossá tegyem ezt a bűnt. Irónia? Kikacsintás? Szabotázs? Katolikus allegória a megváltásról? Hol a poszt-posztmodern metacsavar? Gyerekek, sehol. A szürke ötven árnyalata minden jelenete klasszikus paródia, ezt már nem lehet hova pörgetni. Ennél rosszabb film nem lesz az idén.

Anastasia Steele (Dakota Johnson) végzős egyetemista, szűz lány, angol irodalmat tanul. Mint ilyen, virágos nagymamablúzokban jár, és nyomógombos a telefonja. A számítógépe elromlott, úgyhogy inkább nem is e-mailezik. Christian Grey (Jamie Dornan) kigyúrt, ámde csapottvállú, pingvinmozgású fiatalember, akiről el kell hinnünk, hogy szupersikeres, és huszonhét évesen billiárdos üzletember. Azt, hogy fontos munkája van, onnan tudjuk, hogy egyszer ceruzával firkál egy papírra az íróasztalánál, egyszer meg feldúltan olyasmiket ordibál a telefonba, hogy "Ez elfogadhatatlan. 24 órát kapnak. Értesítsenek" – miközben összeráncolt homlokkal fel-alá járkál. Két vicckarakter, akiket csak két színészzseni tudna életre kelteni.

Nem színész, nincsen tekintete - Jamie Dornan A szürke ötven árnyalatában

Forrás: UIP Dunafilm

Dakota Johnson csinos lány, karcsú a combja, porcelán a bőre, és őszintén megküzd ezzel a szereppel. Lassított felvételen sóhajtozik. Még a táskás szemek is jól állnak neki: ez a leány gyötrődik a szerelemben, nem érti, mit akar tőle a férfi, akinek a "játszószobájában" van huszonhat ostor és kilenc pár bilincs, és egy csomó egyéb tárgy, amiről eddig még hírből sem hallott. Dakota Johnson ebbe a félénk, de lázongó áldozatibárányka-szerepbe csomagolja magát, és átbukdácsol a filmen nagyobb beégés nélkül.

Jamie Dornan, szegényem, már más történet. Az ír Dornan az igényesnek mondott BBC-s minisorozat, a Hajsza (The Fall) kéjgyilkosa volt legutóbb, és már ott feltűnt, mennyire nem érti, nem érzi, hogyan kellene a szexet, a szexuális aberrációt eljátszani. Vagy úgy általában bármit. Nem színész. Nincsen tekintete. Ugyanazzal az érzelemmentes, közönyös pillantással méregeti a partnernőjét két órán keresztül. Bottal sem piszkálná, nemhogy ostorral. "A mozi nem az én műfajom" – mondja ki egyszer. Bólogatok. Borzasztó trauma lehetett neki ez a forgatás, kíváncsi vagyok, vállalja-e a második, harmadik részt. Remélem, nem.

Úgy érnek egymáshoz, mint két zavart idegen - Jamie Dornan és Dakota Johnson A szürke ötven árnyalatában

Forrás: UIP Dunafilm

Mert biztos lesz folytatás: én nem tudtam, de a film ott ér véget, ahol a könyv első része. Azaz nincs vége. Két órán át autókáznak, repülőznek, vitatkoznak, szerződést fogalmaznak, valamilyen erdőben bóklásznak, a pali ködös tekintettel pásztázza a nő testét, ostorral ("fenyítővel") simogatja, megint szerződést fogalmaznak, és aztán semmi. A hetvenedik percben Christian azt mondja, "Igyunk a kezdetekre!", és én megdermedek.

Nem, ez nem lehet, legyen már vége. Elég a primitív, üres, komikus-kínos fantáziákból. Szex után az ifjú milliárdos félmeztelenül plöntyög egyet a versenyzongoráján, a lány meg levegőért kapkod, annyira gyönyörűnek és műveltnek találja. "Legalább a farkával ütné a billentyűket" – suttogja valaki mellettem a moziban. Igen, mélázok el. Minimum. Ennyi repetitív szenvelgés, műérzelem, áltestiség és agyzsibbasztó párbeszéd után történjen már valami. Valami, amit nem törlök azonnal. Valami, amit átélhetek.