Elszívtak egy vödör füvet, de minek

2015.09.16. 14:28

Megnéztük az itthon csak DVD-n megjelent, Beépített hiba című filmet, de képtelenek vagyunk rájönni, mit akart ezzel Paul Thomas Anderson rendező. Thomas Pynchon amúgy szórakoztató regényének lényege veszett el a vásznon, még a mindig zseniális Joaquin Phoenix sem tud segíteni fikarcnyit sem.

Megfilmesíthetetlen regények nincsenek, csak nem eléggé tehetséges rendezők vannak, vagy olyanok, akik minden tehetségük ellenére sem találták meg a könyvhöz vezető ajtó kulcsát. Nem Thomas Pynchon tehet arról, hogy Paul Thomas Anderson nem tudott valamirevaló filmet készíteni a Beépített hiba (Inherent Vice) című félkomoly detektívregényből.

A regény abszolút befogadható - Joaquin Phoenix a Beépített hibábanForrás: Warner Bros.

Azokban a regényekben, amelyeket megfilmesíthetetlennek szokás nevezni, általában az a közös, hogy nem a cselekmény, hanem a narráció miatt érdekesek. Ilyen a Beépített hiba is, ami egyébként a kultikus amerikai szerző legkönnyebben fogyasztható regénye. Szemben a háttér-információk nélkül teljesen érthetetlen utalásoktól hemzsegő, ízig-vérig posztmodern, korábbi művekkel, a Beépített hiba már-már szórakoztató, de mindenképpen befogadható.

A cselekményt az indítja be, hogy Larry Sportello magándetektívet, más néven Dokit egykori szerelme megbízza, hogy nyomozzon egy kicsit a lány mostani szeretője, egy nácikkal barátkozó, gyanús zsidó ingatlanmágnás után. A nyomozás fél pillanattal később máris tovább- és továbbgyűrűzik ezernyi fura irányba, miközben vagy tizenötször megváltozik az is, hogy voltaképpen mi is a nyomozás tárgya.

Valami után nagyon nyomoz - Joaquin Phoenix és Katherine Waterston a Beépített hibábanForrás: Warner Bros.

Az 1970-es évek kulisszái között játszódó, ironikus korrajzzal dúsított, szerteágazó jeleneteket a regényben Pynchon visszafogott, a maga módján fergeteges humorú narrációja tartja össze, amely minden egyes elhangzó szót idézőjelbe tesz. A hard-boiled krimik és a neonoir filmek felé is kikacsintó sztoriról azonnal látszik, hogy nem lehet teljesen komolyan venni, hiszen az elbeszélő például folyamatosan rávilágít, hogy Doki szinte semmit nem fog fel abból, ami vele történik, mivel túlzottan be van tépve ahhoz, hogy bármiféle detektívmunkát végezzen, ügyfelei és megfigyeltjei pedig többnyire totális idióták.

Pynchon valójában nem krimit, hanem gúnyos, ironikus és végső soron kiábrándult társadalomrajzot írt a hippikorszakból éppen valami sokkal rosszabba átforduló Amerikáról, ahol már a hippik is jóravaló, de szétszívott agyú futóbolondok, a másik oldalon viszont rasszista rendőrök, Charles Mansonok és a titkosszolgálatot lelkesen erősítő politikusok állnak.

Virágos ingek, trapéznadrágok és barkók - Beépített hibaForrás: Warner Bros.

Anderson lényegében magasról tett a korra, a hetvenes évekből csak annyit használt fel, amit dekoratívnak és jópofának tartott: virágos ingek, trapéznadrágok, lehetetlen frizurák és tömegpusztító barkók. Mansonnal kapcsolatban elmondanak egy viccet, de ami a többit illeti, gyakorlatilag bármikor játszódhatna a történet, ami ebben az esetben felér egy végtagcsonkítással, de minimum az unalomfaktor további növelésével.

Nem lehet azt mondani, hogy Anderson ne foglalkozott volna a narrációval - ő jegyzi ugyanis a forgatókönyvet is. Találó fogás, hogy Anderson megtette az egyik mellékszereplőt mesélőnek, rossz döntés volt azonban, hogy az ő szájába nem ironikus, szarkasztikus vagy gunyoros mondatokat adott, hanem szentimentálisakat. Anderson azt sugallja, vegyük komolyan, amit látunk, és ezzel árt legtöbbet a filmnek.

Megtette az egyik szereplős mesélőnek - Joanna Newsom, Joaquin Phoenix és Katherine Waterston a Beépített hibábanForrás: Warner Bros.

Már csak azért is, mert a mindig nagyszerű Joaquin Phoenixet (Doki) megfosztja a maradandó alakítás lehetőségétől. Phoenix bármit remekül el tud játszani, de szerencsétlenségére most egész idő alatt azt kell mutatnia nagy adag undorral az arcán, hogy ő az egyetlen, erkölcsileg felsőbbrendű jó fiú egy züllött világban. Egy idő után ez már viszolyogtatóvá válik, mintha egy magát feddhetetlen bölcsnek hívő, marha ellenszenves tata rendezte volna a filmet.

