Amikor Chuck Norris lenyomta Ceausescut

Chuck Norris vs Communism
Vágólapra másolva!
Volt egy korszak Romániában, amikor filmet nézni fontosabb volt, mint táplálkozni, mert étel amúgy sem nagyon volt, legalábbis a boltban semmiképpen. Milyen az, amikor egy angyali szoprán szinkronizál Rocky-filmeket, és a titkosrendőrök is csüngnek az illegális panelmozin? A Chuck Norris vs. kommunizmus (Chuck Norris vs Communism) című dokumentumfilm a Ceausescu-diktatúra elképesztő illegális videózási hálózatáról szól.
Vágólapra másolva!

Nem hinném, hogy az utóbbi ötven év történetében volt még olyan eset, amikor a filmek, sőt a moziélmény maga történelemalakító tényezővé vált, leszámítva Csehországot, Lengyelországot és a leghangsúlyosabb módon Romániát. A nyolcvanas években mindhárom országban csempészhálózatok foglalkoztak a nyugati (nem csak hollywoodi) filmek behozatalával, szinkronizálásával és terjesztésével. Románia ebből a szempontból azért érdekes, mert Nicolae Ceausescu a nyolcvanas évek közepén napi két órára korlátozta a tévéadást, pedig korábban két csatornán ennek a sokszorosát sugározták.

Irina Nistor (Ana Maria Moldovan) a Chuck Norris vs. kommunizmus című filmben Forrás: Vernon Films

Moziba menni sem volt nagy élmény, mert még azokból a filmekből is bőven vágott a cenzori olló, amelyek forgalmazását egyáltalán engedélyezték.

Nem ment át a cenzorokon például olyan jelenet, amelyben olyan bolt látható, ahol a polcok tele vannak áruval.

A moziélményt ezenfelül az elképesztő takarékossági intézkedések miatt bevezetett rendszeres áramszünetek rombolták (a diktátor fixa ideája volt ugyanis, hogy teljes mértékben visszafizesse az államadósságot, ez egyébként sikerült is neki). Nem volt tehát tévé, a propaganda az abszurditásig fokozódott, illetve a mozi is alig funkcionált.

Az egész ország egyetlen nőre figyelt

Ebben a közegben alakult ki az a csempészhálózat, amely illegálisan sokszorosított videokazettákkal látta el egész Romániát. Ezt azt elképesztő és abszurd jelenséget mutatja be a Londonban élő, fiatal antropológus, Ilinca Calugareanu dokumentumfilmje. A Chuck Norris vs. kommunizmus (Chuck Norris vs Communism) az idei Sundance Fesztiválon mutatkozott be, szerepelt Torontóban is, mi a kolozsvári TIFF Nemzetközi Filmfesztivál vetítésén láttuk.

Irina Nistor (az első sor szélén) a Chuck Norris vs. kommunizmus kolozsvári bemutatóján Forrás: TIFF

Calugareanu elsősorban nem rendezőként, hanem kutatóként tesz hozzá sokat a sztorihoz. Sikerült például megtalálnia azt a hölgyet, akit

a nyolcvanas években egy egész ország istenített, de csak a hangját ismerték.

Ő Irina Nistor, aki több száz filmet szinkronizált hangalámondással, meglehetősen vicces következményekkel. Képzeljék el például bármelyik Chuck Norris-, Van Damme- vagy Jackie Chan-filmet, amint egy többé-kevésbé szenvtelen szoprán fordítja a szövegüket.

Leszámítva a káromkodásokat, mert Nistor következetesen úgy fordította a "fuck"-ot, hogy "a fenébe" vagy "a francba". Vagyis a szinkronhang interpretálta a cselekményt, még egyet csavarva a sok esetben a nézhetetlenségig másolt videó nyújtotta élményen.

Mint a bemutatón jelen lévő Nistor elmondta, ma is vállalja ezt a sajátos finomkodást: elmondása szerint egyrészt a neveltetéséből fakadt a durva káromkodás kerülése, másrészt "nem volt oda az anatómiáért", harmadrészt meg volt győződve arról, hogy ennyit azért tud a közönsége angolul. Hangja annyira eggyé vált a becsempészett filmekkel, hogy többször is előfordult, hogy a nézők fel voltak háborodva, és becsapva érezték magukat, ha a hálózatba bekerült egy-egy olyan film, amit nem ő szinkronizált.

Pénzt szedtek a szomszédoktól

A Chuck Norris vs. kommunizmus-nak többé-kevésbé sikerül felderítenie azt is, hogy mekkora üzlet volt a videofilmcsempészet. A biznisz mögött egy mindig kifogástalan öltönyben-nyakkendőben járó, az eredeti kazettákat személyesen becsempésző úriember, Teodor Zamfir állt. Ő kereste meg a bukaresti tévé filmfordítói osztályán dolgozó Irina Nistort a szinkronizálási ajánlattal, aki nemcsak a pénzért vállalta, hanem azért az érzésért is, hogy így tömegével láthat cenzúrázatlan filmeket. Az illegális tevékenység Zamfir villájának alagsorában zajlott,

volt olyan, hogy Nistor tíz-tizenöt filmet szinkrontolmácsolt egyhuzamban,

ami fizikai teljesítményként is elképesztő.

Teodor Zamfir (Dan Chiorean) a Chuck Norris vs. kommunizmus című filmben Forrás: Vernon Films

A film tanúsága szerint az illegális videó igencsak jó üzlet volt az összes szereplőnek. Zamfir 1000-2000 lejért adott egy kazettát, miközben egy átlagfizetés 2500 lej körül mozgott. Viszont akinek volt pénze beruházni egy színes tévébe és egy videóba (a kettő együtt bőven meghaladta egy új autó árát), aranytojást tojó tyúkra tett szert, mert két-három-négy videózási szeánsszal, azaz minimális munkával megkereste az átlagfizetést.

A vetítéseken kora estétől hajnali négy-ötig annyi film futott, amennyi csak belefért, és annyian nézték, ahányan egy panellakás nappalijába beférnek. A nyolcvanas évek Romániájában egyszerűen nem volt mire elköltenie a pénzét annak sem, aki átlagosan keresett, így

az emberek hajlandók voltak kifizetni a mozijegy többszörösét is egy agyonmásolt nyugati filmért.

A titkosrendőrök is panelmoziztak

1988-ra Teodor Zamfir házában több mint 350 videó másolta párhuzamosan a filmeket. Súlyos halmokban állt a pénz, bárkit bármennyivel le tudott fizetni, a Securitate tábornokaival bezárólag. Arra nem kapunk választ a filmből, hogy 1989-1990 után mi történt ezzel az elképesztő módon felhalmozott vagyonnal, amely az 1989. decemberi forradalom után is gyarapodott, hiszen a kazettamásolás még nagyjából 1991 végéig futott.

Irina Nistor elmondása szerint a titkosrendőrség egészen biztosan tudott az egészről, hiszen a tévére ráállított tiszt gyakran azzal köszöntötte a liftben, hogy "tegnap este is hallottam magát". Botrány viszont csak akkor lett az illegális filmfordításból, amikor Zeffirelli 1977-es Názáreti Jézus-át tolmácsolta.

A legendává vált filmfordító most úgy látja, a Ceausescu körüli szűk kör és a Securitate legmagasabb rangú irányítói is belátták, olyan tömegjelenséggé vált az illegális mozizás, amelyet nem lehet és nem is érdemes erőszakkal megakadályozni.

Hiszen amíg a népek filmet néznek, legalább nem szervezkednek,

és amúgy is szinte minden vetítésen ül egy besúgó - valószínűleg ez lehetett a fő érv. Teodor Zamfir szerint pedig akkora volt az igény a nyugati filmekre, hogy a legnagyobb rangú titkosrendőrt is le lehetett fizetni egy-egy exkluzív kazettával, hiszen őket is azzal piszkálgatták a feleségek, a gyerekek, a rokonok, hogy mikor hoz már valami jó filmet.

Így lehetett világot látni útlevél nélkül

A kalózkazetták hatalmas értéket képviseltek a nyolcvanas évek Romániájában, de azon belül is különösen sok akciófilm érkezett az országba. Így fordulhatott elő az a furcsaság, hogy a legnépszerűbb filmszínészek Romániában azok voltak - Chuck Norris, Jean-Claude van Damme és Bruce Lee -, akiket az itteniek hivatalosan nem is ismerhettek volna.

Irina Nistor szükséges rossznak minősíti ma a hangalámondást. A filmfordító egyértelműen feliratozáspárti, mert a szinkronizált filmekből nem lehet nyelvet tanulni Forrás: Vernon Films

A Chuck Norris vs. kommunizmus tanulsága, hogy egy diktatúrában a száz százalékban szórakoztatási célra készült produkcióknak is finoman szubverzív hatásuk van.

Mozdulatokat, gesztusokat, divatot lehetett ellesni belőlük, egyáltalán világot látni.

Sokszor nem is a cselekmény volt a fontos egy-egy amúgy tucatfilmben, hanem az utcák, az épületek, a ruhák - mondják a filmben megszólaló harmincas-negyvenesek.

Ilinca Calugareanu pontosan rekonstruálja ezt a nyomasztó miliőt, de nem akar túlzásokba esni, a "beszéljenek magukért a tények" alapállásból rendez. A Chuck Norris vs. kommunizmus hamisítatlan film a filmről, és nagyon érdekes analízis arról, hogy tulajdonképpen miért járunk moziba, és mit jelent a moziélmény. Ha a fesztiválszezon után felbukkan a magyar HBO-n, ne hagyják ki.