Dokinak a felsőbbrendűségen kívül tulajdonképpen nincs is jelleme, hiszen Anderson a narráció vonatkozó pontjainak elhagyását nem pótolta semmivel. Miért játssza például a könyvhöz képest legalább kétszer annyi idős színész a főszereplőt? Érdekes megközelítés lehetne, hogy a főhős nem húsz-, hanem negyvenvalahány évesen ragad bele egy hegynyi gandzsába, de itt nem esik erről szó.

Az egyetlen jó fiú egy züllött világban - Joaquin Phoenix és Josh Brolin a Beépített hibábanForrás: Warner Bros.

Ez nem azt jelenti, hogy a Beépített hiba vérkomoly alkotás akarna lenni, csak Anderson a komolytalan részeket Pynchonhoz képest teljesen másképp ragadta meg. Vannak például jelzésszerű utalások a regény hangvételére: Doki például egyszer, amikor egy informátora megnevez egy spanyol nevű, fontos helyet, csak annyit ír fel a noteszébe, hogy "valami spanyolul" - sajnos az ilyenből, ha hármat találni a filmben. Pedig mennyivel érdekesebb és szórakoztatóbb lett volna egy ilyen laza, a saját világában lebegő főszereplő, mint az, akit Joaquin Phoenix alakít!

Máskor Anderson egészen furcsa, a film hangulatához nem igazán illő gegeket csempész a szotriba, amelyeket mintha valami rossz Monty Python-poén ihletett volna; amikor például megmutatnak egy fotót Dokinak egy herointól megnyomorodott csecsemőről, Phoenix eltorzult arccal, artikulálatlanul felüvölt, majd a következő pillanatban úgy tesz, mintha mi sem történt volna, és megdicséri a képet.

Eltorzult arccal felüvölt - Joaquin Phoenix a Beépített hibábanForrás: Warner Bros.

Mégis a szórványosan azért működő humor a gyenge film legerősebb része. Josh Brolin például a filmre máskülönben egyáltalán nem jellemző remek arányérzékkel formálja meg a hippigyűlölő, betegesen öntelt rendőrt, Bigfootot: ő még az állandó meleg utalásokat (fallikus jégkrémszopdosás) is úgy tudja előadni, hogy az vicces is legyen, de a maga módján komolyan vehető is maradjon. És akadnak még jópofa figurák - például Benicio Del Toróé -, akadnak találó jelenetek, jó beszólások, de ezek úgy vesznek el a túlnyújtott filmben, mint apró hasisdarab a dohánylevelek közt.

Aztán végül az a kis váracska is összedől, ami addig felépült. Két és fél órás a film, és eleinte szinte betűhűen követi is a forgatókönyv a regényt, a vége mégis érthetetlenül összecsapott, és végérvényesen, menthetetlenül komolykodó - így viszont roppant unalmas és érdektelen. Az utolsó fél óra konkrétan értelmetlen, de nem a szó posztmodern vagy dramaturgiai értelmében: egész egyszerűen ki sem derül, hogy melyik szereplővel, melyik cselekményszállal mi történt, mire jutott Doki a nyomozással kapcsolatban, amit kimondanak, azt elfelejtik alátámasztani. Talán kivágták a vonatkozó jeleneteket.

Akadnak jópofa figurák - Joaquin Phoenix és Benicio Del Toro a Beépített hibábanForrás: Warner Bros.

Paul Thomas Anderson elvesz mindent a Pynchon-műből, amitől az érdekes, de nem tesz a helyébe semmit, és meg sem próbálja filmnyelvi, formai eszközökkel lefordítani a regény sajátosságait. Némi humort átvesz ugyan, de leginkább csak a cselekménnyel törődik, azt viszont összecsapja. Így már csak az a kérdés, hogy akkor tulajdonképpen mi a fenéért is érezte úgy, hogy filmre kell vinnie a Beépített hiba című regényt? Mi az, ami kínzóan érdekelte benne?

Egyes kritikusok szerint a film nem igazán élvezhető, ha az ember nem olvasta a Pynchon-regényt. Más kritikusok szerint a film nem igazán élvezhető, ha az ember olvasta a Pynchon-regényt. Pedig valójában elég annyit mondani: ez a film nem igazán élvezhető.

HoltodiglanForrás: InterCom
Olvassa el, mielőtt elrontják!

Rég érvényes alaptézis, hogy egy filmadaptáció sosem lehet olyan jó, mint az alapjául szolgáló regény, mégis évről évre új filmek tucatjai készülnek már megjelent irodalmi művek alapján. Tíz olyan regényt ajánlunk, amelynek már küszöbön a filmváltozata. Van köztük letehetetlen krimi, leszbikus szerelmi történet, drogmámoros hangulatregény és a hírhedt, szadomazóval dúsított nyáltenger.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK